Jojó 7-én betöltötte a 14-et. Aznap csak lufit és csokit kapott, de az is az ajándékához tartozik, hogy ma elvittük a Cat Caféba. Persze ezt mondtuk neki a szülinapján már, hogy így lesz.

Nagy megtiszteltetés ért minket, mert szinte egész végig, amíg ott voltunk, egy gyönyörű cica is helyet foglalt az asztalunknál az egyik széken. Ez nem volt jellemző, inkább cicaágyakban feküdtek a cicák vagy sétálgattak. Mi igazából csak azért tudtunk mindhárman leülni, mert négyszemélyes asztalunk volt. Kétszer is előfordult, hogy amíg Jojóval elmentünk körülnézni a kávézóban, hogy az összes cicát láthassuk, mire visszamentünk az asztalunkhoz, Jojó addigi helyén hevert egy jókora macska. :D

Egyébként sokat aggódok mostanában, hogy mi lesz Jojóból, mert úgy érzem, továbbra is pocsékolja a tehetségét, nem hozza ki magából, amit ki lehetne, mert lusta. Félek, hogy emiatt nem lesz jó tanuló középiskolában, és nem lesz jó munkahelye. Tegnap néhány órát azzal töltöttünk, hogy a közelgő szóbeli felvételikre gyakoroltunk. Mindent elkövetek, hogy segítsek neki, de az ő erőfeszítésére és igyekezetére is szükség lenne. Kriszta azt mondja, nem az számít, hogy mennyit fog keresni, hanem hogy milyen ember lesz. Ebben igaza van és emlékeztetem magam erre, amikor nagyon aggodalmaskodni kezdek. Ettől függetlenül szeretném, ha nem csak jó ember lenne, hanem jó élete is lenne. Jojó persze nem nagyon hallgat rám, mert a 14 évesek nem arról híresek, hogy hallgatnak az anyjukra. Csak remélni tudom, hogy azért elraktározza, amiket mondok, és egyszer, talán még mielőtt késő lesz, emlékezni fog rájuk. Mert nem csupa hülyeségeket beszélek ám! :)

Itt van az én 14 évesem: