Elolvastam ezt a könyvet már, és most sikerül végre leírni róla, amiket akartam.
Mielőtt elolvastam, azt hittem, még én vagyok az optimista. :D De ennek a könyvnek az írója simán túltesz rajtam, sőt, valószínűleg a legtöbb ma élő emberen túltesz optimizmusban.
Alapvetően szeretem az optimizmust és nem szeretem a pesszimizmust, a szarkazmust és az iróniát. Utóbbiak még soha semmit nem oldottak meg és nem vitték előbbre a világot, ezt már a könyv elolvasása előtt is így gondoltam. Így a könyv legelején szereplő idézettel azonnal egyetértettem és szívesen olvastam tovább:
"I'm not sure whether the optimists or the pessimists are right, but I know this: The optimists are going to get something done." - Craig Venter, genetikus
A könyv írója, Byron Reese, amellett érvel, hogy az internet és a technológia fejlődése meg fogja oldani a világ legnagyobb problémáit, nevezetesen ezeket: tudatlanság, betegségek, szegénység, éhezés és háborúk. Nem mondom, hogy egyáltalán nem győzött meg a könyv, mert vannak benne meggyőző érvek bőven, de egy valamit eléggé hihetetlennek tartok: hogy ez a tökéletes világ már a mi gyerekeink életében eljön. Ezt nem hiszem, inkább csak évszázadok múlva tartom valószínűnek.
Azzal egyetértek, hogy a világ összességében jó irányba halad. Lassabban, mint szeretném, de jó irányba. Itt most arra gondolok, hogy mik az igazán nagy problémái az emberiségnek. Pl. a rabszolgaság, ami már sehol a világon nem legális. Pl. a halálos járványok, amik teljesen visszaszorultak az elmúlt évszázadokhoz képest. És pl. a diktatúrák, amiknek a száma csökken, a demokráciáké meg nő. Még mindig vannak sajnos diktatúrák, de a könyv szerint egyre nehezebben maradhatnak fenn a jövőben az internet létezése miatt. Ezzel is egyetértek.
Az internet egyenlő a szabadsággal, ez tavaly ősszel fogalmazódott meg bennem, amikor a netadó ellen mentem tüntetni. Nem véletlen, hogy a ma létező diktatúrákban korlátozzák, cenzúrázzák az internetet. Agymosni nem lehet azt az embert, aki szabadon hozzáfér minden információhoz. De jaj, vannak buta emberek is, akik ezt nem értik. Amikor a Facebookon olvastam tavaly a hozzászólásokat a netadós tüntetésről szóló posztokhoz, akkor láttam ilyen embereket. Lényegében ezt írták: "Az a legnagyobb bajotok, hogy nem tudnátok majd annyit netezni? Miért nem akkor mentetek tüntetni, amikor emelkedett a kenyér ára / csökkent a gyed / elvették a nyugdíjakat / satöbbi, satöbbi, az nem volt fontosabb?" Hát, nem. Az, hogy egyre gyorsabban és könnyebben juthatunk hozzá pontosan azokhoz a hírekhez, képekhez, videókhoz, amik minket érdekelnek, és egy pillanat alatt megtalálhatjuk, megszólíthatjuk, összefoghatjuk azokat az embereket, akikre szükségünk van, az mindennél fontosabb a szabadságunk és jólétünk szempontjából.
Ami még örömmel tölt el, hogy a fejlődés egyre gyorsul. Talán így Jojó életében egy része megvalósulhat annak, amit a könyv jósol. A Moore-törvény ismerős? Lényege, hogy a fejlődés exponenciális, tehát minél fejlettebb valami, annál gyorsabban fejlődik tovább. A könyv rámutat arra, hogy régen mennyire lassan változott a világ a maihoz képest. Példák a könyvből: Aki időszámításunk előtt 2570-ben született Egyiptomban és 70 évet élt, annak egész életében nem változott a világa semmit. Nincs olyan hieroglifa, ami azt jelenti, hogy "fejlődés", mert ez a fogalom nem létezett akkor. Nem volt ez másképp azzal sem, aki 1170-ben született Párizsban és 1240-ig élt 70 évet. Ezalatt nem fejlődött körülötte semmi, egész életében épült a Notre Dame, de végül nem érte meg, hogy teljesen elkészüljön. Ehhez képest, aki ma 70 évesen meghal, az 1945-ben született, egy teljesen más világban, mint a mai. Aki velem egyidős, az 1980 körül született és 2050 körül leszünk 70 évesek. Miket fogunk még látni addig! Mi már biztosak lehetünk abban, hogy még több csodát fogunk megélni a halálunkig, mint amennyit a születésünk óta láttunk.
Amiről viszont nem győzött meg a könyv, az az, hogy az emberek a közös jó érdekében képesek együttműködni, másokon segíteni és felismerni, hogy az valójában saját maguknak is hasznos. Ezt sokan nem látják, és addig továbbra is lesz gyűlölködés, harcok, háborúk. A könyv arra mutat rá, hogy az emberek az interneten keresztül készek vadidegen embereken segíteni és hogy a háborúk kitörése egyre valószínűtlenebb egy olyan világban, ahol egyre többen élnek kényelemben. Ez igaz, de az is igaz, hogy az emberek az interneten keresztül készek vadidegen emberekről gyűlölködő megjegyzéseket írni és a guglin ugyanolyan gyorsan találtam arra vonatkozó híreket, hogy a háborúk száma nő, mint arról, hogy a háborúk száma csökken... Nem tudom, mi az igazság. Nem tudom, hogy hülye vagy értelmes emberekből van-e több a földön. Csak az aggaszt, hogy még ha kevesebb is a hülye, ők képesek akkora károkat okozni, ami a többségnek is árt. Csak remélni tudom, hogy feleslegesen aggódok, és ennek a könyvnek tökéletesen igaza lesz. :)
Mielőtt elolvastam, azt hittem, még én vagyok az optimista. :D De ennek a könyvnek az írója simán túltesz rajtam, sőt, valószínűleg a legtöbb ma élő emberen túltesz optimizmusban.
Alapvetően szeretem az optimizmust és nem szeretem a pesszimizmust, a szarkazmust és az iróniát. Utóbbiak még soha semmit nem oldottak meg és nem vitték előbbre a világot, ezt már a könyv elolvasása előtt is így gondoltam. Így a könyv legelején szereplő idézettel azonnal egyetértettem és szívesen olvastam tovább:
"I'm not sure whether the optimists or the pessimists are right, but I know this: The optimists are going to get something done." - Craig Venter, genetikus
A könyv írója, Byron Reese, amellett érvel, hogy az internet és a technológia fejlődése meg fogja oldani a világ legnagyobb problémáit, nevezetesen ezeket: tudatlanság, betegségek, szegénység, éhezés és háborúk. Nem mondom, hogy egyáltalán nem győzött meg a könyv, mert vannak benne meggyőző érvek bőven, de egy valamit eléggé hihetetlennek tartok: hogy ez a tökéletes világ már a mi gyerekeink életében eljön. Ezt nem hiszem, inkább csak évszázadok múlva tartom valószínűnek.
Azzal egyetértek, hogy a világ összességében jó irányba halad. Lassabban, mint szeretném, de jó irányba. Itt most arra gondolok, hogy mik az igazán nagy problémái az emberiségnek. Pl. a rabszolgaság, ami már sehol a világon nem legális. Pl. a halálos járványok, amik teljesen visszaszorultak az elmúlt évszázadokhoz képest. És pl. a diktatúrák, amiknek a száma csökken, a demokráciáké meg nő. Még mindig vannak sajnos diktatúrák, de a könyv szerint egyre nehezebben maradhatnak fenn a jövőben az internet létezése miatt. Ezzel is egyetértek.
Az internet egyenlő a szabadsággal, ez tavaly ősszel fogalmazódott meg bennem, amikor a netadó ellen mentem tüntetni. Nem véletlen, hogy a ma létező diktatúrákban korlátozzák, cenzúrázzák az internetet. Agymosni nem lehet azt az embert, aki szabadon hozzáfér minden információhoz. De jaj, vannak buta emberek is, akik ezt nem értik. Amikor a Facebookon olvastam tavaly a hozzászólásokat a netadós tüntetésről szóló posztokhoz, akkor láttam ilyen embereket. Lényegében ezt írták: "Az a legnagyobb bajotok, hogy nem tudnátok majd annyit netezni? Miért nem akkor mentetek tüntetni, amikor emelkedett a kenyér ára / csökkent a gyed / elvették a nyugdíjakat / satöbbi, satöbbi, az nem volt fontosabb?" Hát, nem. Az, hogy egyre gyorsabban és könnyebben juthatunk hozzá pontosan azokhoz a hírekhez, képekhez, videókhoz, amik minket érdekelnek, és egy pillanat alatt megtalálhatjuk, megszólíthatjuk, összefoghatjuk azokat az embereket, akikre szükségünk van, az mindennél fontosabb a szabadságunk és jólétünk szempontjából.
Ami még örömmel tölt el, hogy a fejlődés egyre gyorsul. Talán így Jojó életében egy része megvalósulhat annak, amit a könyv jósol. A Moore-törvény ismerős? Lényege, hogy a fejlődés exponenciális, tehát minél fejlettebb valami, annál gyorsabban fejlődik tovább. A könyv rámutat arra, hogy régen mennyire lassan változott a világ a maihoz képest. Példák a könyvből: Aki időszámításunk előtt 2570-ben született Egyiptomban és 70 évet élt, annak egész életében nem változott a világa semmit. Nincs olyan hieroglifa, ami azt jelenti, hogy "fejlődés", mert ez a fogalom nem létezett akkor. Nem volt ez másképp azzal sem, aki 1170-ben született Párizsban és 1240-ig élt 70 évet. Ezalatt nem fejlődött körülötte semmi, egész életében épült a Notre Dame, de végül nem érte meg, hogy teljesen elkészüljön. Ehhez képest, aki ma 70 évesen meghal, az 1945-ben született, egy teljesen más világban, mint a mai. Aki velem egyidős, az 1980 körül született és 2050 körül leszünk 70 évesek. Miket fogunk még látni addig! Mi már biztosak lehetünk abban, hogy még több csodát fogunk megélni a halálunkig, mint amennyit a születésünk óta láttunk.
Amiről viszont nem győzött meg a könyv, az az, hogy az emberek a közös jó érdekében képesek együttműködni, másokon segíteni és felismerni, hogy az valójában saját maguknak is hasznos. Ezt sokan nem látják, és addig továbbra is lesz gyűlölködés, harcok, háborúk. A könyv arra mutat rá, hogy az emberek az interneten keresztül készek vadidegen embereken segíteni és hogy a háborúk kitörése egyre valószínűtlenebb egy olyan világban, ahol egyre többen élnek kényelemben. Ez igaz, de az is igaz, hogy az emberek az interneten keresztül készek vadidegen emberekről gyűlölködő megjegyzéseket írni és a guglin ugyanolyan gyorsan találtam arra vonatkozó híreket, hogy a háborúk száma nő, mint arról, hogy a háborúk száma csökken... Nem tudom, mi az igazság. Nem tudom, hogy hülye vagy értelmes emberekből van-e több a földön. Csak az aggaszt, hogy még ha kevesebb is a hülye, ők képesek akkora károkat okozni, ami a többségnek is árt. Csak remélni tudom, hogy feleslegesen aggódok, és ennek a könyvnek tökéletesen igaza lesz. :)