Az előző évről, annak ellenére, hogy az első fele betegeskedéssel telt, nem a rossz dolgok jutnak eszembe, hanem a sok szép emlék! Ez az év, bár még csak néhány napja tart, máris hatalmas változásokat hozott. Majd írok azokról is, de egyelőre csak megosztom a tavalyi év összefoglalóját. Ez már a harmadik év, hogy ilyet írok, ezek a korábbiak: 2022, 2023
2024
január
Rikit felvették ugyanabba a bölcsibe, ahova 13 évvel korábban Jojó is járt.
február
Jojó 15 éves lett.
Riki másfél éves lett és beszokott a bölcsibe.
március
Jojót életében először elvittem Bécsbe úgy, hogy látott is belőle valamit. (Korábban a hasamban vittem.)
április
Nehéz hónap.
Kriszta szüleinek házát elárverezték.
Olyan beteg lettem, hogy 10 év óta először antibiót kellett szednem.
45 éves lettem.
Előző két esemény közt gondolom van összefüggés.
Kriszta elkezdett heti tíz óra helyett napi négy órát dolgozni.
május
Riki életében először túrázott velünk Zalában.
június
Dodó elballagott az általános iskolából. Most először láttam, hogy magasabbra nőtt Jojónál.
július
Krisztával visszatértünk Spanyolországba, első közös külföldi nyaralásunk helyszínére, ahol ezúttal "megkérte a kezem".
augusztus
Kriszta, Jojó, Dodó és én a Magas-Tátrában túráztunk.
Jojó ezenkívül Svájcban járt, Dodó meg Egyiptomban.
Riki 2 éves lett.
szeptember
Dodó megkezdte középfokú tanulmányait egy kertészeti iskolában.
Kriszta elkezdett napi négy óra helyett napi hat órát dolgozni.
október
Kriszta kereken 40 éves lett.
november
Dodó 15 éves lett.
Krisztával néhány csodás őszi napot töltöttünk Zala megyében.
december
10-én ez a blog pontosan 10 éves lett.