Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2026
Kép
Őszi szünet van, legalábbis Jojónak és Rikinek. Kriszta és én most is keveset pihenünk. Ébren töltött időnk legnagyobb részét továbbra is a dolgozás veszi el, mivel egyelőre hiába várjuk, hogy az AI elvegye a munkánkat. :D De amikor éppen nem dolgozunk, akkor nagyon jó életünk van. :) Néhány szeptemberi és októberi képet elteszek ide. Szeptember 26., amikor Fati barátnőmmel 18 kilométert túráztunk a Pilisben. Magasra nem mentünk, csak szép erdőkben és mezőkön jártunk és közben nagyon sok gyönyörű lóval találkoztunk. Fenti helyszín annyira megtetszett, hogy október 10-én visszatértem oda, ezúttal Krisztával, Rikivel, Jojóval és Dodóval. Rikire tekintettel rövidebbet mentünk, csak 7,5 kilométert. Ezt a képet Dodó készítette rólunk. Október 18-án Krisztával kettesben 20 kilométert rollereztünk Budapesten. Őszi színkavalkád A Duna már olyan sekély, hogy lelátni a meder aljáig. Ezt a képet az Árpád hídról lenézve fotóztam. Az uzsonnánk iránt érdeklődő kismadarak Okt...
Rajtam így jött ki az életközepi* válság: - Beiratkoztam egy könyvtárba és olvasok mindenfélét, de főleg 19. század végi regényeket. - Miköben újrajátszom a Baldur's Gate 3 -at, ezúttal a legnehezebb fokozaton, egy füzetbe felírom az olyan angol szavakat, amiket nem tudnék lefordítani magyarra - vagy azért, mert nem ismerem, vagy azért, mert hiába tudom pontosan mit jelent, nem tudnám megmondani, mi a magyar megfelelője. Vagyis csupa olyat csinálok, amiket akkor, amikor még diák voltam - könyvtárba járok, papírkönyveket olvasok Kindle helyett, Rotring ceruzával füzetbe írok, szótárt forgatok... Tényleg valami "bajom" van, és csak azzal tudom magyarázni, hogy pánikolok az életem rövidsége miatt. Mivel tudom, hogy az olvasás, a kézzel írás, a videójátékok, és bármi újnak a megtanulása mind segítenek és mind máshogy segítenek az agyat egészségesen tartani, azért csinálom mindezt, mert nem csak attól félek, hogy esetleg nem élek olyan sokáig, mint szeretnék, hanem attól i...
Arra jöttem rá a napokban, hogy igazából nagyon beteges az a szeretet, amit az anyák a gyerekük iránt éreznek. Egy gyerek a születésétől a felnövéséig olyan mérhetetlen testi és lelki gyötrelmeknek teszi ki az anyját, hogy ha bárki más csinálná azt, utálnánk és látni se akarnánk, ehelyett a gyerekünket meg mindenkinél jobban szeretjük! Hogy működik ez?? Ami nekem az életben legjobban fáj és sokat sírtam már miatta, hogy soha nem kérhettem bocsánatot anyukámtól, pedig nagyon szeretnék! Szégyellem magam, ahányszor eszembe jut, hogy mennyi eszement baromságot zúdítottam rá annak idején, és azt hittem, hogy igazam van, miközben nekem még tojáshéj volt a seggemen, ő meg nálam harminc évvel idősebb felnőtt volt! Aztán mire felnőttem és pofonvágott a valóság, ő már nem volt ott, hogy elmondhassam neki, hogy mennyire sajnálom...