Kellemes húsvéti ünnepeket!
Idén úgy osztottuk be a tavaszi szünetet, hogy Mojszi az elején az apjánál volt, most meg velem van. Szerdán lesz legközelebb suli, úgyhogy én is csak akkor megyek dolgozni legközelebb.
Már második napja itthon heverünk kettesben és remekül érezzük magunkat. :) Nem hiányzik senki. Bár neki tanulnia is kellett és kell is még, nekem meg házimunka is akad, bőven van idő pihenni meg játszani is. Programunk csak keddre van, amikor kirándulni megyünk ecsém és apám társaságában. Utóbbit látni se akarom, de most az egész család érdekében úgy kell tennem, mintha nem haragudnék rá annyira, amennyire igazából... Erről ennyit.
Az a hihetetlen dolog történt, hogy pozitív dolgokat is találtam a munkámban, amit februárban kezdtem, és kezdetben borzasztóan utáltam. Most se szeretem, félreértés ne essék, én valamit vagy szeretek, vagy a munkám, átfedés jelenleg sincs. De találtam végre olyan dolgokat, amik tetszenek benne, amiktől azért akadnak kellemes pillanataim is a munkahelyemen. Vannak kedves és érdekes emberek a munkatársaim közt, most, hogy kicsit megismertem őket, ez derült ki. Viccesek is vannak, őket is értékelem. :) Szerencsére pont kiléptek már azok, akikkel a legtöbb bajom volt eddig, ugyanis ötletszerűen jártak be dolgozni... Jelenleg jó a csapatom, bár a ki- és belépkedés folyamatos lesz mindig, az már biztos, mert a beosztottaim számára sose lesz ez egy álommunka, ez tény. Tehát aki jobbat talál, az már megy is. Így aztán jók is lépnek ki, de most már legalább én döntöm el, hogy kit veszek fel! Pénteken dolgoztam utoljára, akkor mondta az egyik új csapattagom (egy török srácról van szó), hogy nagyon örül, hogy én lettem a főnöke. Kérdeztem, hogy miért, mire azt mondta, hogy azért, mert neki eddig minden munkahelyén csak parancsolgattak, én viszont úgy szoktam kérni valamit, hogy azt kedve is van megcsinálni. :) Például az ilyen pillanatok teszik mégiscsak elviselhetővé a munkámat. :)
Ami továbbra is probléma: Kevés szabadidő, mert a munkahelyemen szinte alig van időm másra, mint a munkára - lehet, hogy ez normális, de nem ehhez vagyok szokva - és a napi utazgatásom a munkahelyem távolsága miatt 2x50 perc. Mivel a fizetésem több lett, arra jutottam, hogy veszek magamnak szabadidőt olyan módon, hogy takarítót fogadok. Szóval most próbálok találni valakit erre a munkára. Sajnos az a nő, akit korábban apám alkalmazott, nem ér rá, mert heti hét napot dolgozik, ahogy írta... Szegény. :( Remélem, megint találok majd valakit hirdetés útján.
Tehát úgy néz ki, marad ez a munkám. Nem kaptam ajánlatot sehonnan, ahova jelentkeztem, és inkább az előző helyemre se megyek vissza, mert - és biztos vagyok benne, hogy ez jó döntés - nem akarok hátrafelé haladni.
Idén úgy osztottuk be a tavaszi szünetet, hogy Mojszi az elején az apjánál volt, most meg velem van. Szerdán lesz legközelebb suli, úgyhogy én is csak akkor megyek dolgozni legközelebb.
Már második napja itthon heverünk kettesben és remekül érezzük magunkat. :) Nem hiányzik senki. Bár neki tanulnia is kellett és kell is még, nekem meg házimunka is akad, bőven van idő pihenni meg játszani is. Programunk csak keddre van, amikor kirándulni megyünk ecsém és apám társaságában. Utóbbit látni se akarom, de most az egész család érdekében úgy kell tennem, mintha nem haragudnék rá annyira, amennyire igazából... Erről ennyit.
Az a hihetetlen dolog történt, hogy pozitív dolgokat is találtam a munkámban, amit februárban kezdtem, és kezdetben borzasztóan utáltam. Most se szeretem, félreértés ne essék, én valamit vagy szeretek, vagy a munkám, átfedés jelenleg sincs. De találtam végre olyan dolgokat, amik tetszenek benne, amiktől azért akadnak kellemes pillanataim is a munkahelyemen. Vannak kedves és érdekes emberek a munkatársaim közt, most, hogy kicsit megismertem őket, ez derült ki. Viccesek is vannak, őket is értékelem. :) Szerencsére pont kiléptek már azok, akikkel a legtöbb bajom volt eddig, ugyanis ötletszerűen jártak be dolgozni... Jelenleg jó a csapatom, bár a ki- és belépkedés folyamatos lesz mindig, az már biztos, mert a beosztottaim számára sose lesz ez egy álommunka, ez tény. Tehát aki jobbat talál, az már megy is. Így aztán jók is lépnek ki, de most már legalább én döntöm el, hogy kit veszek fel! Pénteken dolgoztam utoljára, akkor mondta az egyik új csapattagom (egy török srácról van szó), hogy nagyon örül, hogy én lettem a főnöke. Kérdeztem, hogy miért, mire azt mondta, hogy azért, mert neki eddig minden munkahelyén csak parancsolgattak, én viszont úgy szoktam kérni valamit, hogy azt kedve is van megcsinálni. :) Például az ilyen pillanatok teszik mégiscsak elviselhetővé a munkámat. :)
Ami továbbra is probléma: Kevés szabadidő, mert a munkahelyemen szinte alig van időm másra, mint a munkára - lehet, hogy ez normális, de nem ehhez vagyok szokva - és a napi utazgatásom a munkahelyem távolsága miatt 2x50 perc. Mivel a fizetésem több lett, arra jutottam, hogy veszek magamnak szabadidőt olyan módon, hogy takarítót fogadok. Szóval most próbálok találni valakit erre a munkára. Sajnos az a nő, akit korábban apám alkalmazott, nem ér rá, mert heti hét napot dolgozik, ahogy írta... Szegény. :( Remélem, megint találok majd valakit hirdetés útján.
Tehát úgy néz ki, marad ez a munkám. Nem kaptam ajánlatot sehonnan, ahova jelentkeztem, és inkább az előző helyemre se megyek vissza, mert - és biztos vagyok benne, hogy ez jó döntés - nem akarok hátrafelé haladni.