Boldog új évet kívánok mindenkinek, aki erre jár!

Ez a szabadságom is véget ért, holnap már dolgozok. Érdekes, hogy néhány éve már nem tűnnek rövidnek a szabadságaim, mióta Krisztával töltöm őket, mert mindig van valami programunk.

29-én délelőtt például az volt a programunk, hogy míg egyikünk Rikit szórakoztatta, másikunk szaros vizet takarított fel a vécé és az előszoba padlójáról és faláról, aztán cseréltünk. :D Nem, ezt a programot nem szerveztük le előre, ellenben azt tapasztaltuk aznap reggel, hogy a vécénk eldugult. Ennek oka ismeretlen, előtte kora reggel még működött, a kihívott duguláselhárítók pedig azt mondták, hogy alattunk 15 méterrel volt a dugulás. Felhívtam a közös képviselőt, aki mondta, hogy a számlát dobjuk be az ő postaládájába, és majd visszakapjuk a pénzt. Tudom, hogy ez így is lesz, más kérdés, hogy a szartakarítással töltött időnket meg a szétlocsolt fertőtlenítőszerünket senki nem adhatja már vissza. De már nincs mit tenni. Rikit aznap délután elvitték apái wellnessezni, este én Robi haverommal vacsoráztam, Kriszta pedig sportoló barátaival bulizott.

30-án délelőtt elmentünk venni néhány dolgot, pl. egy új társasjátékot a szilveszteri társasozós-iszogatós házibuliba, ahova készültünk, ugyanide bort, chipset és üdítőt, meg egy fejpántot a Decathlonban, hogy kényelmesebb legyen a VR szemüveg. Este Szigetszentmiklósra mentünk meghallgatni Kovács András Pétert. Ő a kedvenc dumaszínházas előadónk, és most először sikerült eljutunk egy fellépésére, mert olyan időpontban volt, amire el tudtunk menni és Kriszta ügyesen jegyet is szerzett rá. :)

31-én, azaz tegnap reggel szaunáztunk egyet az egészségmegőrzés jegyében, aztán beugrottunk Kriszta szüleihez, aztán pedig az egyik barátnőjéhez, akinek most egy hónapos a kisfia. Még december elején voltunk nála a kórházban is, amikor pár napos volt a baba, mert szeretünk cukimuki babákat nézegetni és ringatni, főleg, ha aztán visszaadhatjuk őket az anyjuknak. :D Egy darabig ringattuk a cukimuki babát, lepakoltuk náluk Riki már kinőtt ruháit és játékait, aztán hazajöttünk ebédelni. Este Kriszta egyik barátjánál gyűltünk össze összesen kilencen. Társasozással, eszegetéssel és iszogatással töltöttük az időt hajnalig. 4-kor mentünk aludni, aztán mi reggel 8-kor hazajöttünk, itthon pedig reggeli után folytattuk az alvást. Riki baba ma délután hazatért a szilveszteri wellnessezéséből, egy "kicsit" ő is el van kényeztetve. :) Jojó és Dodó ma apáiktól Noémiékhez utaztak. Úgy hallottam, hogy Sopron és Bécs helyett végül Sopron és Győr meglátogatása volt a program az apáikkal, így Jojó még mindig nem látta Bécset. Talán idén megmutatom neki azt is.

A fenti programok közti időket pedig Bones nézéssel és VR-ozással töltöttük. :)