Nem azért, mert Valentin-nap van, írhatnám ezt bármikor, meg különben is hülyeség a Valentin-nap (de azért jólesik valami apróságot adni Krisztának ezen a napon), de valamikor fel akartam tenni ezt az irományomat ide, úgyhogy akkor felteszem ma.
Végtelenül hálás vagyok Krisztának, hogy az életemben van, és külön azért, hogy egy újabb gyerkőcöt is hozott az életembe. Olyan lelki gazdagsággal jutalmazott meg, ami egészen bearanyozza az életemet - pedig az életem már előtte sem volt szerencsétlen. Persze, amikor véget ért a kapcsolatom Noéval, akkor a világ egyik legszerencsétlenebb emberének éreztem magam, elkerülhetetlen volt, hogy akkor azt érezzem. Azóta sokkal bölcsebb lettem és már tudom, hogy a szakításunknak semmi köze nem volt a szerencsétlenséghez, a szerencsém pedig egy pillanatig sem hagyott cserben azóta sem. Dolgoztam magamon és sokat szenvedtem, igen, nem ültem ölbe tett kézzel várva, hogy mi lesz, DE megint csak jókor voltam jó helyen, amikor Kriszta az életembe lépett. Néhány évvel később pedig megajándékozott mindannyiunkat Rikivel.
Minden újabb emberke egy csoda, és amikor tologatom a babakocsiban és békésen nézelődik, vagy amikor magamhoz ölelem és simogatom a buksiját, vagy csak nézem a kis babasarkot a nappalinkban, az ágyikóját, a ruhácskáit, a színes babajátékokat, akkor elönt a hála és csak mosolygok, hogy ezt kaptam, ilyen váratlan boldogságot ennyi idősen, miután évekig féltem az életem végéig tartó társtalanságtól. És még mennyi kis csoda vár ránk Riki miatt, az első szavai, az első lépései... :) Persze minden újabb emberke rohadtul idegesítő is tud lenni, nem fogom itt cukormázba bújtatni ez a tényt. :D Meg néha egyszerre érzem azt, hogy milyen jó dolgom van, meg azt, hogy nem hiszem el, hogy ennyi idősen már megint kis szaros pelenkákkal kell foglalkoznom. :D De ez csak egy pillanatig tart és tudom, hogy bárki szívesen cserélne velem, akinek nincs gyereke, de vágyik rá. Így 44 felé közeledve és miután már egyszer túléltem azt, hogy két kisgyerek nyúzott évekig, tudom, hogy ennek a rövid időszaknak a nehézségei eltörpülnek a szépségei mellett. Nem beszélve arról, hogy Rikivel kapcsolatban a nehézségek nagy része nem is rám hárul! Néha virrasztok vele éjszaka, néha hallgatom a vonítását, miközben dolgozni próbálok itthon, de ennyi... A nehézségek az anyját terhelik, és szerencsére az apái is sokat segítenek. Nekem meg csak a jó dolgok maradnak, megnevettetni, dédelgetni, puszilgatni... :)
Köszönöm, Kriszta. Nagyon szeretlek.
Végtelenül hálás vagyok Krisztának, hogy az életemben van, és külön azért, hogy egy újabb gyerkőcöt is hozott az életembe. Olyan lelki gazdagsággal jutalmazott meg, ami egészen bearanyozza az életemet - pedig az életem már előtte sem volt szerencsétlen. Persze, amikor véget ért a kapcsolatom Noéval, akkor a világ egyik legszerencsétlenebb emberének éreztem magam, elkerülhetetlen volt, hogy akkor azt érezzem. Azóta sokkal bölcsebb lettem és már tudom, hogy a szakításunknak semmi köze nem volt a szerencsétlenséghez, a szerencsém pedig egy pillanatig sem hagyott cserben azóta sem. Dolgoztam magamon és sokat szenvedtem, igen, nem ültem ölbe tett kézzel várva, hogy mi lesz, DE megint csak jókor voltam jó helyen, amikor Kriszta az életembe lépett. Néhány évvel később pedig megajándékozott mindannyiunkat Rikivel.
Minden újabb emberke egy csoda, és amikor tologatom a babakocsiban és békésen nézelődik, vagy amikor magamhoz ölelem és simogatom a buksiját, vagy csak nézem a kis babasarkot a nappalinkban, az ágyikóját, a ruhácskáit, a színes babajátékokat, akkor elönt a hála és csak mosolygok, hogy ezt kaptam, ilyen váratlan boldogságot ennyi idősen, miután évekig féltem az életem végéig tartó társtalanságtól. És még mennyi kis csoda vár ránk Riki miatt, az első szavai, az első lépései... :) Persze minden újabb emberke rohadtul idegesítő is tud lenni, nem fogom itt cukormázba bújtatni ez a tényt. :D Meg néha egyszerre érzem azt, hogy milyen jó dolgom van, meg azt, hogy nem hiszem el, hogy ennyi idősen már megint kis szaros pelenkákkal kell foglalkoznom. :D De ez csak egy pillanatig tart és tudom, hogy bárki szívesen cserélne velem, akinek nincs gyereke, de vágyik rá. Így 44 felé közeledve és miután már egyszer túléltem azt, hogy két kisgyerek nyúzott évekig, tudom, hogy ennek a rövid időszaknak a nehézségei eltörpülnek a szépségei mellett. Nem beszélve arról, hogy Rikivel kapcsolatban a nehézségek nagy része nem is rám hárul! Néha virrasztok vele éjszaka, néha hallgatom a vonítását, miközben dolgozni próbálok itthon, de ennyi... A nehézségek az anyját terhelik, és szerencsére az apái is sokat segítenek. Nekem meg csak a jó dolgok maradnak, megnevettetni, dédelgetni, puszilgatni... :)
Köszönöm, Kriszta. Nagyon szeretlek.