Péntek este óta ezek történtek:
Rikit elvitték a nagyszülei Zalába hétvégézni, úgyhogy csak Jojó, Kriszta és én voltunk itthon tegnap este. Jojót és Krisztát is megkérdeztem, felébresszem-e őket éjjel kettő előtt, hogy élőben nézzük az Artemis II visszatérést és mindketten azt mondták, igen. :) Én egyedül is felkeltem volna, de így jobb volt. :)
Kb. éjfélig egy kirakóssal játszottam - ez egy új hobbink Krisztával, itt írtam róla. Azóta már csatlakoztunk egy puzzle cserélgetős Facebook csoporthoz és ott cserélgettünk kirakókat, elajándékoztuk, amit senki se akart cserélni, aztán vettünk újat is, kaptunk egyet kölcsön is. :) Kriszta nálam előbb kidőlt, mert ő tegnap reggel fél 6-kor kelt, hogy futni menjen. Én egy másik napon szoktam reggel fél 6-kor kelni, hogy edzeni menjek. A kirakózástól nehezen szakadtam el, de éjfél körül aztán abbahagytam, aludtam másfél órát és fél 2-kor megszóltalt az ébresztőm.
Élőben láthattam azt a pillanatot, amikor az űrhajósok kis kapszulája levált az űrhajó többi részéről! Ezt még a telefonomon néztem meg, de aztán felébresztettem Krisztát, aztán Jojót is, bekapcsoltuk a tévét és a Netflixen néztük a NASA élő közvetítését. Nem vagyunk már előfizetők, de Kriszta kapott hozzá valakitől belépési adatokat. Borzasztóan izgultam, hogy mi lesz az űrhajósokkal, mert az űrutazások legveszélyesebb része az induláson kívül a Föld légkörébe való visszatérés. Az űrkapszula külseje felmelegszik olyan forróra, mint a Nap felszíni hőmérsékletének fele, és hosszú percekig nem lehet tudni semmit a benne ülő űrhajósokról, mert megszakad velük a kapcsolat. Ez a ma hajnali (ill. ott, Kaliforniában, délután volt még csak), visszatérésnél 6 percig tartott és én képtelen lettem volna átaludni ezeket a perceket, azért akartam élőben nézni, mert semmit se szerettem volna jobban, mint hogy ez a négy ember épségben visszatérjen a Földre!
Az indulásuk óta eltelt több mint egy hétben, amikor csak időm engedte (sajnos a munkanapokon nem volt sok időm rá), néztem a videókat és képeket, amik az Artemis II küldetésen készültek. Kicsit szomorúnak tartom, hogy kevés ismerősömmel tudtam beszélgetni róla. Húgom is mondta, hogy ő is figyelemmel kíséri az eseményeket, NASA pólóban ment dolgozni a kilövés után, de csak egyetlen munkatársa kommentálta, hogy tudja, hogy miért. Ez van. A legtöbb embert olyan baromságok érdeklik, mint a politika.
De szerencsére azért sokan vannak azok is, akiket érdekel az űrkutatás, úgyhogy a küldetéssel kapcsolatos reddit és threads beszélgetéseket bújtam. A videókban láttam vicces pillanatokat, mint amikor egy Nutellás üveg lassan pörögve végiglebeg az űrhajó belsejében, és megható pillanatokat, mint amikor a parancsnok elnevezi a Hold egyik kráterét a tragikusan fiatalon elhunyt feleségéről... És láttam sok olyan fotót, amiket mindig is látni akartam, itt vannak, kétoldalnyi friss fotó a Hold megközelítéséről, amikor ez a négy űrhajós olyan messze utazott a Földtől, amilyen messze még soha nem járt ember, messzebb, mint bármelyik Apollo küldetés! És azért vagyok ennyire boldog, hogy ilyen fotókat láthatok, mert számomra semmi sem érdekesebb vagy izgalmasabb, mint megtudni, hogy mi van ott kinn, a Földön kívül! Ahogy itt írtam, ezt a blogot is részben azért kezdtem, hogy legyen hol leírni az élményeimet a 21. századi űrkutatásról, ami elképesztőnek ígérkezik, és igazából csak azért akarok minél tovább egészségesen élni, hogy minél több mindent láthassak a felfedezésekből. És tényleg, ahogy már írtam, olyan sok más tervem nem is nagyon van az életemmel, csak jól érezni magam addig is, amíg egy Marsraszállást láthatok. :)
Apukámmal is beszélgettem pár napja. (A kapcsolatunkban sok probléma volt a múltban, de így öreg korára mi mást tehetnék, mint megbékélek vele?) Ő is azon kevés emberek egyike az ismerőseim közül, akiket érdekel az űrkutatás. És megdöbbenve hallottam tőle, egy nálam 30 évvel idősebb embertől, hogy pont azt érzi, amit szerintem én is érezni fogok még annyi idősen is, hogy nem akarja, hogy a halála miatt "lemaradjon" valami érdekesről. Pedig valószínűleg a halál olyan, hogy azután az embert egyszercsak már nem érdekli semmi, de ezt egyelőre még elképzelni se tudom! És apukám szomorúan mondta, hogy ő valószínűleg már nem fogja megérni a Marsraszállást, pedig nagyon szeretné, és ahogy írtam, én is csak azért aggódok a halálom miatt, hogy nehogy valami izgalmas eseményt már ne lássak miatta. Ezek szerint nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel...
Szóval nagyon megszerettem ezt a négy űrhajóst, akik azért utaztak most a Holdig és vissza, hogy utat törjenek a még távolabbi célok felé, és hatalmas megkönnyebbülés volt meghallani a hangjukat, amikor már újra lehetett velük beszélni a Föld felé zuhanásuk közben, és aztán látni, hogy rendben kinyílnak az ejtőernyők, belepottyan az űrkapszula az óceánba, és megtudni, hogy minden rendben van velük. :) Kriszta és Jojó elmentek aludni nem sokkal ezután, én még megvártam azt is, amíg mind a négyüket kiemelték az űrkapszulából. Ez már hajnali fél 4-kor volt, utána még néztem pár videót a telefonomon, aztán aludtam reggel 8-ig.
Ma Kriszta és én pihenéssel, kirakózással, tévénézéssel töltöttük a napot, Jojó a Mondoconra ment a barátaival. Ebéd után, mint valami óvodás, aludtam egyet uzsonnáig, hogy kicsit pótoljam a kimaradt alvást. :)
Vannak még videók a NASA csatornáján, amiket nem tudtam megnézni a hülye munkám miatt, mert az túl sok időmet elveszi munkanapokon. De itt van például egy vicces és megható videó, ami nagyon tetszik. :) Itt egy másik, amit imádok. :D
A négy új hősöm, hogy itt is meg legyen említve a nevük:
Christina Koch amerikai űrhajósnő, született 1979. január 29. Eddig összesen 338 napot töltött az űrben.
Victor Glover amerikai űrhajós, született 1976. április 30. Ő 176 napot töltött már az űrben.
Jeremy Hansen kanadai űrhajós, született 1976. január 27. Neki most volt az első űrutazása, eddig 9 napot töltött az űrben.
Reid Wiseman amerikai űrhajós, született 1975. november 11. Ő volt a parancsnok, eddig összesen 174 napot töltött az űrben.
:))
Rikit elvitték a nagyszülei Zalába hétvégézni, úgyhogy csak Jojó, Kriszta és én voltunk itthon tegnap este. Jojót és Krisztát is megkérdeztem, felébresszem-e őket éjjel kettő előtt, hogy élőben nézzük az Artemis II visszatérést és mindketten azt mondták, igen. :) Én egyedül is felkeltem volna, de így jobb volt. :)
Kb. éjfélig egy kirakóssal játszottam - ez egy új hobbink Krisztával, itt írtam róla. Azóta már csatlakoztunk egy puzzle cserélgetős Facebook csoporthoz és ott cserélgettünk kirakókat, elajándékoztuk, amit senki se akart cserélni, aztán vettünk újat is, kaptunk egyet kölcsön is. :) Kriszta nálam előbb kidőlt, mert ő tegnap reggel fél 6-kor kelt, hogy futni menjen. Én egy másik napon szoktam reggel fél 6-kor kelni, hogy edzeni menjek. A kirakózástól nehezen szakadtam el, de éjfél körül aztán abbahagytam, aludtam másfél órát és fél 2-kor megszóltalt az ébresztőm.
Élőben láthattam azt a pillanatot, amikor az űrhajósok kis kapszulája levált az űrhajó többi részéről! Ezt még a telefonomon néztem meg, de aztán felébresztettem Krisztát, aztán Jojót is, bekapcsoltuk a tévét és a Netflixen néztük a NASA élő közvetítését. Nem vagyunk már előfizetők, de Kriszta kapott hozzá valakitől belépési adatokat. Borzasztóan izgultam, hogy mi lesz az űrhajósokkal, mert az űrutazások legveszélyesebb része az induláson kívül a Föld légkörébe való visszatérés. Az űrkapszula külseje felmelegszik olyan forróra, mint a Nap felszíni hőmérsékletének fele, és hosszú percekig nem lehet tudni semmit a benne ülő űrhajósokról, mert megszakad velük a kapcsolat. Ez a ma hajnali (ill. ott, Kaliforniában, délután volt még csak), visszatérésnél 6 percig tartott és én képtelen lettem volna átaludni ezeket a perceket, azért akartam élőben nézni, mert semmit se szerettem volna jobban, mint hogy ez a négy ember épségben visszatérjen a Földre!
Az indulásuk óta eltelt több mint egy hétben, amikor csak időm engedte (sajnos a munkanapokon nem volt sok időm rá), néztem a videókat és képeket, amik az Artemis II küldetésen készültek. Kicsit szomorúnak tartom, hogy kevés ismerősömmel tudtam beszélgetni róla. Húgom is mondta, hogy ő is figyelemmel kíséri az eseményeket, NASA pólóban ment dolgozni a kilövés után, de csak egyetlen munkatársa kommentálta, hogy tudja, hogy miért. Ez van. A legtöbb embert olyan baromságok érdeklik, mint a politika.
De szerencsére azért sokan vannak azok is, akiket érdekel az űrkutatás, úgyhogy a küldetéssel kapcsolatos reddit és threads beszélgetéseket bújtam. A videókban láttam vicces pillanatokat, mint amikor egy Nutellás üveg lassan pörögve végiglebeg az űrhajó belsejében, és megható pillanatokat, mint amikor a parancsnok elnevezi a Hold egyik kráterét a tragikusan fiatalon elhunyt feleségéről... És láttam sok olyan fotót, amiket mindig is látni akartam, itt vannak, kétoldalnyi friss fotó a Hold megközelítéséről, amikor ez a négy űrhajós olyan messze utazott a Földtől, amilyen messze még soha nem járt ember, messzebb, mint bármelyik Apollo küldetés! És azért vagyok ennyire boldog, hogy ilyen fotókat láthatok, mert számomra semmi sem érdekesebb vagy izgalmasabb, mint megtudni, hogy mi van ott kinn, a Földön kívül! Ahogy itt írtam, ezt a blogot is részben azért kezdtem, hogy legyen hol leírni az élményeimet a 21. századi űrkutatásról, ami elképesztőnek ígérkezik, és igazából csak azért akarok minél tovább egészségesen élni, hogy minél több mindent láthassak a felfedezésekből. És tényleg, ahogy már írtam, olyan sok más tervem nem is nagyon van az életemmel, csak jól érezni magam addig is, amíg egy Marsraszállást láthatok. :)
Apukámmal is beszélgettem pár napja. (A kapcsolatunkban sok probléma volt a múltban, de így öreg korára mi mást tehetnék, mint megbékélek vele?) Ő is azon kevés emberek egyike az ismerőseim közül, akiket érdekel az űrkutatás. És megdöbbenve hallottam tőle, egy nálam 30 évvel idősebb embertől, hogy pont azt érzi, amit szerintem én is érezni fogok még annyi idősen is, hogy nem akarja, hogy a halála miatt "lemaradjon" valami érdekesről. Pedig valószínűleg a halál olyan, hogy azután az embert egyszercsak már nem érdekli semmi, de ezt egyelőre még elképzelni se tudom! És apukám szomorúan mondta, hogy ő valószínűleg már nem fogja megérni a Marsraszállást, pedig nagyon szeretné, és ahogy írtam, én is csak azért aggódok a halálom miatt, hogy nehogy valami izgalmas eseményt már ne lássak miatta. Ezek szerint nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel...
Szóval nagyon megszerettem ezt a négy űrhajóst, akik azért utaztak most a Holdig és vissza, hogy utat törjenek a még távolabbi célok felé, és hatalmas megkönnyebbülés volt meghallani a hangjukat, amikor már újra lehetett velük beszélni a Föld felé zuhanásuk közben, és aztán látni, hogy rendben kinyílnak az ejtőernyők, belepottyan az űrkapszula az óceánba, és megtudni, hogy minden rendben van velük. :) Kriszta és Jojó elmentek aludni nem sokkal ezután, én még megvártam azt is, amíg mind a négyüket kiemelték az űrkapszulából. Ez már hajnali fél 4-kor volt, utána még néztem pár videót a telefonomon, aztán aludtam reggel 8-ig.
Ma Kriszta és én pihenéssel, kirakózással, tévénézéssel töltöttük a napot, Jojó a Mondoconra ment a barátaival. Ebéd után, mint valami óvodás, aludtam egyet uzsonnáig, hogy kicsit pótoljam a kimaradt alvást. :)
Vannak még videók a NASA csatornáján, amiket nem tudtam megnézni a hülye munkám miatt, mert az túl sok időmet elveszi munkanapokon. De itt van például egy vicces és megható videó, ami nagyon tetszik. :) Itt egy másik, amit imádok. :D
A négy új hősöm, hogy itt is meg legyen említve a nevük:
Christina Koch amerikai űrhajósnő, született 1979. január 29. Eddig összesen 338 napot töltött az űrben.
Victor Glover amerikai űrhajós, született 1976. április 30. Ő 176 napot töltött már az űrben.
Jeremy Hansen kanadai űrhajós, született 1976. január 27. Neki most volt az első űrutazása, eddig 9 napot töltött az űrben.
Reid Wiseman amerikai űrhajós, született 1975. november 11. Ő volt a parancsnok, eddig összesen 174 napot töltött az űrben.
:))