Bejegyzések

Kép
Nagyon jó filmet láttam tegnap moziban, nyugodtan ajánlom az érdekes, igaz történeteket kedvelőknek. A címe Victoria & Abdul. Viktória királynő (a jelenleg uralkodó II. Erzsébet ükanyja) összebarátkozott egy indiai szolgával és megkérte, hogy tanítsa őt. Érdekelte a szolga anyanyelve, a vallása, az indiai kultúra. Végül a szolga a legbizalmasabb barátja lett, tanítójaként tisztelte és gyermekeként szerette, sőt, jobban kedvelte, mint a saját gyerekeit - amire jó oka volt. A fiatal indiai férfi pedig rajongott a királynőért. Minderről több mint egy évszázadig semmit nem lehetett tudni, mert az angol királyi család a számára felháborító kapcsolatra utaló minden jelet igyekezett eltüntetni. 2003-ban derült fény a történetre, amikor egy történész és az indiai tanító egy leszármazottja összerakták a képet naplók és feljegyzések segítségével. A film először vicces, aztán komoly, miközben a humora is megmarad, a legvégén pedig potyogtak a könnyeim. Szórakoztató, de közben ilyen kérd...
Kép
Új év van. Nemrég vettem észre, hogy már tanévekben mérem az idő múlását, és gondolom, hogy az iskolás gyerekek szülei mind így vannak ezzel. :) Jojó ennek a harmadik tanévnek is ugyanolyan lelkesen állt neki, mint az előző kettőnek. Nem volt kérdés, hogy újra beíratom programozásra, mert már alig várja, hogy mehessen. 23-án lesz az első óra. A rajzolás is érdekli továbbra is, és elkezdett érdeklődni, hogyan lehet élethűbben rajzolni. Gondolom, ez részben azért van, mert én is rajzolgatok. Szerintem még nem tettem ide az első szénrajzomat, íme: A4-es méret Szóval megvettem neki a Valdorart online videóit, amik 7-10 éves gyerekeknek valók, és most azok alapján tanítgatom. Hát, ő még nem hajlandó fejjel lefelé állított vonalrajzot meg negatív tereket másolgatni, az biztos. :D Viszont érdekli, hogyan lehet életszerűbb, arányos arcokat rajzolni és különböző arckifejezéseket megjeleníteni, ezért most azokkal a gyakorlatokkal fogom folytatni. Én megnézem előre a videókat, aztán ...
Kép
Jojó legszebb három nyári rajzát ideteszem, hogy meglegyenek. Ebből kettőnek az erdetije Angliában maradt, mert egyet nagynénimnek rajzolt, egy másikat pedig nagybátyám kisajátított. :) Ezt azon a héten rajzolta, amikor még nélkülem volt Angliában. Minden bizonnyal az azelőtti heti balatoni emlékeit örökítette meg. :) Ezt rajzolta nagynénimnek, most az ő hűtőjén díszeleg. Jojó imádja a macskákat és alig várja, hogy nekünk is legyenek macskáink. Ezzel én is így vagyok! Talán jövőre... Ez a ceruzarajz Dél-Angliában készült és a hadihajós múzeum ihlette. Nagybátyámnak annyira tetszett, hogy nem hagyta, hogy hazahozzam. Azt azért leírom, mert nekem elég sokáig tartott értelmezni a képet, hogy a háttérben egy nagy hadihajó feneke látható, az előtérben pedig két kis csónak. Bár lehet másoknak ez egyértelmű. :) Hogy mi lóg ki a nagy hajóból, azt még mindig nem tudom, mivel Jojó se tudta megmondani, mit akart ott pontosan. Talán az egy ágyú.
A térdfájásról , amitől Angliában kezdtem szenvedni: Sose múlt el ott egészen, csak már nem akartam ezt a témát taglalni ott. Aztán valamikor ezen a héten, már itthon, észrevettem, hogy elmúlt. Még ott történt, hogy a nagybátyám feleségével is beszélgettem lábfájdalmakról. Elmesélte, hogy ő a sarkait tette tönkre úgy, hogy nem megfelelő cipőben járt kutyákat sétáltatni a köves tengerpartra. Most már állandóan fájnak a sarkai, talpbetéttel tudja enyhíteni a fájdalmat és egy görgős talpmasszírozója is van, ami valamennyit segít, de sose múlik el egészen. Hasznos, amit mondott, mert addig eszembe se jutott az a lényeges tény, hogy a londoni túrát és a két nappal utáni városi sétámat - bár rövidebbek voltak, mint a tavaszi kirándulásunk - vékonytalpú utcai cipőben aszfalton tettem meg, a kirándulást meg túracipőben erdőben! Úgyhogy azonkívül, hogy ki fogom próbálni a glükózamin szedést, amit unokatesóm ajánlott, ezentúl olyan hülyeséget se fogok csinálni, hogy átlagos cipőben indulok neki...
A szeptemberi játék neve: The Witcher 3: Wild Hunt - Blood and Wine Megjelenés éve: 2016 A Witcher 3 elképesztő! Mivel a készítői is azok! A lengyel fejlesztőcsapat kiadott ehhez a játékhoz egy olyan "kiegészítőt", ami nagyobb, jobb, szórakoztatóbb, ötletesebb és persze olcsóbb, mint a legtöbb komplett játék, amiket mostanában kapni lehet! Ez a Blood and Wine. Imádtam minden percét. :) Vámpírokról szól és egy csodaszép, dél-Franciaország ihlette tájon játszódik.
Eljött a szeptember elseje, mégsem estem depresszióba. Ez nagyon jó érzés. Azt hiszem, be fog válni az a terv, hogy mostantól reggel 6 helyett 7-kor keljek, itt a munkahelyemen reggelizzek - éppen azt teszem - és otthon csak egy pohár vizet igyak indulás előtt, hogy gyorsabban kész legyek. Jojónak is elmagyaráztam tegnap este, hogy ez a terv, így ő is kicsit többet alhat reggel - eddig őt fél 7-kor keltettem - nem lesz ideje játszani, csak reggelizni. Neki muszáj otthon, mert a sulis reggelit és uzsonnát valamikor a második tanévben lemondatta velem, csak ebédet kap. Így én nyolc órát alszok este 11-től, ami felnőttnek tökéletes, Jojónak azonban kevés még, ma reggel elég döglött volt. Nem tudtam rávenni, hogy előbb elmenjen aludni, mint én, ezt jövő héttől nem fogom neki hagyni, neki inkább 9-kor vagy legkésőbb 10-kor kéne elaludnia. Ma szerencsére még nem lesz nehéz napja, most van az évnyitó, aztán három osztályfőnöki óra, ebéd, és délután játék. Olyan reggelikre tértünk át, amiket...
Elkezdtem írni egy ilyen blogot , mert jólesik. :)