Jojó tegnap fekete pontot kapott a suliban, amiért így nézett ki:

Hogy egész pontos legyek, nem így nézett ki tegnap, így tegnapelőtt este nézett ki, tegnapra már kopott belőle, ennek ellenére az osztályfőnöke egy kövér fekete ponttal büntette meg. Nagyon ritkán kap már fekete pontot - havi egyet max. - ez inkább elsőben volt gond, amikor havi 4-5 is összegyűlt, és nem is ok nélkül. Általában azért, mert hajbakaptak hozzá hasonlóan vadóc barátnőjével, Bogival. Jojó elmesélte, hogy amikor az ofő meglátta a karjait, kérdezte, hogy én ehhez mit szóltam. Jojó mondta, hogy nekem tetszett. (Így van, majd leírom, hogy miért.) Erre az ofő azt mondta, hogy OK, ha nekem tetszett, viszont ez árthat a bőrének, úgyhogy ő erre fekete pontot ad.

Menjünk vissza az időben három évtizedet, amikor én voltam másodikos. Olyan gyerek voltam, aki félt a többi gyerektől, a felnőttektől, a tanároktól, és úgy az egész világtól. Az udvari szünetekben tökegyedül bújtam el az egyik pad vagy mászóka mellett, nem mertem senkihez se odamenni vagy bárkihez szólni, miközben a többiek jókat játszottak. Gyűlöltem iskolába járni, mert voltak ott olyan gyerekek - minden iskolában vannak - akik mint valami vadállatok, kiszagolták a félelmemet és bántottak, csak mert tudták, hogy úgyse fogom megvédeni magam.

Ezért van, hogy amikor azt látom, hogy Jojó és a barátnői azzal szórakoztak, hogy kidekorálták egymás karját filctollal, akkor én nem mérges vagyok, hanem boldog. Boldog, hogy ő egy vidám, normális gyerek, akinek vannak barátai, aki jól érzi magát a suliban, és aki még a kis szerelme nevét se fél ráíratni a karjára! (Hogy van szerelme, azt néhány hónapja titokként árulta el nekem, de most már nem titok, mondta, mert már sok embernek elárulta, így már elárulhatom én is.)

Mindezt az ofő nyilván nem tudja, és nem is fogom neki elmagyarázni, mert kétlem, hogy érdekli. Alapvetően nincs vele gondom egyébként, és Jojó is szereti, de volt azért a lassan elmúló két tanév alatt néhány olyan megnyilvánulása, ami nem tetszett. És most ez történt. Természetesen, amikor megláttam Jojót így, akkor én is elmondtam neki, hogy máskor olyan tollal írkáljanak a bőrükre, amit erre a célra találtak ki, mert a sima filctoll nem tesz jót. És elég lett volna, ha az ofő is csak ennyit mond. Elvégre milyen módon akadályozta Jojót bármilyen iskolai feladatában az, hogy feliratok vannak a karján? Miért bünteti meg olyanért, amivel senki másnak nem ártott?

Ha már tanárok megkérdőjelezhető intézkedései a téma, leírom azt is, hogy ma mi történt. A fentiekhez amúgy nincs köze. Jojóért szokás szerint negyed hatra értem a suliba. Sajnos messze van a munkahelyem, úgyhogy nem tudok előbb. Az udvaron három tanár ült egy padon és a még jelen lévő gyerekek az udvar különböző pontjain labdáztak. Amikor Jojó meglátott, rohanni kezdett felém és láttam, hogy keservesen bőg. Ritkán bőg már és sose ok nélkül, mert az ilyesmit rég kinőtte, úgyhogy megijedtem és kérdezgettem, hogy mi a baj. Elmondta, hogy az egyik fiú - és mutatott a távolban egy nagydarab fiúgyermekre - szándékosan az arcába vágott egy labdát. Vigasztaltam és mondtam, hogy ne játsszon ilyenekkel, a tanároknak pedig mondtam, hogy ott az a fiú mit csinált. Erre az egyikük odajött és Jojótól kérdezte, hogy kidobóst játszottak-e. Mikor Jojó mondta, hogy igen, akkor a tanár azt mondta, hogy kidobós közben ez előfordul és biztos csak véletlenül dobta az arcának a labdát. Itt eldurrant az agyam és mondtam a tanárnak, hogy ez biztos nem így volt, kézenfogtam Jojót és indultunk. Erre a tanár: "Most miért nem beszélhetek a gyerekkel?" Majd még hozzátette: "Nehéz az elfogult szülőkkel." Hábazmeg. Úgy ne akarjon beszélgetni a gyerekemmel, ha azzal kezdi, hogy biztos nincs igaza! Továbbá még szép, hogy elfogult vagyok, én vagyok az anyja! Ez a dolgom, hát ki a fene legyen elfogult, ha én nem? Megnézném, hogy ez a tanár, ha a saját gyereke jön oda bőgve, akkor hisz neki, vagy először is megpróbálja meggyőzni arról, hogy nincs igaza! Ha beszélgetni akart, oda kellett volna hívnia a másik gyereket és mindkettőjüket megkérdezni, mi történt és hogyan. De persze egyszerűbb egy síró kislányt meggyőzni arról, hogy túlreagálja, mint egy nagydarab fiút kikérdezni és leszidni. Másrészt mi az, hogy "nehéz" velem, mert elfogult szülő vagyok? Úgy érti, hogy az adott helyzetben azt kellett volna mérlegelnem, hogy neki mitől lesz könnyű?? Jojó később elmesélte részletesen a történetet, amit a tanár már sose tud meg, mert a teljes igazság helyett csak az érdekelte, hogy kidobóst játszottak-e... Pedig persze, hogy nem volt a játék része, hogy az a fiú dühből Jojó arcába vágott egy labdát! Jojó elmondása szerint ez történt: Kidobóst játszottak pár nagy fiúval és a barátnőivel, de utóbbiakat előbb hazavitték, maradt ő és az ismeretlen fiúk. Egyikük nem volt türelmes, megunta, hogy Jojó nem dobja el elég hamar a labdát, és kiverte a kezéből. (A szokásos "bátor" gyerek lehet, aki a fele akkora gyereket kínozza, mert attól érzi magát nagynak, ilyenek is vannak minden iskolában...) Erre Jojó kérlelte, hogy adja neki vissza, mire a fiú azt mondta, hogy oké, itt van, és az arcába vágta. Képzeljétek el, ezt a történetet én elhiszem a gyerekemnek. Túl elfogult lennék?? Csessze meg az ilyen tanár, az a véleményem erről.