Jojóka korán kezdett "kamaszodni", a nemrég bekövetkezett 6. szülinapja után nem sokkal. Pontosabban ekkor vált egy kis tündérből egy még mindig kicsi de elviselhetetlen, undok döggé. (Erre szokták mondani, hogy egy gyerek "kamaszodik"?) Számítottam rá, hogy egyszer eljön ez, meg biztos lesz még rosszabb is. A tünetek egyelőre ezek voltak: Ha szóltam hozzá, nem válaszolt, átnézett rajtam, rosszabb esetben még el is szaladt. Ha hangosabban szóltam, megsértődött, hogy miért kiabálok vele. Bármit kértem, olyasmi volt a reakciója, hogy "Jaj mááááár!!! Hagyjál békén!!!" Pedig még csak nem is olyasmit szoktam tőle kérni, hogy készüljön fel a történelemdolgozatra vagy takarítsa ki az egész szobáját. Csupán meg szoktam kérni, hogy pl. üljön le, amíg eszik. Illetve olyasmit szoktam tőle kérdezni legtöbbször, hogy éhes-e vagy mit kér enni. Ezeket a kérdéseket szokta idegesítő módon ignorálni.
A probléma elérte a tetőfokát most hétvégén, úgyhogy leültem vele beszélni. Többször is, mert elsőre nem értette meg, mi a gond. Talán most már érti, de majd még kiderül. Elmondtam neki, hogy egyikünknek se lesz jó, ha csak ordítva tudunk egymással kommunikálni. Válasz: Őt nem zavarja, ha nekem nem jó. Oké, végülis nem az a dolga, hogy engem boldoggá tegyen. Megkérdeztem, hogy zavarja-e, ha hozzászólok. Azt mondta, igen, mert anélkül is tudja, hogy mit kell csinálnia, hogy folyton figyelmeztetném rá. Önálló akar lenni a kisasszony, rendben. Igaza van, biztos többre képes, mint hiszem. Abban maradtunk, hogy nem fogom kérdezgetni, éhes-e, majd szól, nem fogom figyelmeztetni, hogy mosakodnia kell, majd szól nekem, ha a segítségem kell ebben, és így tovább. Abban egyetértett, hogy figyelmeztetnem kell, hogy igyon vizet, mert azt elfelejti. Hozzátettem, hogy ha önálló akar lenni, azzal az is együtt jár, hogy semmit sem fogok már megcsinálni helyette, amire egyedül is képes, pl. felöltözni, megtörölközni, megfésülködni, cipőt felvenni, betakarózni, stb. Tegnap óta ez így is van.
Egyelőre azért büntetésben van - nem játszhat semmivel, ami árammal működik és nincs több zsebpénz, amíg nem javul a helyzet - de kész vagyok megint mindent megengedni neki, ha nem vágja tönkre a napjaimat. Ezeket elfogadta.
Tegnap este már jobb volt, normálisan beszélgettünk, játszottunk és még rajzolt is nekem valamit. Kérdeztem, hogy miért rajzolt nekem valamit. Válasz: "Mert azért szeretlek." Ja, azért én is őt! Nagyon! Csak elég nehéz szeretni, ha állandóan utálatosan viselkedik velem, mondtam neki.
Egyébként ami az önállóság felé törekvést illeti, még azelőtt, hogy elviselhetetlenné vált volna a kiscsaj, lépéseket tettünk az egyedül mosakodás és az egyedül közlekedés felé, persze még csak apró lépéseket. De ezeknek nagyon örül, és tudom, mennyire fontos neki, hogy nagynak és ügyesnek érezze magát! Mosakodni már úgy szokott, hogy beállítom neki a kellő hőmérsékletű vizet, messzebb állok a kádtól, és ő egyedül bevizezi magát, haját is, szivaccsal és tusfürdővel lemossa magát és még hajat is mos samponnal. Az utcán pedig pár lépéssel mögötte szoktam menni néha, ő előttem megy, gondosan körülnéz, megvárja a zöldet és néha büszkén vigyorogva hátranéz, hogy ő most egyedül megy az utcán! :) Úgyhogy ezeket a gyakorlatokat folytatjuk tovább.
A probléma elérte a tetőfokát most hétvégén, úgyhogy leültem vele beszélni. Többször is, mert elsőre nem értette meg, mi a gond. Talán most már érti, de majd még kiderül. Elmondtam neki, hogy egyikünknek se lesz jó, ha csak ordítva tudunk egymással kommunikálni. Válasz: Őt nem zavarja, ha nekem nem jó. Oké, végülis nem az a dolga, hogy engem boldoggá tegyen. Megkérdeztem, hogy zavarja-e, ha hozzászólok. Azt mondta, igen, mert anélkül is tudja, hogy mit kell csinálnia, hogy folyton figyelmeztetném rá. Önálló akar lenni a kisasszony, rendben. Igaza van, biztos többre képes, mint hiszem. Abban maradtunk, hogy nem fogom kérdezgetni, éhes-e, majd szól, nem fogom figyelmeztetni, hogy mosakodnia kell, majd szól nekem, ha a segítségem kell ebben, és így tovább. Abban egyetértett, hogy figyelmeztetnem kell, hogy igyon vizet, mert azt elfelejti. Hozzátettem, hogy ha önálló akar lenni, azzal az is együtt jár, hogy semmit sem fogok már megcsinálni helyette, amire egyedül is képes, pl. felöltözni, megtörölközni, megfésülködni, cipőt felvenni, betakarózni, stb. Tegnap óta ez így is van.
Egyelőre azért büntetésben van - nem játszhat semmivel, ami árammal működik és nincs több zsebpénz, amíg nem javul a helyzet - de kész vagyok megint mindent megengedni neki, ha nem vágja tönkre a napjaimat. Ezeket elfogadta.
Tegnap este már jobb volt, normálisan beszélgettünk, játszottunk és még rajzolt is nekem valamit. Kérdeztem, hogy miért rajzolt nekem valamit. Válasz: "Mert azért szeretlek." Ja, azért én is őt! Nagyon! Csak elég nehéz szeretni, ha állandóan utálatosan viselkedik velem, mondtam neki.
Egyébként ami az önállóság felé törekvést illeti, még azelőtt, hogy elviselhetetlenné vált volna a kiscsaj, lépéseket tettünk az egyedül mosakodás és az egyedül közlekedés felé, persze még csak apró lépéseket. De ezeknek nagyon örül, és tudom, mennyire fontos neki, hogy nagynak és ügyesnek érezze magát! Mosakodni már úgy szokott, hogy beállítom neki a kellő hőmérsékletű vizet, messzebb állok a kádtól, és ő egyedül bevizezi magát, haját is, szivaccsal és tusfürdővel lemossa magát és még hajat is mos samponnal. Az utcán pedig pár lépéssel mögötte szoktam menni néha, ő előttem megy, gondosan körülnéz, megvárja a zöldet és néha büszkén vigyorogva hátranéz, hogy ő most egyedül megy az utcán! :) Úgyhogy ezeket a gyakorlatokat folytatjuk tovább.