Hétvégén az Állatkertben is jártam és kirándulni is, és mindkét helyen tanultam egy-egy érdekes állatról.
Az Állatkertben olvastam a grolar medvékről, eddig nem is hallottam róluk. Grolar medve egy jegesmedve és egy grizzly medve szerelméből születik, és egyre több van belőle, ahogy az olvadó jégtakarók miatt a jegesmedvék délebbre kényszerülnek, a grizzly medvék pedig északabbra tévednek, mert ott sincs már túl hideg nekik. Ezek a hibrid medvék nem meddők, mert ez a két medvefaj eléggé hasonlít egymáshoz ehhez. Szerintem szépek a grolar medvék, mégis kicsit kényelmetlenül érzem magam, ha nézem a lenti képet, mert nem természetes, hogy egyre több ilyen medve van.
A kirándulás alatt - amiről mindjárt írok még - találkoztunk ezzel a nem semmi gyíkkal:
A netről megtudtam, hogy ez egy zöld gyík, elegánsabb nevén Lacerta viridis, a legnagyobb gyíkfaj Magyarországon. A képen egy hím látható, amint nőstényre vár, ezt a gyönyörű égszínkék feje mutatja. Szegénykét nőstény gyík helyett csak hülye kiránduló emberek találták meg, akik kergetni kezdték, majd az egyik (én) lelocsolta hideg vízzel. El akartam kapni, nyilván. De bemenekült egy tövises bokor alá, úgyhogy oda már nem mentem utána.
A kirándulás egyébként a Spartacus-ösvény és az Apát-kúti-völgy bejárásából állt. Mojszival és ecsémmel tettem meg az utat. Talán amiatt, hogy előbbi minden kavicsot meg akart nézni és minden dombra fel akart mászni, a leíráshoz képest sokkal nagyobb utat ettünk meg sokkal hosszabb idő alatt. A telefonom este azt állította, hogy aznap 26589-et léptem és 18,83 km-t tettem meg. És mivel aznap nem mentem sehova máshova, ez a túra volt. :) Kb. 7 órát gyalogoltunk. Az út nagy részén világoszöld tavaszi erdőben és domboldalba vágott vízszintes úton haladtunk, később egy áprilisi havazástól nagyra duzzadt patakon kellett sokszor átkelni egyik partról a másikra, így jutottunk vissza a körtúra elejére Pilisszentlászlóra. Azért mertem bevállalni Jojókával ezt a túrát, mert tudom, hogy nem lusta, és szerencsére nem is volt komoly panasza. Két okból panaszkodott néha, egyik, hogy nem volt elég lehetőség sziklákra felmászni és onnan nézelődni - hiába, az én lányom! :) - illetve, hogy fájdogált néha a lába a bokájánál. Mostanában néha fájlalja a lábát, hol egyiket, hol másikat, és azt találtam, hogy ennyi idős gyerekeknél ez előfordul, a növekedéstől van. Amikor emiatt jajgatott, akkor egy darabon cipeltem a hátamon, aztán ecsém is cipelte.
Egy kevés fotó ide, Facebookon is van néhány:
Az Állatkertben olvastam a grolar medvékről, eddig nem is hallottam róluk. Grolar medve egy jegesmedve és egy grizzly medve szerelméből születik, és egyre több van belőle, ahogy az olvadó jégtakarók miatt a jegesmedvék délebbre kényszerülnek, a grizzly medvék pedig északabbra tévednek, mert ott sincs már túl hideg nekik. Ezek a hibrid medvék nem meddők, mert ez a két medvefaj eléggé hasonlít egymáshoz ehhez. Szerintem szépek a grolar medvék, mégis kicsit kényelmetlenül érzem magam, ha nézem a lenti képet, mert nem természetes, hogy egyre több ilyen medve van.
 |
| Fotó innen: http://honisoit.com/2012/08/polar-peril/ |
A kirándulás alatt - amiről mindjárt írok még - találkoztunk ezzel a nem semmi gyíkkal:
A netről megtudtam, hogy ez egy zöld gyík, elegánsabb nevén Lacerta viridis, a legnagyobb gyíkfaj Magyarországon. A képen egy hím látható, amint nőstényre vár, ezt a gyönyörű égszínkék feje mutatja. Szegénykét nőstény gyík helyett csak hülye kiránduló emberek találták meg, akik kergetni kezdték, majd az egyik (én) lelocsolta hideg vízzel. El akartam kapni, nyilván. De bemenekült egy tövises bokor alá, úgyhogy oda már nem mentem utána.
A kirándulás egyébként a Spartacus-ösvény és az Apát-kúti-völgy bejárásából állt. Mojszival és ecsémmel tettem meg az utat. Talán amiatt, hogy előbbi minden kavicsot meg akart nézni és minden dombra fel akart mászni, a leíráshoz képest sokkal nagyobb utat ettünk meg sokkal hosszabb idő alatt. A telefonom este azt állította, hogy aznap 26589-et léptem és 18,83 km-t tettem meg. És mivel aznap nem mentem sehova máshova, ez a túra volt. :) Kb. 7 órát gyalogoltunk. Az út nagy részén világoszöld tavaszi erdőben és domboldalba vágott vízszintes úton haladtunk, később egy áprilisi havazástól nagyra duzzadt patakon kellett sokszor átkelni egyik partról a másikra, így jutottunk vissza a körtúra elejére Pilisszentlászlóra. Azért mertem bevállalni Jojókával ezt a túrát, mert tudom, hogy nem lusta, és szerencsére nem is volt komoly panasza. Két okból panaszkodott néha, egyik, hogy nem volt elég lehetőség sziklákra felmászni és onnan nézelődni - hiába, az én lányom! :) - illetve, hogy fájdogált néha a lába a bokájánál. Mostanában néha fájlalja a lábát, hol egyiket, hol másikat, és azt találtam, hogy ennyi idős gyerekeknél ez előfordul, a növekedéstől van. Amikor emiatt jajgatott, akkor egy darabon cipeltem a hátamon, aztán ecsém is cipelte.
Egy kevés fotó ide, Facebookon is van néhány:
 |
| Láttunk egy Chevrolet Impalát! |
