Szabadságon vagyok itthon egész héten. Ez már az ötödik ilyen hét ebben az évben és lesz még egy ilyen jövő hónapban és karácsonykor is. Plusz még egynapos szabijaim is voltak eddig nyolcan. Egész pontosan 43 nap szabim van idén! Így azért már el lehet viselni ezt a munkát. Azért van ennyi szabim, mert minden ledolgozott ünnep után jár két extra szabi. Ez a februárban elhagyott ügyfélnél is így volt, igen ám, de ott kizárólag angolokkal dolgoztunk, és olyan napokon, ami ott is meg itt is ünnep, nem dolgozhattunk, továbbá az angol ünnepeken kötelező jelleggel ki kellett venni szabit. A jelenlegi ügyfélnél azonban a világ bármely tájáról hívhatnak minket bármikor, semmilyen ünnep sem szent, így idén összesen hét olyan nap van, ami Magyarországon ünnepnap, én meg dolgoztam / dolgozni fogok, ez tehát +14 nap szabi. Ez jön hozzá azokhoz a szabikhoz, amik nekem korom alapján járnak (27) és amiket Jojóka létezése miatt kapok (2).
A tél végi munkakeresésem eredménytelenül zárult, abbahagytam és inkább beleszoktam a jelenlegi munkába. A beleszokásban segített a korábbinál jóval magasabb fizetés és ez a töménytelen szabadság. Így az életemre is marad időm.
Jojókáról szeretnék írni most.
Ahogy korábban biztos írtam, az első három tanévben boldogan ment iskolába. Most, ebben a negyedik tanévben, utál iskolában lenni. Sírni szokott, hogy nem akar menni, sírva indul el, sőt, már olyan nap is volt kettő, hogy egyszerűen nem tudtam elérni, hogy bemenjen és itthon maradt egyedül, én meg mentem dolgozni. Mintha nem is ő lenne. :( Az biztos, hogy a rosszkedvének sok köze van ahhoz a tényhez, hogy a legjobb barátnője, Nati, ettől a tanévtől már nem jár abba a suliba. Ráadásul vidékre költöztek, tehát még sulin kívül se tudnak találkozni. Jojóka magányos a suliban, mostanra mindenkinek az osztályban kialakult a maga kis személyisége, és Jojó kilóg a sorból, mert különleges gyerek. Nati is csodabogár volt, így ők jól megértették egymást, de az átlagos - Jojó szerint "dedós" - korabeli kislányokkal Jojó nem tud mit kezdeni.
Nati elköltözése tehát biztos, hogy hatalmas veszteség számára, amit ő még nem tud feldolgozni. De ha kérdezgetem, miért szomorú, már nem Natit emlegeti, csak azt, hogy én hiányzok neki egész nap, amíg suliban van. Illetve természetesen az is felmerült bennem és Krisztában is, hogy talán a mi kapcsolatunk van rossz hatással Jojóra, mert már nem csak ő van az életemben.
Írtam az osztályfőnökének, hogy felhívjam a figyelmét Jojóka bánatára. Tudomásomra jutott, hogy létezik náluk iskolapszichológus is, úgyhogy elintéztem, hogy Jojó hozzá járhasson egy ideig. Jojóka örül ennek, kedvesnek titulálta a nénit és jót tett neki a beszélgetés. Engem is behívatott egy négyszemközti beszélgetésre, ahol elmondta, hogy szerinte Jojó már úgy gondolkodik, mint egy felnőtt, de érzelmileg még olyan, mint egy kisgyerek. És túl sokat van egyedül. Elmondtam neki az egész élettörténetünket. Az nem merült fel benne, hogy Kriszta miatt lenne bánatos Jojóka. Ami a kettejük kapcsolatát illeti egyébként, Jojó barátságos vele, ölelgeti, gyakran kérdezi, mikor jön át, és örülni szokott, ha nem csak rövid ideig marad, hanem játszhatnak is valamit együtt.
Visszakanyarodva a sok szabimhoz, Jojóka miatt is jó, hogy ennyi van, mert szegénykém olyan anyás lett, mint még soha életében. Ezen a héten, amikor nagy szüksége van rá, megtehetem, hogy minden reggel bekísérem suliba és délután érte megyek.
A tél végi munkakeresésem eredménytelenül zárult, abbahagytam és inkább beleszoktam a jelenlegi munkába. A beleszokásban segített a korábbinál jóval magasabb fizetés és ez a töménytelen szabadság. Így az életemre is marad időm.
Jojókáról szeretnék írni most.
Ahogy korábban biztos írtam, az első három tanévben boldogan ment iskolába. Most, ebben a negyedik tanévben, utál iskolában lenni. Sírni szokott, hogy nem akar menni, sírva indul el, sőt, már olyan nap is volt kettő, hogy egyszerűen nem tudtam elérni, hogy bemenjen és itthon maradt egyedül, én meg mentem dolgozni. Mintha nem is ő lenne. :( Az biztos, hogy a rosszkedvének sok köze van ahhoz a tényhez, hogy a legjobb barátnője, Nati, ettől a tanévtől már nem jár abba a suliba. Ráadásul vidékre költöztek, tehát még sulin kívül se tudnak találkozni. Jojóka magányos a suliban, mostanra mindenkinek az osztályban kialakult a maga kis személyisége, és Jojó kilóg a sorból, mert különleges gyerek. Nati is csodabogár volt, így ők jól megértették egymást, de az átlagos - Jojó szerint "dedós" - korabeli kislányokkal Jojó nem tud mit kezdeni.
Nati elköltözése tehát biztos, hogy hatalmas veszteség számára, amit ő még nem tud feldolgozni. De ha kérdezgetem, miért szomorú, már nem Natit emlegeti, csak azt, hogy én hiányzok neki egész nap, amíg suliban van. Illetve természetesen az is felmerült bennem és Krisztában is, hogy talán a mi kapcsolatunk van rossz hatással Jojóra, mert már nem csak ő van az életemben.
Írtam az osztályfőnökének, hogy felhívjam a figyelmét Jojóka bánatára. Tudomásomra jutott, hogy létezik náluk iskolapszichológus is, úgyhogy elintéztem, hogy Jojó hozzá járhasson egy ideig. Jojóka örül ennek, kedvesnek titulálta a nénit és jót tett neki a beszélgetés. Engem is behívatott egy négyszemközti beszélgetésre, ahol elmondta, hogy szerinte Jojó már úgy gondolkodik, mint egy felnőtt, de érzelmileg még olyan, mint egy kisgyerek. És túl sokat van egyedül. Elmondtam neki az egész élettörténetünket. Az nem merült fel benne, hogy Kriszta miatt lenne bánatos Jojóka. Ami a kettejük kapcsolatát illeti egyébként, Jojó barátságos vele, ölelgeti, gyakran kérdezi, mikor jön át, és örülni szokott, ha nem csak rövid ideig marad, hanem játszhatnak is valamit együtt.
Visszakanyarodva a sok szabimhoz, Jojóka miatt is jó, hogy ennyi van, mert szegénykém olyan anyás lett, mint még soha életében. Ezen a héten, amikor nagy szüksége van rá, megtehetem, hogy minden reggel bekísérem suliba és délután érte megyek.