Bejegyzések

Holnap már augusztus kezdődik, úgyhogy íme egy újabb nyárias hangulatú AC4 háttér. :)
Kép
Nemrég megint jártam a Művészház ban, hogy elvégezzek egy kétnapos pasztellkréta tanfolyamot is. Nagyon örülök, hogy megtanultam egy kicsit grafitceruzával rajzolni, és szerettem volna színes képeket is alkotni, de semmiképpen sem színesceruzával. Ismerem magam, nincs annyi türelmem, ami a színesceruzás alkotáshoz kell, ott ugyanis a színeket nem vagy csak alig lehet keverni - a ceruza típusától függ - és nagyon időigényes, hogy az összes szükséges árnyalatot egy külön ceruzával pont oda tedd, ahova való. Létezik festés is a világon, de az meg egy magasabb szint, sok gyakorlás kell hozzá, hogy a színeket jól ki tudd keverni és a megfelelő helyre mázolni. Így jutottam a pasztellkrétához, ami átmenet a rajzolás és a festés közt. A színeket könnyű keverni és nem is folynak mindenfelé. :) Hogy egész pontos legyek, van olajpasztell és porpasztell kréta is, a Művészházban az utóbbit lehet megtanulni. Első nap virágot kellett rajzolni, második nap tájképet, és ezeket alkottam: Határ...
Kép
Lerajzoltam Gilliant. Az alkotás fázisai: A délutáni napfény sárgás, a reggeli meg kékes, de a papír igazából fehér. Ezzel a rajzzal csak egyet tehetek, Noénak fogom ajándékozni a 36. szülinapjára, ami augusztus 20-án lesz.
Kép
Olyan szar a zenei felhozatal idén nyáron, hogy ez az első ami tetszik, de ez nagyon! Megnéztem azt is, hogy haverunk Pitbull mit alkotott mostanában, de nem egy nagy durranás, ld. lenn... Viszont! Örömmel látom, hogy az egyik csaj ebben a videóban pont olyan melletlen, mint én! Ha ő szerepelhet melletlenül egy ilyen videóban, akkor én is nyugodtabban mászkálok fürdőruhában. :)
Végéhez közeledik a második egyhetes szabim is, amit azzal töltöttem, hogy Jojót őriztem. Tegnap este átadtam az apjának, most ő jön. Két hét múlva kapom vissza Jojót. Egy hete szombaton Jojóval ücsörögtem itthon, most egyedül. Múlt vasárnap a Margitszigeten jártunk, ahol találkoztunk Noéval, Dodóval, Fatival és Emivel. Dodó aztán velünk jött haza, mert még korábban megígértem nekik, hogy elviszem őket a Tarzan Parkba . Oda mentünk hétfőn, aztán Dodót visszaadtuk Noénak, amikor végzett a munkahelyén. A Tarzan Parkról: Néhány éve nyílt fizetős játszótér, amiről jókat hallottam, úgyhogy ki akartam próbálni egyszer, bár tőlünk elég messze van. Egy órát kellett tömegközlekednünk, hogy oda jussunk. Indulás előtt mutattam képeket a helyről a gyerekeknek, megfenyegettem őket, hogy ha megint úgy randalíroznak a járműveken, ahogy szokásuk, akkor visszafordulunk, minek köszönhetően egész úton úgy viselkedtek, mint a kisangyalok. :) Ebből azt is le lehet szűrni, hogy a hely képek alapján is...
Kép
Véget ért a rajzos tábor. Jojó néhány új rajza: Még hétfőn a tanára, aki tanév közben oktatta, így mutatta be a táborvezetőnek: - Itt van a kis absztrakt festőm! Jövő héten már megint szabin leszek, de nem utazunk sehova, Jojóval pihengetünk meg programolunk majd.
Egy kedves ember emlékére... Van egy nálam 20 évvel idősebb nagynénim, anyukám féltestvére, aki Angliában él. Családunk angol és magyar tagjai néhány évente szoktak találkozni itt Magyarországon vagy Angliában. Amikor gyerek voltam, a szüleim néha emlegettek egy "kedves fiút", aki korábban a nagynénim "boyfriend"-je volt és egyszer eljöttek együtt Magyarországra. A nagynénimnek aztán lett férje, egy dél-amerikai férfi, akivel az USA-ban ismerkedtek meg. A kilencvenes évek elején többször küldtek a szüleim Angliába nyáron, hogy angolt tanuljak, akkor ismertem meg a nagynénim férjét. Volt már két kisfiuk akkor, az én "félunokatestvéreim", ha van ilyen - ugyanaz a nagyapánk, de más a nagyanyánk. Emlékszem, hogy a náluk eltöltött hetek alatt sokszor gondolkoztam azon, hogy a nagynénim férje hogy képes nem szeretni a nagynénimet, amikor a két kisfiát, akiket neki köszönhet, annyira szereti. Kb. 13 évesen is világosan láttam, mert nyilvánvaló volt, hogy a férje ...