Elmúlt a nyár, amikor olyan meleg volt Magyarországon (meg több más európai országban is), mint még soha. Néhány koremléket elteszek ide.
Én jól bírom a meleget, nem vagyok se hisztis, se túlsúlyos, se túl öreg vagy túl beteg ahhoz, hogy bajom legyen tőle, és hatékony módszerekkel alkalmazkodni is tudok hozzá, de ami június végén volt itt idén, arra már én is azt mondtam, hogy "ez még nekem is sok". Az augusztus eleji hőhullámról nem tudok nyilatkozni, mert azt Görögországban töltöttem - és már az is elképesztő, hogy ott sokkal alacsonyabb volt a hőmérséklet akkor, mint itt - de gondolom, azt is valahogy úgy éltük volna túl, ahogy a június végét. Igazából eddig kétszer mondtam életemben hőségre azt, hogy "ez már nekem is sok", 2007-ben és idén.
Idén nem csak az volt a gond, hogy túl meleg volt. A 2010-es évek hőhullámaira úgy emlékszem, hogy utánuk mindig bőséges esőt hozó vihar következett, amikor vízszintesen zuhogott az orkánszerű szélben és rohantam a sehogy sem szigetelt, ősrégi faablakokhoz és erkélyajtóhoz, hogy törölközőket tömködjek alájuk és azokkal itassam fel a beömlő vizet. Normális időjárás volt az? Persze, hogy nem. De hamar lehűlt az aszfalt, átázott a föld, feléledtek a növények. Idén már június végén kiégett az új fű és azóta sem tért magához. Július elején már úgy vártuk az esőt, mint a megváltást, de nem jött, csak erős, meleg szél támadt. Július első hétvégéjén, az első hőhullám elmúltával, a Normafánál jártunk, és pontosan olyan volt, mint egy sivatagban. Süvített a szél, szállt a homok és sárgára sült gazok ropogtak a talpunk alatt.
(A Krisztáról készült képeket az egedélyével teszem ide.)
Szerintem művészi kép az éjjeli lámpa fényében június 26-án este 10-kor. A másodfokú hőségriadó már egy hete tart.
Június 28., hétvége van, már harmadfokú hőségriadó, odakinn 39 fok, a befüggönyözött lakásban vegetálunk a ventilátor előtt, vizes textilpelenkával a mellkasunkon. Igyekszünk minél kevesebbet mozogni, semmilyen tevékenységhez nincs kedvünk, mert csak arra tudunk gondolni, hogy melegünk van, és ha az egyikünk véletlen egy ujjal is a másikhoz ér, akkor felkiáltunk, hogy "uh, ne érj hozzám, meleg van!"
Amiért azt mondtam, hogy "ez már nekem is sok": Június 29-én éjszaka arra ébredtem, hogy borzasztó melegem van és már csontszáraz a rám terített textilpelus. Ti. úgy szoktunk elaludni is hőhullámok idején, hogy vizes textilpelust terítünk a csupasz bőrünkre és pásztáz a ventilátor. Egész jókat szoktam így aludni, de most nem így volt, felébredtem, szenvedtem, megnéztem a telefonomon, hogy mégis hány fok van, és megdöbbenve láttam, hogy 29 fokot mutat! Hajnali negyed 4-kor! Nem lehetett 29 fok, mert a Budapesten valaha mért legmagasabb hőmérséklet 28 fok - ez idén augusztus elején volt -, a 29 fok valami becslés lehetett, de mindenesetre még soha nem volt ilyen melegem hajnalban.
Az igen! Még csak most kezdődött el a délután, de már 38 fok van. Ez is június 29-én volt.
Június 30., a legmelegebb nap, amit én home office-ban töltöttem itthon, közvetlen kolléganőm meg az irodában. Felváltva járunk be, ill. heti egy nap mindketten bent vagyunk. Az is agyrém volt, hogy ahogy napról napra emelkedett a kinti hőmérséklet, úgy lett egyre hidegebb az irodában! Mire kint 40 foknál is több lett, benn már vacogtunk a fagyos légkondiban. Milyen energiapocsékolás már ez! Aztán végre, amikor az augusztus eleji hőhullám idején meg lett kérve az ország népe, hogy mérsékelje már az áramfogyasztást, akkor az irodaház üzemeltetője is így tett és melegebbre állította a légkondit, de addig eszébe nem jutott volna senkinek.
Szóval szenvedünk, de magyarok vagyunk, úgyhogy röhögünk a helyzeten. :)
Hubácska így hűtötte magát a fürdőkád hűs zománcán elnyúlva aznap. 41 fokot mértek Budapesten, történetesen pont abban a városrészben, ahol lakunk. Ez az addigi legmagasabb hőmérséklet volt a magyar fővárosban, de rövid életű rekordnak bizonyult, mert augusztus elején megdőlt 41,1 fokkal. Az országos rekord, 42 fok, azóta is tartja magát.
Július 1., este negyed 10: Végre eljött a várva-várt lehűlés, úgyhogy kereszthuzatot csináltunk az összes létező ajtónk és ablakunk kitárásával. Kriszta meggyötörten ül a lakás közepén a kellemes légmozgásban.
Sokan biztos idén döntöttek úgy, hogy elég volt, most már aztán beszerelnek otthonra légkondit. Mi nem fogunk, mert fenntarthatatlan az otthoni légkondizás és szerintem nem jó ötlet hozzászokni egy fenntarthatatlan dologhoz. Június végén gondolkodtam is ezen: "Mit fognak csinálni a légkondizó emberek, ha majd egyszer a jövőben betiltják az otthoni legkondizást?" És nem tudtam akkor, hogy már idén nyáron eljön az, hogy ha nem is betiltják, de az áramfogyasztás korlátozása válik szükségessé, mert az eső csak nem érkezett meg, a Duna július végére úgy leapadt, mint még soha, és ez veszélyeztette a Paksi Atomerőmű biztonságos működését. (Azóta egyébként még tovább apadt, csak mesterségesen megnövelték a vízszintet az erőmű közelében, azért működhet még.) Nem vitatom, hogy szükség van légkondira nagy középületekben, kórházakban, plázákban, irodákban, stb., (iskolákban is kéne...), hogy mindenkinek legyen hol lehűlni és felfrissülni, mert egészségtelen ennyire melegben létezni hetekig. De az otthoni légkondi nem megoldás, hanem a probléma része. A megoldás ezeken kívül például az, ami húgom svájci albérletében van. Légkondi nincs, helyette egy szellőztető rendszer a föld alól érkező hideg levegőt keringteti. Megoldás lehet az is, amit többektől hallottam idén nyáron, hogy fényvisszaverő fóliát tettek az ablakukra, ami kinn tartja a hőt. Lehet, hogy ezt is kipróbáljuk a jövőben.
Van egy régi fénykép nálam, amit sokat nézegettem az elmúlt napokban. Anyukám áll itt a társasházunk előtti úttest szélén, rákötve bébihordozóban 8-9 hónapos húgom, előtte egy kisfiú áll, az öcsém, kezében játékautót szorongatva. Húgomon rózsaszín nadrágocska, fehér kardigán és hozzáillő kissapka, anyukámon és öcsémen is hosszúnadrág, pulóver, zárt cipő. Mögöttük egy piros Kispolszki és egy fakósárga Trabant parkol a járdával párhuzamosan. A Kispolszki ablakain át nézve tisztán kivehető az a zöld rácsos bejárati kapu, ami a mai napig is pontosan ugyanúgy néz ki. Hogy jön mindez az előző témához? A képen dús, sötétzöld lombú fák állnak a járdán, amik árnyékot vetnek a ház falaira. Az öltözéket elnézve tizenvalahány fok lehet, és a zöld falevelek és a testvéreim életkora alapján 1984 nyár vége vagy ősz eleje van. Az azóta eltelt 42 év alatt csak az a rácsos házkapu nem változott semmit. A nagy, öreg fákat kivágták azzal az indokkal, hogy betegek voltak és terebélyes gyökereik már rongálták a járdát és az úttestet - ez így is volt. De kellett a hely a járdán parkoláshoz is! A Kispolszkikat és Trabantokat már rég egy-két méterrel hosszabb autók váltották fel, minden lakáshoz tartozik legalább egy, és persze jóval több autó fér el így, hogy nem a járdával párhuzamosan, az úttest szélén parkolnak, hanem a járdára felfestett ferde vonalak között. Most vékonyka törzsű, semmi árnyat nem adó fák állnak a régiek helyén. Nos, ez is egy megoldás lett volna a miénkhez hasonló nagyvárosi társasházak problémáira: Ápolni az előttük álló fákat, hogy ne betegedjenek meg, helyet adni a gyökereiknek, hogy akkorára nőhessenek, mint a ház, jótékony árnyat adva. A házunk mögötti fákkal szerencsére pont ez történt: Ott nincs aszfalt, földben állnak a fák, és a gyerekkorom óta eltelt évtizedek alatt felnőttek egészen ide az ötödik emeletig! Jobb is az idő azon az oldalon, ahol Riki és Jojó szobái vannak. Mennyivel hűvösebb lehetne ezen az oldalon is, ahol Kriszta és én alszunk, ha itt is olyan órási fák állhatnának már! Talán kevesebb ember jutna arra az elhatározásra, hogy most már aztán nem tud légkondi nélkül élni - amivel csak tovább növelik ennek a városnak a hőmérsékletét...
Én jól bírom a meleget, nem vagyok se hisztis, se túlsúlyos, se túl öreg vagy túl beteg ahhoz, hogy bajom legyen tőle, és hatékony módszerekkel alkalmazkodni is tudok hozzá, de ami június végén volt itt idén, arra már én is azt mondtam, hogy "ez még nekem is sok". Az augusztus eleji hőhullámról nem tudok nyilatkozni, mert azt Görögországban töltöttem - és már az is elképesztő, hogy ott sokkal alacsonyabb volt a hőmérséklet akkor, mint itt - de gondolom, azt is valahogy úgy éltük volna túl, ahogy a június végét. Igazából eddig kétszer mondtam életemben hőségre azt, hogy "ez már nekem is sok", 2007-ben és idén.
Idén nem csak az volt a gond, hogy túl meleg volt. A 2010-es évek hőhullámaira úgy emlékszem, hogy utánuk mindig bőséges esőt hozó vihar következett, amikor vízszintesen zuhogott az orkánszerű szélben és rohantam a sehogy sem szigetelt, ősrégi faablakokhoz és erkélyajtóhoz, hogy törölközőket tömködjek alájuk és azokkal itassam fel a beömlő vizet. Normális időjárás volt az? Persze, hogy nem. De hamar lehűlt az aszfalt, átázott a föld, feléledtek a növények. Idén már június végén kiégett az új fű és azóta sem tért magához. Július elején már úgy vártuk az esőt, mint a megváltást, de nem jött, csak erős, meleg szél támadt. Július első hétvégéjén, az első hőhullám elmúltával, a Normafánál jártunk, és pontosan olyan volt, mint egy sivatagban. Süvített a szél, szállt a homok és sárgára sült gazok ropogtak a talpunk alatt.
(A Krisztáról készült képeket az egedélyével teszem ide.)
Szerintem művészi kép az éjjeli lámpa fényében június 26-án este 10-kor. A másodfokú hőségriadó már egy hete tart.
Június 28., hétvége van, már harmadfokú hőségriadó, odakinn 39 fok, a befüggönyözött lakásban vegetálunk a ventilátor előtt, vizes textilpelenkával a mellkasunkon. Igyekszünk minél kevesebbet mozogni, semmilyen tevékenységhez nincs kedvünk, mert csak arra tudunk gondolni, hogy melegünk van, és ha az egyikünk véletlen egy ujjal is a másikhoz ér, akkor felkiáltunk, hogy "uh, ne érj hozzám, meleg van!"
Amiért azt mondtam, hogy "ez már nekem is sok": Június 29-én éjszaka arra ébredtem, hogy borzasztó melegem van és már csontszáraz a rám terített textilpelus. Ti. úgy szoktunk elaludni is hőhullámok idején, hogy vizes textilpelust terítünk a csupasz bőrünkre és pásztáz a ventilátor. Egész jókat szoktam így aludni, de most nem így volt, felébredtem, szenvedtem, megnéztem a telefonomon, hogy mégis hány fok van, és megdöbbenve láttam, hogy 29 fokot mutat! Hajnali negyed 4-kor! Nem lehetett 29 fok, mert a Budapesten valaha mért legmagasabb hőmérséklet 28 fok - ez idén augusztus elején volt -, a 29 fok valami becslés lehetett, de mindenesetre még soha nem volt ilyen melegem hajnalban.
Az igen! Még csak most kezdődött el a délután, de már 38 fok van. Ez is június 29-én volt.
Június 30., a legmelegebb nap, amit én home office-ban töltöttem itthon, közvetlen kolléganőm meg az irodában. Felváltva járunk be, ill. heti egy nap mindketten bent vagyunk. Az is agyrém volt, hogy ahogy napról napra emelkedett a kinti hőmérséklet, úgy lett egyre hidegebb az irodában! Mire kint 40 foknál is több lett, benn már vacogtunk a fagyos légkondiban. Milyen energiapocsékolás már ez! Aztán végre, amikor az augusztus eleji hőhullám idején meg lett kérve az ország népe, hogy mérsékelje már az áramfogyasztást, akkor az irodaház üzemeltetője is így tett és melegebbre állította a légkondit, de addig eszébe nem jutott volna senkinek.
Szóval szenvedünk, de magyarok vagyunk, úgyhogy röhögünk a helyzeten. :)
Hubácska így hűtötte magát a fürdőkád hűs zománcán elnyúlva aznap. 41 fokot mértek Budapesten, történetesen pont abban a városrészben, ahol lakunk. Ez az addigi legmagasabb hőmérséklet volt a magyar fővárosban, de rövid életű rekordnak bizonyult, mert augusztus elején megdőlt 41,1 fokkal. Az országos rekord, 42 fok, azóta is tartja magát.
Július 1., este negyed 10: Végre eljött a várva-várt lehűlés, úgyhogy kereszthuzatot csináltunk az összes létező ajtónk és ablakunk kitárásával. Kriszta meggyötörten ül a lakás közepén a kellemes légmozgásban.
Sokan biztos idén döntöttek úgy, hogy elég volt, most már aztán beszerelnek otthonra légkondit. Mi nem fogunk, mert fenntarthatatlan az otthoni légkondizás és szerintem nem jó ötlet hozzászokni egy fenntarthatatlan dologhoz. Június végén gondolkodtam is ezen: "Mit fognak csinálni a légkondizó emberek, ha majd egyszer a jövőben betiltják az otthoni legkondizást?" És nem tudtam akkor, hogy már idén nyáron eljön az, hogy ha nem is betiltják, de az áramfogyasztás korlátozása válik szükségessé, mert az eső csak nem érkezett meg, a Duna július végére úgy leapadt, mint még soha, és ez veszélyeztette a Paksi Atomerőmű biztonságos működését. (Azóta egyébként még tovább apadt, csak mesterségesen megnövelték a vízszintet az erőmű közelében, azért működhet még.) Nem vitatom, hogy szükség van légkondira nagy középületekben, kórházakban, plázákban, irodákban, stb., (iskolákban is kéne...), hogy mindenkinek legyen hol lehűlni és felfrissülni, mert egészségtelen ennyire melegben létezni hetekig. De az otthoni légkondi nem megoldás, hanem a probléma része. A megoldás ezeken kívül például az, ami húgom svájci albérletében van. Légkondi nincs, helyette egy szellőztető rendszer a föld alól érkező hideg levegőt keringteti. Megoldás lehet az is, amit többektől hallottam idén nyáron, hogy fényvisszaverő fóliát tettek az ablakukra, ami kinn tartja a hőt. Lehet, hogy ezt is kipróbáljuk a jövőben.
Van egy régi fénykép nálam, amit sokat nézegettem az elmúlt napokban. Anyukám áll itt a társasházunk előtti úttest szélén, rákötve bébihordozóban 8-9 hónapos húgom, előtte egy kisfiú áll, az öcsém, kezében játékautót szorongatva. Húgomon rózsaszín nadrágocska, fehér kardigán és hozzáillő kissapka, anyukámon és öcsémen is hosszúnadrág, pulóver, zárt cipő. Mögöttük egy piros Kispolszki és egy fakósárga Trabant parkol a járdával párhuzamosan. A Kispolszki ablakain át nézve tisztán kivehető az a zöld rácsos bejárati kapu, ami a mai napig is pontosan ugyanúgy néz ki. Hogy jön mindez az előző témához? A képen dús, sötétzöld lombú fák állnak a járdán, amik árnyékot vetnek a ház falaira. Az öltözéket elnézve tizenvalahány fok lehet, és a zöld falevelek és a testvéreim életkora alapján 1984 nyár vége vagy ősz eleje van. Az azóta eltelt 42 év alatt csak az a rácsos házkapu nem változott semmit. A nagy, öreg fákat kivágták azzal az indokkal, hogy betegek voltak és terebélyes gyökereik már rongálták a járdát és az úttestet - ez így is volt. De kellett a hely a járdán parkoláshoz is! A Kispolszkikat és Trabantokat már rég egy-két méterrel hosszabb autók váltották fel, minden lakáshoz tartozik legalább egy, és persze jóval több autó fér el így, hogy nem a járdával párhuzamosan, az úttest szélén parkolnak, hanem a járdára felfestett ferde vonalak között. Most vékonyka törzsű, semmi árnyat nem adó fák állnak a régiek helyén. Nos, ez is egy megoldás lett volna a miénkhez hasonló nagyvárosi társasházak problémáira: Ápolni az előttük álló fákat, hogy ne betegedjenek meg, helyet adni a gyökereiknek, hogy akkorára nőhessenek, mint a ház, jótékony árnyat adva. A házunk mögötti fákkal szerencsére pont ez történt: Ott nincs aszfalt, földben állnak a fák, és a gyerekkorom óta eltelt évtizedek alatt felnőttek egészen ide az ötödik emeletig! Jobb is az idő azon az oldalon, ahol Riki és Jojó szobái vannak. Mennyivel hűvösebb lehetne ezen az oldalon is, ahol Kriszta és én alszunk, ha itt is olyan órási fák állhatnának már! Talán kevesebb ember jutna arra az elhatározásra, hogy most már aztán nem tud légkondi nélkül élni - amivel csak tovább növelik ennek a városnak a hőmérsékletét...