Végre itthon vannak a kiscicáink! Kriszta autóval vitt minket délelőtt az ideiglenes befogadó házához, hogy minél kényelmesebb legyen a hazaút. <3 A cicáink imádnivalóak és tökéletesek! Meg is mutatom, hogy mennyire. :)
Állandó mozgásban vannak, amikor nem alszanak, úgyhogy nehéz jó képeket lőni róluk. :)
Amit tudni lehet eddigi életükről: Egy istállóban születtek Dunaharasztiban május elsején. Kóbor cica kölykei, összesen öten testvérek. Amikor rájuk találtak, bolhásak és macskanáthásak voltak, az anyuka pedig rendkívül sovány. A megtalálójuk a Noé Állatotthon macskamentő csoportjához juttatta el őket. Eddig az állatotthon egy önkéntesénél laktak a 15. kerületben, onnan hoztuk el a mi két cicánkat ma. Az eddigi befogadójuktól megtudtam, hogy mind az öt kiscicára és az anyacicára is jelentkezett már gazdijelölt. Az anyacica Svájcba fog költözni. :) Örülök, hogy ezeknek a cicáknak amilyen nehezen indult az élete, olyan jól alakul most a sorsuk. Legalábbis én mindent el fogok követni, hogy a mieinknek arany életük legyen. :)
A vörös cirmos kisfiú, születési neve Haraszti Krisz, én Hubertusznak neveztem el (Bubi, Hubi), Jojó Krisznek is hívja, és ma felmerült, hogy legyen inkább Houdini... Kb. fél órára úgy eltűnt, hogy azt hittük, elnyelte a föld, vagy esetleg - bár mind a hárman esküdtünk, hogy nem csináltunk ilyet - egy pillanatra kinyitottuk a bejárati ajtót és azon kiszökött. Előttem lepergett az életem, ahogy kerestük, mert ha tényleg elszökött volna, a tesóját is vihettük volna vissza és tuti nem kapnánk még egyszer macskát állatotthontól. Aztán egyszercsak kidugta az álmos kis fejét a szobából, amikor éppen az előszobában álltam és Jojó a fenti szomszédnál kereste, Kriszta meg már bejárta érte a lépcsőházat... Szóval, mégsem nyitottuk ki azt az ajtót, úgyhogy nem is szökhetett ki. Csak éppen rendkívül szereti a sötét, eldugott helyeket. Igazából ez már akkor kiderült, amikor először találkoztunk velük. Azóta se tudjuk, hol talált ilyen jó búvóhelyet, de a kanapé ágyneműtartójára tippelünk, bár oda is többször benéztünk, amíg kerestük...
A tarka cica egy kislány, születési neve Haraszti Kitti, én Artemisznek neveztem el. (Miszi) Ő viszont imád olyan kétlábú lények közelében lenni, mint amilyenek mi vagyunk. Ahányszor elálmosodott, rámászott egyikünkre vagy legalábbis a közelünkbe húzódott és ott pihent meg. Krisztát átkarolva ültem a kanapén, Miszi végigsétált rajtam, aztán összegömbölyödött Kriszta egyik vállán és elaludt. :) Jojó a másik karom alá bújt és úgy pihentünk ma ebéd után. Szerintem sose fogom elfelejteni, milyen nyugodt és boldog volt ez a délután... <3
Megyek, adok nekik vacsit és magunknak is csinálok enni.
Most már négyen lakunk ebben a lakásban. :))
Állandó mozgásban vannak, amikor nem alszanak, úgyhogy nehéz jó képeket lőni róluk. :)
Amit tudni lehet eddigi életükről: Egy istállóban születtek Dunaharasztiban május elsején. Kóbor cica kölykei, összesen öten testvérek. Amikor rájuk találtak, bolhásak és macskanáthásak voltak, az anyuka pedig rendkívül sovány. A megtalálójuk a Noé Állatotthon macskamentő csoportjához juttatta el őket. Eddig az állatotthon egy önkéntesénél laktak a 15. kerületben, onnan hoztuk el a mi két cicánkat ma. Az eddigi befogadójuktól megtudtam, hogy mind az öt kiscicára és az anyacicára is jelentkezett már gazdijelölt. Az anyacica Svájcba fog költözni. :) Örülök, hogy ezeknek a cicáknak amilyen nehezen indult az élete, olyan jól alakul most a sorsuk. Legalábbis én mindent el fogok követni, hogy a mieinknek arany életük legyen. :)
A vörös cirmos kisfiú, születési neve Haraszti Krisz, én Hubertusznak neveztem el (Bubi, Hubi), Jojó Krisznek is hívja, és ma felmerült, hogy legyen inkább Houdini... Kb. fél órára úgy eltűnt, hogy azt hittük, elnyelte a föld, vagy esetleg - bár mind a hárman esküdtünk, hogy nem csináltunk ilyet - egy pillanatra kinyitottuk a bejárati ajtót és azon kiszökött. Előttem lepergett az életem, ahogy kerestük, mert ha tényleg elszökött volna, a tesóját is vihettük volna vissza és tuti nem kapnánk még egyszer macskát állatotthontól. Aztán egyszercsak kidugta az álmos kis fejét a szobából, amikor éppen az előszobában álltam és Jojó a fenti szomszédnál kereste, Kriszta meg már bejárta érte a lépcsőházat... Szóval, mégsem nyitottuk ki azt az ajtót, úgyhogy nem is szökhetett ki. Csak éppen rendkívül szereti a sötét, eldugott helyeket. Igazából ez már akkor kiderült, amikor először találkoztunk velük. Azóta se tudjuk, hol talált ilyen jó búvóhelyet, de a kanapé ágyneműtartójára tippelünk, bár oda is többször benéztünk, amíg kerestük...
A tarka cica egy kislány, születési neve Haraszti Kitti, én Artemisznek neveztem el. (Miszi) Ő viszont imád olyan kétlábú lények közelében lenni, mint amilyenek mi vagyunk. Ahányszor elálmosodott, rámászott egyikünkre vagy legalábbis a közelünkbe húzódott és ott pihent meg. Krisztát átkarolva ültem a kanapén, Miszi végigsétált rajtam, aztán összegömbölyödött Kriszta egyik vállán és elaludt. :) Jojó a másik karom alá bújt és úgy pihentünk ma ebéd után. Szerintem sose fogom elfelejteni, milyen nyugodt és boldog volt ez a délután... <3
Megyek, adok nekik vacsit és magunknak is csinálok enni.
Most már négyen lakunk ebben a lakásban. :))