Anyák napi elmélkedésem következik.
Húsz éve már annak, hogy eldöntöttem, meg akarom tapasztalni én is az anyaságot, nem akarom úgy leélni egy szál kis életem, hogy ilyen fontos élményt kihagyok belőle. Volt egy olyan romantikus elképzelésem, hogy három gyereket fogok szülni, mert az milyen szép szám, én és a testvéreim is hárman vagyunk, meg a családomban valahogy ez az általános, bár több esetben féltestvérek is vannak a képben, de akkor is kijön a bűvös hármas. Noé ezt már akkor is őrültségnek tartotta, és persze azóta rég rájöttem, hogy igaza volt.
Szerencsére végül nem követtem el azt az őrültséget, hogy három gyereket szüljek, mondjuk nem is volt rá szükség, miután Noé eldöntötte, hogy ő is világra hoz egyet. Aztán láttam, hogy két kisgyerekkel pont kerek minden, és aztán, sokkal később, még egy baba csöppent az életembe. Úgyhogy, bár csak egyet szültem, két másikat láttam megszületni, hármat pelenkáztam, hármat fürdettem, háromhoz keltem éjszaka és így tovább. Ja, egyiket nyilván mostanában is pelenkázom is fürdetem. :)
Ha anyukám élne, vajon mit gondolna erről? Ő szent dolognak tartotta az anyaságot, a nők legfontosabb feladatának, hogy gyerekeket szüljenek és családot szolgáljanak ki - nem megyek most bele abba a témába, hogy ő jóval okosabb és sokoldalúbb nő volt annál, hogy ezenkívül mást se csináljon. Nagyon csalódott volt, amikor a húszas éveim elején még ott tartottam, hogy soha nem akarok gyereket szülni. Volt egy ilyen időszakom, aminek hangot is adtam gyakran, igazából főleg azért, hogy őt bosszantsam szegényt. Hogy fogadta volna azt, hogy valamilyen úton-módon mégis három gyerekem lett? Én vajon másmilyen anya lennék, ha lett volna átfedés aközött, hogy anya velünk van és Jojót már megszültem? Ha nem halt volna meg pár hónappal a születése előtt? Megválaszolhatatlan kérdések, amiket mégis sokszor felteszek magamnak. Annyi biztos, hogy az egész világ jobb hely lenne, ha Anya még élne... Tudom, hogy boldogan nagymamáskodna Jojó felett, örömmel fogadta volna Dodót is, és most nagyon örülne a pici Rikinek.
Az is többször eszembe jutott már, hogy mennyire jó, hogy Kriszta is úgy döntött végül, hogy édesanya akar lenni, és az is lett. Ha nem így lett volna, akkor igazából hiába élnénk egy fedél alatt, bizonyos szempontból két külön bolygón járnánk azóta is. Akkora változást hoz az ember életébe a szülővé válás (és főleg a szülőanyává válás), amit más ember meg nem érthet és át nem érezhet. Valamikor a kapcsolatunk elején történhetett, hogy egyik hétvégén reggel Kriszta szeretett volna 8-ig aludni, Jojó viszont fél 8-kor betrappolt a szobánkba, hogy ő már szeretne reggelizni, Kriszta ezért morgott, én meg arra gondoltam, hogy "ez most komoly?" Jojó 10 év körül volt akkor, én már régen megtanultam értékelni minden olyan reggelt, ami nem úgy indul, hogy valaki a fülembe sikít vagy az arcomra lép, úgyhogy eszembe jutott, hogy ha Kriszta sose tapasztalja meg az anyaságot, akkor miféle jövő várhat ránk? Természetesen mostanra ő is átértékelte az olyan fogalmakat, mint a "pihenés", "szabadidő", "nyugodt napok"...
Azt nem mondom, hogy nem hozott magával új kihívásokat is, hogy anya lett, hiszen elég különböző emberek vagyunk, és emiatt különböző típusú anyák is lettünk. Sokszor nehéz, de próbálunk ezekből a különbözőségekből tanulni és nem összeveszni rajtuk. Ha Kriszta nem lenne édesanya, mindketten kevesebbet tanultunk volna önmagunkról és egymásról.
Sok boldogságot kívánok minden anyának, aki erre jár!
És boldog napot, Anya, bárhol is vagy!
Húsz éve már annak, hogy eldöntöttem, meg akarom tapasztalni én is az anyaságot, nem akarom úgy leélni egy szál kis életem, hogy ilyen fontos élményt kihagyok belőle. Volt egy olyan romantikus elképzelésem, hogy három gyereket fogok szülni, mert az milyen szép szám, én és a testvéreim is hárman vagyunk, meg a családomban valahogy ez az általános, bár több esetben féltestvérek is vannak a képben, de akkor is kijön a bűvös hármas. Noé ezt már akkor is őrültségnek tartotta, és persze azóta rég rájöttem, hogy igaza volt.
Szerencsére végül nem követtem el azt az őrültséget, hogy három gyereket szüljek, mondjuk nem is volt rá szükség, miután Noé eldöntötte, hogy ő is világra hoz egyet. Aztán láttam, hogy két kisgyerekkel pont kerek minden, és aztán, sokkal később, még egy baba csöppent az életembe. Úgyhogy, bár csak egyet szültem, két másikat láttam megszületni, hármat pelenkáztam, hármat fürdettem, háromhoz keltem éjszaka és így tovább. Ja, egyiket nyilván mostanában is pelenkázom is fürdetem. :)
Ha anyukám élne, vajon mit gondolna erről? Ő szent dolognak tartotta az anyaságot, a nők legfontosabb feladatának, hogy gyerekeket szüljenek és családot szolgáljanak ki - nem megyek most bele abba a témába, hogy ő jóval okosabb és sokoldalúbb nő volt annál, hogy ezenkívül mást se csináljon. Nagyon csalódott volt, amikor a húszas éveim elején még ott tartottam, hogy soha nem akarok gyereket szülni. Volt egy ilyen időszakom, aminek hangot is adtam gyakran, igazából főleg azért, hogy őt bosszantsam szegényt. Hogy fogadta volna azt, hogy valamilyen úton-módon mégis három gyerekem lett? Én vajon másmilyen anya lennék, ha lett volna átfedés aközött, hogy anya velünk van és Jojót már megszültem? Ha nem halt volna meg pár hónappal a születése előtt? Megválaszolhatatlan kérdések, amiket mégis sokszor felteszek magamnak. Annyi biztos, hogy az egész világ jobb hely lenne, ha Anya még élne... Tudom, hogy boldogan nagymamáskodna Jojó felett, örömmel fogadta volna Dodót is, és most nagyon örülne a pici Rikinek.
Az is többször eszembe jutott már, hogy mennyire jó, hogy Kriszta is úgy döntött végül, hogy édesanya akar lenni, és az is lett. Ha nem így lett volna, akkor igazából hiába élnénk egy fedél alatt, bizonyos szempontból két külön bolygón járnánk azóta is. Akkora változást hoz az ember életébe a szülővé válás (és főleg a szülőanyává válás), amit más ember meg nem érthet és át nem érezhet. Valamikor a kapcsolatunk elején történhetett, hogy egyik hétvégén reggel Kriszta szeretett volna 8-ig aludni, Jojó viszont fél 8-kor betrappolt a szobánkba, hogy ő már szeretne reggelizni, Kriszta ezért morgott, én meg arra gondoltam, hogy "ez most komoly?" Jojó 10 év körül volt akkor, én már régen megtanultam értékelni minden olyan reggelt, ami nem úgy indul, hogy valaki a fülembe sikít vagy az arcomra lép, úgyhogy eszembe jutott, hogy ha Kriszta sose tapasztalja meg az anyaságot, akkor miféle jövő várhat ránk? Természetesen mostanra ő is átértékelte az olyan fogalmakat, mint a "pihenés", "szabadidő", "nyugodt napok"...
Azt nem mondom, hogy nem hozott magával új kihívásokat is, hogy anya lett, hiszen elég különböző emberek vagyunk, és emiatt különböző típusú anyák is lettünk. Sokszor nehéz, de próbálunk ezekből a különbözőségekből tanulni és nem összeveszni rajtuk. Ha Kriszta nem lenne édesanya, mindketten kevesebbet tanultunk volna önmagunkról és egymásról.
Sok boldogságot kívánok minden anyának, aki erre jár!
És boldog napot, Anya, bárhol is vagy!