A tegnapi bécsi randimról: Ezúttal én vagyok az, aki csak barátként tudja elképzelni a másikat... Sajnos ez van. :/ Azért sajnos, mert egyébként szuperül megértjük egymást! De ez nem elég. Ma viszont láttam egy filmet, ami jobb volt, mint vártam, plusz pont a megfelelő személlyel néztem, aki nem csodálkozott rajta, hogy picit ríttam közben. ;) The Age of Adaline Többnyire rosszakat írnak róla, és vannak is benne szerencsétlen részek, de szerintem összességében egy érdekes, szép mese. Lesz, akit megérint, pl. engem is, mert átéreztem, és lesz, aki nem érti, mert nincs elég élettapasztalata hozzá. Annak a hülye fasznak a problémáját mondjuk nem tudtam átérezni... :D
Bejegyzések
A Budapest-Bécs járatról jelentkezek a Népliget buszpályaudvarról. AntiszocNoj egyedül utazik: 6:40 - "Szuper, két üres ülés egymás mellett, beülhetek az ablakhoz!" 6:50 - "Jaj, de jó, lehet, hogy már senki se ül mellém?" 6:55 - "Bazmeg ez ide fog ülni!" 6:57 - "Naná, hogy mindjárt neki is áll zabálni valami szagosat... Fontos étkezés a reggeli, de azért nem annyira, hogy fasírttal kelljen dúsítani!!" No, elindultunk. :)
Holnap egy új ismerőshöz utazok Bécsbe. Már önmagában az csodálatos érzés, hogy holnap 2x3 órán keresztül semmi más dolgom nem lesz, mint az elsuhanó tájat bámulni és közben zenét hallgatni. Az új Nightwish albumot fogom hallgatni és az Ori and the Blind Forest zenéjét. Közben meg 9 és fél órán keresztül ott lesz körülöttem Bécs, ami számomra a szabadság városa. Ha közben még az új ismerőssel is ugyanolyan jól elbeszélgetünk személyesen, mint emailben, az lesz ám csak a meggy a habon. :)
Ma kiderült, hogy Mojszi melyik iskolába és melyik osztályba fog járni, és nagyon örülök! Annak ellenére, hogy nem oda, ahova legjobban szerettem volna - a nyílt órák meglátogatása és az igazgatók megismerése után - de nem is a legrosszabb helyzet állt elő. :) Angol-magyar két tanítási nyelvű osztályba fog járni. :) Örül ő is! Az angolt sikerült megszerettetnem vele úgy, hogy sose tettem elé szinkronos mesét. Nagyon büszke magára, hogy egyre többet ért a mesékből és egyre több szóra emlékszik később. Nyáron egy hétig angoltáborban lesz, ez már korábban eldőlt, és azt is nagyon várja. Sok minden mást is meg kell még tanulnia persze, de az angollal már biztos nem lesz gond. :)
Lábfájásom története következik. Március 19-én délután az óvodában a lépcsőn mentem lefelé, amikor véletlenül olyan bénán léptem az utolsó lépcsőfoknál, hogy a jobb bokám teljesen alám fordult és ropogott egy kicsit. Egy hirtelen éles fájdalom után nem éreztem már, hogy fájna, meg rá is tudtam állni, hát hazasétáltunk. A liftben felfelé menet ránéztem a lábamra és elborzadva láttam, hogy a zoknim alá nőtt egy fél teniszlabda nagyságú dudor. Otthon elmondtam apámnak, hogy hogyan jártam, mire megnyugtatott, hogy neki már többször is volt ilyen élete során. Azt mondta, ne járjak rajta, borogassam hideggel és másnap majd elvisz kórházba. Másnap el is mentünk a János Kórház traumatológiájára. Doki megvizsgálta a lábam, röntgen is készült három irányból. Diagnózis: rándulás. Ez egy pénteki nap volt és nem mondta a doki, hogy menjek hétfőn dolgozni, de azt se, hogy tilos, csak azt, hogy ha akarok táppénzt, menjek a háziorvosomhoz. Azt is mondta, hogy borogassam, polcoljam fel, Flector géllel ...
Noéval megbeszéltük, hogy befejezzük a találkozgatásokat (ismét), és most az a terv, hogy majd ha 50 évesen mindkettőnknek kedve lesz hozzá, akkor leszünk megint együtt. "Kicsit" bonyolult a mi ügyünk. Nincsenek már érzelmeim se ezzel kapcsolatban. Ismerkedek tovább új emberekkel, ő meg továbbra se ismerkedik új emberekkel. Ennyi van most.