Nem szeretem a tanévkezdéseket. Azt se szerettem, mikor nekem kellett iskolába menni ilyenkor, meg azt se, mikor a gyerekemnek kell. Miután befejeztem a tanulmányaimat, volt - lássuk csak - 14 olyan ősz, amikor se iskolába nem kellett mennem, se iskolás gyerekem nem volt, aztán kezdődött megint az iskolával járó stressz, csak akkor már szülőként. Jojó nem olyan, mint én, őt nem zaklatja fel annyira, ha elkezdődik az iskola - bár nyilván jobban szereti, amikor azt csinálhat, amit akar - de amúgy elég laza, én meg idegeskedek helyette is. :) A most kezdődött tanévben, ami Jojónak már a tizedik tanéve, lesz neki egy szakmai vizsga, amikor eldől, hogy lehet-e belőle programozó - ami lenni szeretne - vagy rendszergazdának lesz megfelelőbb. Úgyhogy nem ígérkezik egyszerűnek ez a tanév.
Jojó egyébként egy féktelen művészlélek. Nagyon örülök ennek, de közben annak is, hogy ésszel csinálja a művészetét, nem azt képzeli, hogy könnyű élete lesz, ha csak a művészetéből próbál megélni. Talán ennek a blognak az olvasói észrevették, hogy egy ideje már nem írtam arról, hogy próbáltam megtanulni rajzolni vagy pasztellkrétával festeni. Több oka van ennek, hogy egy időre abbahagytam ezt a próbálkozást, de az egyik, hogy Jojó műveit nézve eszembe jut, hogy reménytelen eset vagyok. :) Természetesen meg lehet tanulni valamennyire rajzolni, ahogy meg lehet tanulni énekelni, táncolni és hasonlókat is, de ha valakinek nincs tehetsége ezekhez, mindig alul fog maradni azok mellett, akiknek van. Én írni tudok, ő rajzolni, más énekelni, stb., érdemes felismerni és örülni annak, ami jutott. Szerintem fogok még festegetni - talán nyugdíjas koromban - de kénytelen vagyok belátni, hogy az nem az én műfajom. Remélem, hogy amikor Jojó felnőtt lesz, munka mellett lesz módja képezni magát a rajzolás terén is, mert az ő tehetsége vitathatatlan, és szakértő oktatás mellett bármire képes lenne!
Nyár elején megkérdezte, festhet-e a hálószobánk ajtajára. Az otthonunkban ősi, vacak beltéri ajtók vannak, amiket azért nem cseréltünk még le, mert mindig másra kell a pénz, szóval mondtam neki, hogy persze. Nyár folyamán, amikor éppen itthon volt, általában naponta kb. háromnegyed órát mázolgatta az ajtót, közben sokat változott a kép és a színei, és végül ilyen lett:
Ez az eddigi legnagyobb festménye így. Azt is kérdezte, hogy a szobája falára festhet-e valamiket, mondtam, hogy persze, annak se fog ártani, és gondoltam, majd fest néhány kis díszt. Azokat is festett, de aztán egyik nap, mikor beléptem a szobába, azt láttam, hogy az asztala tetején áll és elmélyülten festi valami fél falat beborító rajznak az egyik részletét! :D Az egyelőre így néz ki, és nem tudom befejezi-e valaha most, hogy megint suli van, de mindegy is:
Számomra, akit érdekel a festészet, bámulatra méltó, ahogy ösztönösen keveri a színeket és árnyékol a festékkel!
Ezek meg kisebb rajzok, amiket nemrég alkotott és nagyon tetszenek:
Jojóról még annyit, hogy tavasszal sikeresen letett egy alapszintű spanyol nyelvvizsgát, de idén ősztől már nem vállal online tanítványokat az eddigi tanárja, úgyhogy most megpróbálunk másikat keresni a Verblingen. Ha nem is a spanyoltanulás az elsődleges cél most az életében, az azért jó lenne, ha nem felejtené el, amit eddig már megtanult és megmaradna a beszédképessége. Ehhez próbálunk találni egy spanyol anyanyelvű tanárt, akivel hetente beszélgethetne.
Jojó egyébként egy féktelen művészlélek. Nagyon örülök ennek, de közben annak is, hogy ésszel csinálja a művészetét, nem azt képzeli, hogy könnyű élete lesz, ha csak a művészetéből próbál megélni. Talán ennek a blognak az olvasói észrevették, hogy egy ideje már nem írtam arról, hogy próbáltam megtanulni rajzolni vagy pasztellkrétával festeni. Több oka van ennek, hogy egy időre abbahagytam ezt a próbálkozást, de az egyik, hogy Jojó műveit nézve eszembe jut, hogy reménytelen eset vagyok. :) Természetesen meg lehet tanulni valamennyire rajzolni, ahogy meg lehet tanulni énekelni, táncolni és hasonlókat is, de ha valakinek nincs tehetsége ezekhez, mindig alul fog maradni azok mellett, akiknek van. Én írni tudok, ő rajzolni, más énekelni, stb., érdemes felismerni és örülni annak, ami jutott. Szerintem fogok még festegetni - talán nyugdíjas koromban - de kénytelen vagyok belátni, hogy az nem az én műfajom. Remélem, hogy amikor Jojó felnőtt lesz, munka mellett lesz módja képezni magát a rajzolás terén is, mert az ő tehetsége vitathatatlan, és szakértő oktatás mellett bármire képes lenne!
Nyár elején megkérdezte, festhet-e a hálószobánk ajtajára. Az otthonunkban ősi, vacak beltéri ajtók vannak, amiket azért nem cseréltünk még le, mert mindig másra kell a pénz, szóval mondtam neki, hogy persze. Nyár folyamán, amikor éppen itthon volt, általában naponta kb. háromnegyed órát mázolgatta az ajtót, közben sokat változott a kép és a színei, és végül ilyen lett:
Ez az eddigi legnagyobb festménye így. Azt is kérdezte, hogy a szobája falára festhet-e valamiket, mondtam, hogy persze, annak se fog ártani, és gondoltam, majd fest néhány kis díszt. Azokat is festett, de aztán egyik nap, mikor beléptem a szobába, azt láttam, hogy az asztala tetején áll és elmélyülten festi valami fél falat beborító rajznak az egyik részletét! :D Az egyelőre így néz ki, és nem tudom befejezi-e valaha most, hogy megint suli van, de mindegy is:
Számomra, akit érdekel a festészet, bámulatra méltó, ahogy ösztönösen keveri a színeket és árnyékol a festékkel!
Ezek meg kisebb rajzok, amiket nemrég alkotott és nagyon tetszenek:
Jojóról még annyit, hogy tavasszal sikeresen letett egy alapszintű spanyol nyelvvizsgát, de idén ősztől már nem vállal online tanítványokat az eddigi tanárja, úgyhogy most megpróbálunk másikat keresni a Verblingen. Ha nem is a spanyoltanulás az elsődleges cél most az életében, az azért jó lenne, ha nem felejtené el, amit eddig már megtanult és megmaradna a beszédképessége. Ehhez próbálunk találni egy spanyol anyanyelvű tanárt, akivel hetente beszélgethetne.