Riki ma lett 1 hónapos. Iszonyúan nehéz vele a létezés - minden újszülöttel az, Riki nem kirívó eset. Kőkemény fizikai munka ellátni egy néhány hetes csecsemőt, főleg a szülőanyjának, de mindenki másnak is, aki segíteni próbál. Végül majdnem minden éjjel keltem velük, de általában eggyel kevesebbszer, mint Kriszta, hogy nappal kipihentebb és tettrekészebb legyek, ha pl. Rikit el kellett vinni sétálni, Krisztának pedig egy kis alvásra volt szüksége.
Úgyhogy most én is fáradt vagyok, de innentől aludni fogok éjjel és semmi bajom nem lesz. Szerencsésnek érzem magam, hogy Riki életének első hónapjából két teljes hetet szabadságon tölthetek, vele és az anyjával. Utóbbit nagyon sajnálom, de ahányszor hangot adok ennek, azt mondja, hogy ne sajnáljam, mert ő akarta ezt. Hát, nem egészen... Az ember szokott akarni egy gyereket, egy cuki kisbabát, egy csodálatos másik embert, akihez egész életén át semmi mással nem pótolható értékes kapcsolat fűzi... De senki nem *akar* napi 6 órákat aludni 4 részletben, a fennmaradó időben meg egy légkalapácsot hallgatni. (Ez nem túlzás, a síró csecsemő olyan hangos, mint egy légkalapács. Aki nem hiszi, járjon utána.) Úgyhogy sajnálom Krisztát és remélem, hogy mielőbb könnyebb lesz neki. Nagyon kimerült már, sírdogál ő is, amikor teljesen frusztráló a helyzet, én meg olyankor tehetetlennek érzem magam, mert abban nem tudok segíteni, hogy kialhassa magát. :(
Riki a harmadik újszülött, akivel együtt élek, és azt vettem észre, hogy mindegyiknek volt egy extra nyavalyája, amitől még nehezebb lett az első hónap, mint amilyen egyébként lehetett volna. Jojónak és Dodónak az evéssel volt problémája. Jojót iszonyat időigényes volt etetni az első hónapban, mert kézzel kellett pumpálni a mellemből a szájába a tejet, olyan gyenge volt, hogy máshogy nem tudott ételhez jutni. Dodó pedig azzal készítette ki az anyját, hogy nem tudott rájönni, hogyan kell mellből enni, emiatt az éhségtől üvöltött egy hónapig, utána tápszeres lett. Namármost Riki eszik, hízik, ezzel nincs gond, de ő meg arra nem tud rájönni, hogyan kell aludni. Úgyhogy ő meg az álmosságtól szenved, nyekereg, ásítozik, ordít, éppen mit, akár nappal van, akár éjjel, nem képes mélyen és hosszan aludni. Kipróbáltunk mindent, ami másoknak bevált, de nem alszik eleget se kézben, se kendőben, se babakocsiban, se cumival, se hintában, se csendben, se fehérzajban, se hason, se háton... Rossz napjain 9 órát alszik 24 óra alatt, ez egy iskolásnak való alvásmennyiség! "Jobb" napjain sikerül 11-et, és mindezt nagyon sok részletben. Ez rendkívül kevés az ő korában, 14-17 óra lenne a normális. Ennek köszönhetően Krisztának alig van esélye becsukni a szemét. :( Megkérdezte a gyerekorvosát, hogy mit kéne vagy lehetne tenni, hogy jobb legyen, de semmi hasznosat nem tudott mondani.
Viszont Rikinek a kialvatlanságon kívül semmi baja szerencsére. 4160 gramm és 56 centi. Idetettem az egyhónapos pofifotóját. :) Nagyon jellemző rá ez a komoly ábrázat, ilyeneket szokott vágni. Néha mosolyog és kellemes hangokat is kiad már, pl. elégedetten azt sóhajtja, hogy "heeee".
Úgyhogy most én is fáradt vagyok, de innentől aludni fogok éjjel és semmi bajom nem lesz. Szerencsésnek érzem magam, hogy Riki életének első hónapjából két teljes hetet szabadságon tölthetek, vele és az anyjával. Utóbbit nagyon sajnálom, de ahányszor hangot adok ennek, azt mondja, hogy ne sajnáljam, mert ő akarta ezt. Hát, nem egészen... Az ember szokott akarni egy gyereket, egy cuki kisbabát, egy csodálatos másik embert, akihez egész életén át semmi mással nem pótolható értékes kapcsolat fűzi... De senki nem *akar* napi 6 órákat aludni 4 részletben, a fennmaradó időben meg egy légkalapácsot hallgatni. (Ez nem túlzás, a síró csecsemő olyan hangos, mint egy légkalapács. Aki nem hiszi, járjon utána.) Úgyhogy sajnálom Krisztát és remélem, hogy mielőbb könnyebb lesz neki. Nagyon kimerült már, sírdogál ő is, amikor teljesen frusztráló a helyzet, én meg olyankor tehetetlennek érzem magam, mert abban nem tudok segíteni, hogy kialhassa magát. :(
Riki a harmadik újszülött, akivel együtt élek, és azt vettem észre, hogy mindegyiknek volt egy extra nyavalyája, amitől még nehezebb lett az első hónap, mint amilyen egyébként lehetett volna. Jojónak és Dodónak az evéssel volt problémája. Jojót iszonyat időigényes volt etetni az első hónapban, mert kézzel kellett pumpálni a mellemből a szájába a tejet, olyan gyenge volt, hogy máshogy nem tudott ételhez jutni. Dodó pedig azzal készítette ki az anyját, hogy nem tudott rájönni, hogyan kell mellből enni, emiatt az éhségtől üvöltött egy hónapig, utána tápszeres lett. Namármost Riki eszik, hízik, ezzel nincs gond, de ő meg arra nem tud rájönni, hogyan kell aludni. Úgyhogy ő meg az álmosságtól szenved, nyekereg, ásítozik, ordít, éppen mit, akár nappal van, akár éjjel, nem képes mélyen és hosszan aludni. Kipróbáltunk mindent, ami másoknak bevált, de nem alszik eleget se kézben, se kendőben, se babakocsiban, se cumival, se hintában, se csendben, se fehérzajban, se hason, se háton... Rossz napjain 9 órát alszik 24 óra alatt, ez egy iskolásnak való alvásmennyiség! "Jobb" napjain sikerül 11-et, és mindezt nagyon sok részletben. Ez rendkívül kevés az ő korában, 14-17 óra lenne a normális. Ennek köszönhetően Krisztának alig van esélye becsukni a szemét. :( Megkérdezte a gyerekorvosát, hogy mit kéne vagy lehetne tenni, hogy jobb legyen, de semmi hasznosat nem tudott mondani.
Viszont Rikinek a kialvatlanságon kívül semmi baja szerencsére. 4160 gramm és 56 centi. Idetettem az egyhónapos pofifotóját. :) Nagyon jellemző rá ez a komoly ábrázat, ilyeneket szokott vágni. Néha mosolyog és kellemes hangokat is kiad már, pl. elégedetten azt sóhajtja, hogy "heeee".