Itt vannak képek a szlovákiai útról.
Kriszta fotózta a lentit pénteken indulás előtt, láthatóan nagy örömmel és izgatottsággal vágtunk neki az útnak. De jó is volt! :)
Majdnem 6 órával később, hegyek!!!! :)
Kilátás a szállásunk erkélyéről:
Első szelfi a hegyekkel:
Kriszta és én szobám:
Jojó és Dodó szobája:
Első este, a Csorba-tó körül:
Ezt a táblát nehezen tudtuk értelmezni és a felirat se segít. :D Úgy tűnik, tilos a gyereked fejéhez vágni egy megrágott almát, miközben ő piros kiflivel kínál egy kacsát, akit néz egy róka, akit megrúg egy szarvas, akit fenéken paskol egy medve.
Medveinformáció:
Képek szombatról, amikor megmásztuk a Tengerszem-csúcsot:
Frissen, vidáman indultunk a parkolóból. Illetve Jojó a nap végén azon röhögött, hogy én egész nap minden képen ugyanúgy nézek ki, egyáltalán nem látszik rajtam az eltelt órák, kilométerek, fáradtság és fájdalom nyoma. Dehát ANNYIRA boldog voltam! :))
Finom patak!
A fenyők közt a Poprádi-tó kéklik a következő képen. Az útleírásunk tanácsát megfogadva nem mentünk oda a tó partjára lazsálni, hanem igyekeztünk tovább, hogy időben feljussunk a hegycsúcsra.
A következő kép a tótól nem messze készült, tehát kb. 1500 méteren. Ha innen valaki felcipel a Chata pod Rysmi nevű menedékházhoz, vagyis 2250 méterre, egy csomó vizesflakont vagy egy zsák krumplit, az kap egy ingyen teát. Ez nem tűnt annyira jó biznisznek, ezért nem vittünk fel semmi ilyesmit. De láttunk nem egy hőst, akik krumpliszsákkal a nyakukban tették meg innen odáig az utat! A lerakat melletti képen látszik az előttünk álló út is. A piros vonalat követtük. Itt kb. a kép jobb alsó sarkánál tartunk még csak. A képen látszik, hogy hol van a menedékház és utána merre kell még mászni a hegycsúcsra.
Megálltunk gyümölcsöt enni tízóraira az erdőben. Jojó mintha vadászni készülne, de igazából csak talált egy elhagyott túrabotot.
Légyölő galócának kinéző gomba:
Az erdős rész után folytattuk a felfelé kaptatást és fokozatosan lett egyre kevesebb a növényzet és egyre több a szikla.
A Békás-tavak egyike, már 1900 méter magasan járunk:
A Békás-tavak magasabbról:
Leküzdjük a láncos részt is:
Hófolt!
Dodó büszkén feszít a számomra érthetetlen nyelvű tábla alatt, ahonnan már nem volt messze a menedékház.
Leültünk elfogyasztani jól megérdemelt ebédünket - két szendót és némi gumicukrot - és addig Kriszta kiteregetett.
Nagyon szeretem ezt az új táskámat és nagyon örülök, hogy ő is eljutott velem erre a gyönyörű helyre! :)
Jojó a hegyekben:
Dodó 2250 méteren:
A menedékház:
Ezután megérkeztünk a sziklák birodalmába:
Négyünk közül Kriszta érkezett meg először a célba, onnan fotózta a lentit. Én akkor még csak azért haladtam lassabban, hogy a gyerekekben tartsam a lelket. Ami a képeken nem látszik, hogy hányszor ültek le kimerülve és hányszor lábadt könnybe a szemük, amikor egy-egy akadály leküzdése után meglátták, hogy mi következik és mennyi van még hátra! De aztán mindig mentek tovább! Nekem itt még nem fájt semmi...
Megérkeztünk! Dodón itt már látszik a fáradtság.
Jojó büszke. :)
Az immár mélyen alattunk elterülő Békás-tavak:
Ezután átmásztam Lengyelországba, hogy elmondhassam, ott is jártam. A lábaim 2500 méter tengerszint feletti magasságban:
Kriszta fotózta rólam, amikor a fenti helyen ültem:
Szerelmetes hegyek:
Ezután következett ugyanez az út fentről lefelé. :) Dodó és én közelebbről is megvizsgáltunk egy hófoltot, mert kíváncsiak voltunk rá.
A lenti képen pirossal bekarikázva a világ egyik leszebb panorámájú budija. A budin ülve veled szemben üvegfal van, mégse lát be senki - legfeljebb egy sas, ha éppen arra száll. Dodó, Kriszta és én kihasználtuk ezt a budit. :)
Zergék!
Jojó és Kriszta ezután kis túlzással leszaladtak hegyről, Dodónak viszont már nagyon nehéz volt, fájt a bokája, úgyhogy hátramaradtam vele. Nekem is fájdogált már a jobb bokám és a térdeim, de még korántsem annyira, mint egy nappal később... Ránk esteledett:
És itt a túra vége, visszaértünk az autóútra, szegény Dodónak már nincs kedve mosolyogni, én meg még mindig totál boldog vagyok minden fájdalom ellenére. :) Dodó azt mondta később, hogy megérte, mert nagyon szép volt minden, de azért ekkora túrára nem menne még egyszer. :)
Folyt. köv. a vasárnapi képekkel, amikor Krisztával kettesben túráztunk.
Kriszta fotózta a lentit pénteken indulás előtt, láthatóan nagy örömmel és izgatottsággal vágtunk neki az útnak. De jó is volt! :)
Majdnem 6 órával később, hegyek!!!! :)
Kilátás a szállásunk erkélyéről:
Első szelfi a hegyekkel:
Kriszta és én szobám:
Jojó és Dodó szobája:
Első este, a Csorba-tó körül:
Ezt a táblát nehezen tudtuk értelmezni és a felirat se segít. :D Úgy tűnik, tilos a gyereked fejéhez vágni egy megrágott almát, miközben ő piros kiflivel kínál egy kacsát, akit néz egy róka, akit megrúg egy szarvas, akit fenéken paskol egy medve.
Medveinformáció:
Képek szombatról, amikor megmásztuk a Tengerszem-csúcsot:
Frissen, vidáman indultunk a parkolóból. Illetve Jojó a nap végén azon röhögött, hogy én egész nap minden képen ugyanúgy nézek ki, egyáltalán nem látszik rajtam az eltelt órák, kilométerek, fáradtság és fájdalom nyoma. Dehát ANNYIRA boldog voltam! :))
Finom patak!
A fenyők közt a Poprádi-tó kéklik a következő képen. Az útleírásunk tanácsát megfogadva nem mentünk oda a tó partjára lazsálni, hanem igyekeztünk tovább, hogy időben feljussunk a hegycsúcsra.
A következő kép a tótól nem messze készült, tehát kb. 1500 méteren. Ha innen valaki felcipel a Chata pod Rysmi nevű menedékházhoz, vagyis 2250 méterre, egy csomó vizesflakont vagy egy zsák krumplit, az kap egy ingyen teát. Ez nem tűnt annyira jó biznisznek, ezért nem vittünk fel semmi ilyesmit. De láttunk nem egy hőst, akik krumpliszsákkal a nyakukban tették meg innen odáig az utat! A lerakat melletti képen látszik az előttünk álló út is. A piros vonalat követtük. Itt kb. a kép jobb alsó sarkánál tartunk még csak. A képen látszik, hogy hol van a menedékház és utána merre kell még mászni a hegycsúcsra.
Megálltunk gyümölcsöt enni tízóraira az erdőben. Jojó mintha vadászni készülne, de igazából csak talált egy elhagyott túrabotot.
Légyölő galócának kinéző gomba:
Az erdős rész után folytattuk a felfelé kaptatást és fokozatosan lett egyre kevesebb a növényzet és egyre több a szikla.
A Békás-tavak egyike, már 1900 méter magasan járunk:
A Békás-tavak magasabbról:
Leküzdjük a láncos részt is:
Hófolt!
Dodó büszkén feszít a számomra érthetetlen nyelvű tábla alatt, ahonnan már nem volt messze a menedékház.
Leültünk elfogyasztani jól megérdemelt ebédünket - két szendót és némi gumicukrot - és addig Kriszta kiteregetett.
Nagyon szeretem ezt az új táskámat és nagyon örülök, hogy ő is eljutott velem erre a gyönyörű helyre! :)
Jojó a hegyekben:
Dodó 2250 méteren:
A menedékház:
Ezután megérkeztünk a sziklák birodalmába:
Négyünk közül Kriszta érkezett meg először a célba, onnan fotózta a lentit. Én akkor még csak azért haladtam lassabban, hogy a gyerekekben tartsam a lelket. Ami a képeken nem látszik, hogy hányszor ültek le kimerülve és hányszor lábadt könnybe a szemük, amikor egy-egy akadály leküzdése után meglátták, hogy mi következik és mennyi van még hátra! De aztán mindig mentek tovább! Nekem itt még nem fájt semmi...
Megérkeztünk! Dodón itt már látszik a fáradtság.
Jojó büszke. :)
Az immár mélyen alattunk elterülő Békás-tavak:
Ezután átmásztam Lengyelországba, hogy elmondhassam, ott is jártam. A lábaim 2500 méter tengerszint feletti magasságban:
Kriszta fotózta rólam, amikor a fenti helyen ültem:
Szerelmetes hegyek:
Ezután következett ugyanez az út fentről lefelé. :) Dodó és én közelebbről is megvizsgáltunk egy hófoltot, mert kíváncsiak voltunk rá.
A lenti képen pirossal bekarikázva a világ egyik leszebb panorámájú budija. A budin ülve veled szemben üvegfal van, mégse lát be senki - legfeljebb egy sas, ha éppen arra száll. Dodó, Kriszta és én kihasználtuk ezt a budit. :)
Zergék!
Jojó és Kriszta ezután kis túlzással leszaladtak hegyről, Dodónak viszont már nagyon nehéz volt, fájt a bokája, úgyhogy hátramaradtam vele. Nekem is fájdogált már a jobb bokám és a térdeim, de még korántsem annyira, mint egy nappal később... Ránk esteledett:
És itt a túra vége, visszaértünk az autóútra, szegény Dodónak már nincs kedve mosolyogni, én meg még mindig totál boldog vagyok minden fájdalom ellenére. :) Dodó azt mondta később, hogy megérte, mert nagyon szép volt minden, de azért ekkora túrára nem menne még egyszer. :)
Folyt. köv. a vasárnapi képekkel, amikor Krisztával kettesben túráztunk.