Ma reggel 16 fokra ébredtünk, ezért rollerrel (még mindig nem elektromos, hanem hagyományos) indultunk munkába, idén először. Krisztával együtt indultam, de ő ma a munkáltatója egy másik irodájába tartott kivételesen, ezért a Szabadság híd budai végénél elváltak útjaink. Egyébként a szokásos irodája nemrég óta sétatávolságra van az enyémtől. De így ő ma tovább gurult a rakparton az Erzsébet híd felé, én pedig átkeltem Pestre. Ez egy új útvonal, a Nyugatiig a Kiskörúton akartam menni a Nagykörút helyett, kellemesebbnek tűnik. Gurultam, gurulgattam, szólt a fülembe a Purple Disco Machine és minden jó volt, majd egyszercsak, pontosan miután kereszteztem a Veres Pálné utcát, megállt a roller első kereke. Teljesen megmagyarázhatatlan volt számomra ennek az oka ezután több óráig, csak akkor jöttem rá, mi történt pontosan, amikor már a neurológia előtt ültem és vártam a soromra, és észrevettem, hogy a bal cipőm fűzője meg van szaggatva és a talajra lóg!

Nem mentem gyorsan egyébként, hiszen fékeztem az utcán átkeléshez, meg ez a roller nem is képes olyan száguldásra, mint egy elektromos, de ma megtanultam két fontos dolgot: 1. bukósisakot hordani kell! 2. a cipőfűzőt be kell tűrni a cipőbe vagy máshogyan elérni, hogy még véletlenül se lóghasson a kerékhez!

Miután a roller első kereke és így az egész roller megállt, én lendületesen a bal felemre és főleg az arcomra zuhantam. Felálltam, láttam, hogy potyog a vér valahonnan az arcomról. Valakik odajöttek és segítséget ajánlottak, hoztak papírtörlőt. Felhívtam Krisztát, neki is felbolygatván az egész napját. :/ Ő addigra az Erzsébet hídnál járt, ott villamosra szállt és visszajött értem. Amíg rá vártam, törölgettem a vérem, láttam, hogy kicsit horzsolódott a bal kezem, és éreztem, hogy a bal vállam is fáj meg a bal combom is. Értesítettem a főnökömet meg a közvetlen munkatársamat. Mikor Kriszta meglátott, elborzadt, akkor a szelfikamerán megnéztem magam és én is elborzadtam a látványtól. Az arcom feldagadt, tarka lett és az államon egy szétnyílt seb éktelenkedett.

Visszavillamosoztunk a lakhelyünk közelében található orvosi rendelőbe és ott segítséget kértünk. Mindenki nagyon cuki és kedves volt, én nagyon szeretem annak a rendelőnek a sebészetét. Eddig főleg anyajegy-leszedő műtétekre jártam oda. Kivétel nélkül mindig tündéri volt az összes asszisztens és doki, ez ma sem volt másképp, pedig most a bukósisak hiánya miatt joggal szidhattak volna le. De azt mondták, bukósisakos rollerbalesetesek is állandóan járnak hozzájuk, nekik a lábuk-karjuk van összetörve mindig. Bár sejtem, hogy főleg elektromos rolleres baleseteseket látnak el, akik sokkal gyorsabban mennek. Ennek ellenére fogok venni bukósisakot, mert bár most szerencsésen estem, nem biztos, hogy legközelebb is ez lenne...

Doki, mikor az államat meglátta:
- Ezt sajnos össze kell varrnunk, ha megengedi...

:D Mondtam, hogy semmi gond, sejtettem, hogy ez fel fog merülni, mikor megláttam magam egy tükörben. Gondosan ellátták a képemet meg az államat, nyakamról is letörölgették a vért, kaptam a jobb vállamba egy tetanusz oltást. Beutalót kaptam a pár emelettel lejjebbi röntgenre és a neurológiára is, előbbire azért, hogy nem tört-e el valamim, utóbbira azért, hogy kiderüljön, mennyire lettem ütődött. Röntgent készítő nőci is kedves volt, mikor látta a betapasztott államat, óvatosan tolta oda a fejem a műszer lapjához. Neurológus (fehér hajú, csupa ráncos néni), miután megkérdezte, hány éves vagyok, és mondtam, hogy 47:

- Micsoda?? Azt hittem, 30 se.

:D Nem tudom, egyébként a mai nénik mit gondolnak, mennyire ramatyul kéne kinéznie egy 47 évesnek? :) Mindenesetre jólesett, főleg a szétvert arcomra tekintettel, hogy ezt mondta mosolyogva.

A röntgen és a neurológia leletekkel visszatértem a sebészetre, mindent rendben találtak, egy hét múlva varratszedés. Asszisztens nőci "szegénykém"-nek nevezett és jobbulást kívánt, a doki pedig azt mondta, hogy "sok szeretettel" vár vissza.