Most van időm feltenni képeket a múlt vasárnapi szlovákiai túráról is. Aznap Jojó és Dodó a szálláson maradtak kipihenni ezt a túrát, én és Kriszta viszont mindenképpen ki akartuk használni azt a napot is arra, hogy a természetben lehessünk. Annak ellenére, hogy nekem már reggel fájtak a lábaim. A túra, amit választottunk, a leírás alapján az előző napinál sokkal rövidebb volt, és ahogy olvastuk, ennyi volt a feladat: Libegőzz egy kicsit, menj fel egy völgyben, kelj át egy hágón, menj le egy másik völgyben, ülj vissza az autódba és menj haza. Nos, valójában a feladat ez volt: Libegőzz fel 1840 méterre, aztán mássz fel 2300 méterre traktorméretű sziklákon át, aztán majdnem függőleges falakon láncokon csüngve, az életedért küzdve mássz fel, majd le, aztán 1000 métert tegyél meg lefelé először újabb traktorméretű sziklákon át, később sűrű fenyőerdőben, de siess, mert ha nem érsz ki estig, akkor jönnek a medvék! (A lenti táblával csak az erdőből kiérkezés után szembesültünk...)
A leírásunk láncokról valamiért említést sem tett, pedig ugyanarról a weboldalról származott, amiről a Tengerszem-csúcs megmászásának leírása, és annál említette a láncos-létrás részt. Mivel láncokat nem tesznek akárhová, abból azért leszűrtük volna, hogy ez sem egy egyszerű sétálgatás lesz a hegyoldalban... Szintén nem említette azt, hogy ezt az utat szabályosan csak a másik irányból szabad bejárni, hogy a hágón átvezető rendkívül szűk (egyszemélyes) nyílásnál ne legyen kétirányú, egymást veszélyeztető forgalom. Erről is csak később szereztünk tudomást. De nyilvánvaló, hogy rajtunk kívül még nagyon sokan nem tudtak erről, mert rengetegen másztak ugyanarra, mint mi. Nem volt egyébként baj ezzel a túrával se, kellően edzett emberek (ld. mi) számára simán teljesíthető, viszont semmiképpen sem ajánlott eleve fájó lábbal egy olyan túra után közvetlen másnap, mint amilyen a szombati volt. Sokat tanultunk ebből a két napból és ha legközelebb megyünk ilyen túrákra, már okosabbak leszünk. Nem bánok semmit, az biztos. :) A lábaim azóta minden nap javultak, a térdeim már nem is fájnak, a jobb bokám is alig. Azon hordom ezen a héten azt a bokaszorító gumizoknit, amit 9 éve is, amikor megsérült. Jövő héten még tervezem kímélni a lábaimat, nem fogok edzeni, ugrálni rajtuk, utána szerintem már teljesen jól lesznek.
Libegőzés:
Kriszta, hóágyú és a Csorba-tó:
Aznapi tízóraink gyönyörű helyszíne:
Alsó-Wahlenberg-tó:
Imádom ezt a lenti képet Krisztáról. <33 A Felső-Wahlenberg-tónál készült. Itt ebédeltünk.
Ebbe a tóba álltam bele én is csupasz lábbal, ami csodálatos érzés volt a meggyötört talpaimnak!
Kijelölt turistaútvonal a Magas-Tátrában: A sziklákon felfestve látszanak a jelek (ezeken történetesen sárgák), és arra kell mászni. Hajrá! :)
A tó sokkal magasabbról és én. Még mindig felfelé haladunk, a hágó felé.
Megérkeztünk a túra legmagasabb pontjához, kicsit több, mint 2300 méterre:
Számomra innentől, lefelé indulva lett borzalmasan fájdalmas ez a túra, és már keveset volt kedvem fotózni. Inkább csak néztem a szépséges hegyeket magam körül, hogy erőt merítsek abból, hogy fáj-fáj, de ott vagyok, ahol annyira szerettem volna lenni, mosolyogtam, sírtam, aztán mentem tovább. Kriszta fotózta a lenti képet a hágón átvezető nyílásról, visszafordulva, ahol előtte átküzdöttük magunkat.
A Malompataki-völgyben lefelé úton fotóztam ezeket:
Sajgó lábaim a 25 méter magas Fátyol-vízesés felett:
A vízesés alatt van egy apró, piros folt, az egy ember, abból látszik a vízesés mérete:
Ezután jött még egy kövekkel borított, lankásabb út és utána az erdős rész, utóbbi helyen már egyáltalán nem fotóztam, próbáltam gyorsabban haladni, bármennyire is fájtak a lábaim, mert szabályellenes és veszélyes is lett volna sötétedés után az erdőben maradni. (Tilos sötétben a Magas-Tátrában bóklászni, pontosan azért, mert veszélyes.) A lentit még lefotóztam az úton, mert tetszett a napfény a gránittömbökön.
Az erdőt elhagyva visszafordultam, akkor fotóztam a lentit. Az aznapi feladat lényegében az volt, hogy másszunk át azon a hegyen ott. :D Az útleírás kedves készítője fogalmazhatott volna ilyen egyértelműen is. :)
Ezután találtam a medveveszélyt jelző táblát, ami a poszt elején látható, és utána még a parkolóban lefotóztam a lenti rajzot. Látszanak rajta a helyek, ahol a két nap alatt jártunk.
Strbské pleso = Csorba-tó
Popradské pleso = Poprádi-tó
Rysy = Tengerszem-csúcs
Vodopád Skok = Fátyol-vízesés
Bystrá lávka = Lorenz-hágó, pontosabban annak napjainkban látogatható része
A leírásunk láncokról valamiért említést sem tett, pedig ugyanarról a weboldalról származott, amiről a Tengerszem-csúcs megmászásának leírása, és annál említette a láncos-létrás részt. Mivel láncokat nem tesznek akárhová, abból azért leszűrtük volna, hogy ez sem egy egyszerű sétálgatás lesz a hegyoldalban... Szintén nem említette azt, hogy ezt az utat szabályosan csak a másik irányból szabad bejárni, hogy a hágón átvezető rendkívül szűk (egyszemélyes) nyílásnál ne legyen kétirányú, egymást veszélyeztető forgalom. Erről is csak később szereztünk tudomást. De nyilvánvaló, hogy rajtunk kívül még nagyon sokan nem tudtak erről, mert rengetegen másztak ugyanarra, mint mi. Nem volt egyébként baj ezzel a túrával se, kellően edzett emberek (ld. mi) számára simán teljesíthető, viszont semmiképpen sem ajánlott eleve fájó lábbal egy olyan túra után közvetlen másnap, mint amilyen a szombati volt. Sokat tanultunk ebből a két napból és ha legközelebb megyünk ilyen túrákra, már okosabbak leszünk. Nem bánok semmit, az biztos. :) A lábaim azóta minden nap javultak, a térdeim már nem is fájnak, a jobb bokám is alig. Azon hordom ezen a héten azt a bokaszorító gumizoknit, amit 9 éve is, amikor megsérült. Jövő héten még tervezem kímélni a lábaimat, nem fogok edzeni, ugrálni rajtuk, utána szerintem már teljesen jól lesznek.
Libegőzés:
Kriszta, hóágyú és a Csorba-tó:
Aznapi tízóraink gyönyörű helyszíne:
Alsó-Wahlenberg-tó:
Imádom ezt a lenti képet Krisztáról. <33 A Felső-Wahlenberg-tónál készült. Itt ebédeltünk.
Ebbe a tóba álltam bele én is csupasz lábbal, ami csodálatos érzés volt a meggyötört talpaimnak!
Kijelölt turistaútvonal a Magas-Tátrában: A sziklákon felfestve látszanak a jelek (ezeken történetesen sárgák), és arra kell mászni. Hajrá! :)
A tó sokkal magasabbról és én. Még mindig felfelé haladunk, a hágó felé.
Megérkeztünk a túra legmagasabb pontjához, kicsit több, mint 2300 méterre:
Számomra innentől, lefelé indulva lett borzalmasan fájdalmas ez a túra, és már keveset volt kedvem fotózni. Inkább csak néztem a szépséges hegyeket magam körül, hogy erőt merítsek abból, hogy fáj-fáj, de ott vagyok, ahol annyira szerettem volna lenni, mosolyogtam, sírtam, aztán mentem tovább. Kriszta fotózta a lenti képet a hágón átvezető nyílásról, visszafordulva, ahol előtte átküzdöttük magunkat.
A Malompataki-völgyben lefelé úton fotóztam ezeket:
Sajgó lábaim a 25 méter magas Fátyol-vízesés felett:
A vízesés alatt van egy apró, piros folt, az egy ember, abból látszik a vízesés mérete:
Ezután jött még egy kövekkel borított, lankásabb út és utána az erdős rész, utóbbi helyen már egyáltalán nem fotóztam, próbáltam gyorsabban haladni, bármennyire is fájtak a lábaim, mert szabályellenes és veszélyes is lett volna sötétedés után az erdőben maradni. (Tilos sötétben a Magas-Tátrában bóklászni, pontosan azért, mert veszélyes.) A lentit még lefotóztam az úton, mert tetszett a napfény a gránittömbökön.
Az erdőt elhagyva visszafordultam, akkor fotóztam a lentit. Az aznapi feladat lényegében az volt, hogy másszunk át azon a hegyen ott. :D Az útleírás kedves készítője fogalmazhatott volna ilyen egyértelműen is. :)
Ezután találtam a medveveszélyt jelző táblát, ami a poszt elején látható, és utána még a parkolóban lefotóztam a lenti rajzot. Látszanak rajta a helyek, ahol a két nap alatt jártunk.
Strbské pleso = Csorba-tó
Popradské pleso = Poprádi-tó
Rysy = Tengerszem-csúcs
Vodopád Skok = Fátyol-vízesés
Bystrá lávka = Lorenz-hágó, pontosabban annak napjainkban látogatható része
