Bárki is felelős Budapest időjárásáért, szerintem mégsértődött, hogy azt írtam, hogy itt már csodaszámba megy az igazi havazás, azóta annyi hó esett (20 cm), mint amennyit utoljára 14 éve láttunk! 2012 februárja volt akkor, Jojó 3 éves volt, és abban az időben írtam egy (nem publikus) blogot csak az ő kis életéről. Abból tudom, hogy elvittem a Normafához, hogy kipróbálhassa a szánkózást, de éppen hisztis napja volt, és nem volt kedve szánkózni. Azt írtam akkor, hogy sebaj, talán majd 5 évvel később, ha megint lesz hó, talán már lesz kedve. Tehát tudtam, hogy nem lesz évente annyi hó, hiszen 2000 óta érezhetően melegebbek a telek, ritkábban és kevesebb hó esik, sőt, sok télen egyáltalán nem látunk egy hópihét se. De arra, hogy Jojó felnő, mire megint rendes havazás lesz, nem számítottam! És itt vagyunk, majdnem 17 éves, és most meg MÁR nem volt kedve szánkózni. Szomorkodtam ezen kicsit, nem feltétlenül csak azon, hogy nem szánkózhattam vele, hanem mindenért úgy együtt... az idő múlása, a klímaváltozás...
Értelemszerűen Rikike eddigi kis életében most látott először ennyi havat, és szerencsére neki volt kedve szánkózni, úgyhogy kedd este elvittem itt a környéken néhány dombra. Kriszta kapott egy szánkót egy ismerősétől, ez is szerencsés, mert természetesen nincs szánkónk és ilyen körülmények között a boltokból fel is vásárolták az összeset a leggyorsabb emberek. Aztán tegnap, már Riki nélkül, mert megint apáinál van, Kriszta és én elmentünk meglátogatni Apát a behavazott házikójában, felvittük neki a postát, és a háza fölötti erdőben sétáltunk egy kicsit. Láttunk egy nőt, aki biztos, hogy hozzánk hasonlóan 2000 előtt volt gyerek, egyedül szánkózott az erdei ösvényen. Amikor ezt az élményem megosztottam Facebookon, egy kamaszgyerekekkel rendelkező kolléganőm írta, hogy ma valószínűleg ő lesz az egyedül szánkózó nő, mert az ő gyerekei se akarnak szánkózni... Ez van. Mi, "öregek", mindenesetre nagyon örülünk, hogy még láthattunk ilyet életünkben, mert a gondtalan gyerekkorunkra emlékeztet.
Értelemszerűen Rikike eddigi kis életében most látott először ennyi havat, és szerencsére neki volt kedve szánkózni, úgyhogy kedd este elvittem itt a környéken néhány dombra. Kriszta kapott egy szánkót egy ismerősétől, ez is szerencsés, mert természetesen nincs szánkónk és ilyen körülmények között a boltokból fel is vásárolták az összeset a leggyorsabb emberek. Aztán tegnap, már Riki nélkül, mert megint apáinál van, Kriszta és én elmentünk meglátogatni Apát a behavazott házikójában, felvittük neki a postát, és a háza fölötti erdőben sétáltunk egy kicsit. Láttunk egy nőt, aki biztos, hogy hozzánk hasonlóan 2000 előtt volt gyerek, egyedül szánkózott az erdei ösvényen. Amikor ezt az élményem megosztottam Facebookon, egy kamaszgyerekekkel rendelkező kolléganőm írta, hogy ma valószínűleg ő lesz az egyedül szánkózó nő, mert az ő gyerekei se akarnak szánkózni... Ez van. Mi, "öregek", mindenesetre nagyon örülünk, hogy még láthattunk ilyet életünkben, mert a gondtalan gyerekkorunkra emlékeztet.
