Megünnepeltük Dodó hetedik szülinapját. Noé először és talán utoljára szervezett neki bulit, bár ez majd kiderül. :) Eleve semmi kedve nem volt hozzá, "dehát azért mégiscsak, szegény gyerek, hadd legyen egyszer neki is bulija" elgondolásból vett neki egy alapcsomagos bulit (Budapesthez közeli városka) játszóházában.
Már péntek este kiutaztunk hozzájuk Mojszival. Szombat délelőtt összeraktunk egy lánctalpakon járó, robotszörnyek által lakott Lego erődöt Dodóval, akinek szerintem fogalma sincs arról, mennyire szerencsés gyerek, hogy az anyja munkahelyi juttatásként kapja a legújabb, legnagyobb, eredetileg csillagászati árú legókészleteket, és az mind az övé! :) Utána átvettük a hiperszuper legós tortát a helyi cukrászdából, aztán Noé anyuja ellátott minket ebéddel. Közben hívta Noét az egyik vendég gyerek apja, hogy nem fognak odaérni a gyerekért a buli végére, ugyan vigyük már haza magunkkal... Fura szokások uralkodnak arrafelé, állapítottam meg magamban... De most komolyan, eszembe se jutna ilyesmit kérni, pláne nem a buli napján, amikor Jojót meghívják valahová. Noé is kiakadt magában, de persze igent mondott, mi mást mondjon? Nem hagyhatjuk ott a gyereket egyedül... Noé apuja elfuvarozott minket a buli helyszínére, aztán egymás után megérkeztek a vendégek. Némelyiket csak úgy belökték a játszóházba, hogy hozzánk oda se jöttek, mások szülei azért odaköszöntek, és a jó ismerősök meg is puszilgatták Dodót és boldog szülinapot kívántak neki. Négyen maradtunk felnőttek a tíz randalírozó gyerekre: én, Noé, a nővére és egy gyerekkori barátnőjük. Két lányos anya és két fiús anya, mindannyian egyet-egyet szültünk a világra. Elég is annyi. :) Noé elmesélte a többieknek, hogy eggyel több gyerekkel kell hazamenni, mint ahánnyal jöttünk, és ők is hüledeztek, hogy ezt hogy gondolják... Megbeszéltük azt is, hogy ilyen bulimeghívások után felhívjuk-e az ünnepelt szüleit vagy sem, illetve várjuk-e, hogy nekünk visszajelezzenek, ha mi hívtuk meg valaki kölykét. Kiderült, hogy mindenki szerint alap odaszólni ilyenkor, hogy "köszi, megyünk / nem megyünk", egyedül Noé nem szól, de nem is várja, hogy szóljanak neki... Noé még tapasztalatlan gyerekbuli szervezésben, de majd tanul ő is, erre jutottunk. :) Közben még egy gyerek szülője mondta, hogy ő csak később tud jönni a gyerekéért...
Eljött a tortázás ideje, a hozzánk tartozó tíz gyereket (egy vendég nem jött, nem is szólt), betereltük a kis különszobába. Benyomták a zenét, hozták a tortánkat, egy fotó face-re, egy instára, ezek a gyerekek tényleg egy mobiltelefon kamerája előtt nőnek fel. Nem is kell nekik mondani, azonnal pózba vágják magukat, ha meglátják, hogy fotó készül. :) Vágtam a tortát, Noé meg osztotta a szeleteket, aztán Dodó kapott egy akkora halom ajit, ami nagyobb volt, mint ő. Erre jók az ilyen bulik. :)
A gyerekek utána folytatták az őrültködést a játszóházban, Noéval kávézni mentünk a kávézórészbe, aztán megint leültünk négyen, pogácsákat ettünk, telefonokat nyomkodtunk és beszélgettünk. Eddig nekünk is tetszett a buli. Igaz, néha odajött egy égetnivaló, hogy "van még százasotok???" mert valami játékgépbe akarta dobálni. Háromszázat kaptak tőlem összesen, nem tudom, a többiektől még mennyit. Amikor eljött a buli vége, kettő kivételével minden gyerekért rendben megérkezett egy felnőtt. A két nyakunkon maradt potyagyerek, Jojó, Dodó, Dodó uncsitesója és a barátnő kisfia maradt még négyünk fennhatósága alatt ezután. És akkor kezdtünk várni a potyagyerekek szüleire, egyre türelmetlenebbül, ahogy teltek az órák. Igen, konkrétan majdnem két órát tespedtünk még ott a játszóház éttermében, mialatt Noénak egyetlen üzenet se jött, hogy most akkor hol tartanak vagy mégis mikor érnek oda... Ő meg hiába írt nekik, semmi válasz tök sokáig...
Pizzákat és sok limonádét vettünk meg gyerekitalokat, amiből a lányoknak nem volt jó a Transformerses, mert az fiús, de lányos nem volt, csak Minyonos, na jó, azzal kiegyeztek... Anyatársaim megbeszélték, hogy van egy új anya (a községben, ahol élnek), aki creepy szinten nyomulós, állandóan hívogat mindenkit, hogy mikor mehetnek át játszani a gyerekkel, szó nélkül és hívatlanul beállít a házakba, szóval tiszta Született feleségek... Jó nekem, értettek egyet, mert hogy ilyen problémák is csak vidéken vannak. :D Lazultunk volna ott a kaja fölött, de folyton odajöttek a kölykök különféle problémákkal, úgyhogy azokat egyesével mentünk megoldani. Noéból előjött az anyatigris, amikor egy náluk kétszer nagyobb hülyegyerek bántani merészelte a mieinket. Engem arra kértek, hogy pörgessem őket a mókuskerékben, úgyhogy rendeztem nekik egy jó kis űrhajóskiképzést. Röhögtek, ahogy csak bírtak. A potyagyerekek szülei még mindig sehol...
Véégre aztán csak előkerült az egyik! Maradt egy darab potyagyerek, azzal már elindultunk hazafelé, mert Noénak sikerült kommunikálnia a gyerek 30 éves nővérével, hogy ő megy érte, mert az apjuk a három unokájára vigyáz... Jól olvastátok, miért, szerintetek csak a kétanyás család fura vagy mi? :D
A barátnőtől elbúcsúzás után már csak három gyerek maradt, egyik ugyebár Dodó unokatesója, mert Noé nővére egy kis nyugalomra vágyott, így felküldte velünk a tetőtérbe. Egy évben született ez a három gyerek egyébként, még a régi blogom idején. 2009... Mozgalmas év volt! Kezdtem én februárban Jojóval, aztán Noé néhány hetes terhesen végignézte a nővére császármetszését, aztán novemberben megszülte Dodókát. "Dehát ez headshot volt!!" - mérgelődött Noé, miközben feszültséglevezetés céljából a Tom Clancy's The Division-t nyomta a PS4-en. A három gyerek engem nyúzott, rám másztak, igyekeztek megölni... "Menjetek ki a képből légysziiii!" - ez megint Noé volt persze. :) Hagytam pihenni, átmentünk Dodó szobájába a szajréval (értsd: Dodó ajándékai) és mindent kibontottunk.
Ezek vagyunk mi. #genxparents #genzkids :)
Ma hajnalok hajnalán jöttünk be négyen busszal, hogy Noé dolgozni menjen Dodóstul. Megint közeleg a karácsony, megint kelendő a Lego, és a Westendbe csak reggel 8-ig szabad árut vinni, magyarázta Noé. Az Árpád hídnál váltak el útjaink.
Jojó és én meg ma egy újságíróval ebédeltünk, mert annyira érdekes az életünk. :)
Már péntek este kiutaztunk hozzájuk Mojszival. Szombat délelőtt összeraktunk egy lánctalpakon járó, robotszörnyek által lakott Lego erődöt Dodóval, akinek szerintem fogalma sincs arról, mennyire szerencsés gyerek, hogy az anyja munkahelyi juttatásként kapja a legújabb, legnagyobb, eredetileg csillagászati árú legókészleteket, és az mind az övé! :) Utána átvettük a hiperszuper legós tortát a helyi cukrászdából, aztán Noé anyuja ellátott minket ebéddel. Közben hívta Noét az egyik vendég gyerek apja, hogy nem fognak odaérni a gyerekért a buli végére, ugyan vigyük már haza magunkkal... Fura szokások uralkodnak arrafelé, állapítottam meg magamban... De most komolyan, eszembe se jutna ilyesmit kérni, pláne nem a buli napján, amikor Jojót meghívják valahová. Noé is kiakadt magában, de persze igent mondott, mi mást mondjon? Nem hagyhatjuk ott a gyereket egyedül... Noé apuja elfuvarozott minket a buli helyszínére, aztán egymás után megérkeztek a vendégek. Némelyiket csak úgy belökték a játszóházba, hogy hozzánk oda se jöttek, mások szülei azért odaköszöntek, és a jó ismerősök meg is puszilgatták Dodót és boldog szülinapot kívántak neki. Négyen maradtunk felnőttek a tíz randalírozó gyerekre: én, Noé, a nővére és egy gyerekkori barátnőjük. Két lányos anya és két fiús anya, mindannyian egyet-egyet szültünk a világra. Elég is annyi. :) Noé elmesélte a többieknek, hogy eggyel több gyerekkel kell hazamenni, mint ahánnyal jöttünk, és ők is hüledeztek, hogy ezt hogy gondolják... Megbeszéltük azt is, hogy ilyen bulimeghívások után felhívjuk-e az ünnepelt szüleit vagy sem, illetve várjuk-e, hogy nekünk visszajelezzenek, ha mi hívtuk meg valaki kölykét. Kiderült, hogy mindenki szerint alap odaszólni ilyenkor, hogy "köszi, megyünk / nem megyünk", egyedül Noé nem szól, de nem is várja, hogy szóljanak neki... Noé még tapasztalatlan gyerekbuli szervezésben, de majd tanul ő is, erre jutottunk. :) Közben még egy gyerek szülője mondta, hogy ő csak később tud jönni a gyerekéért...
Eljött a tortázás ideje, a hozzánk tartozó tíz gyereket (egy vendég nem jött, nem is szólt), betereltük a kis különszobába. Benyomták a zenét, hozták a tortánkat, egy fotó face-re, egy instára, ezek a gyerekek tényleg egy mobiltelefon kamerája előtt nőnek fel. Nem is kell nekik mondani, azonnal pózba vágják magukat, ha meglátják, hogy fotó készül. :) Vágtam a tortát, Noé meg osztotta a szeleteket, aztán Dodó kapott egy akkora halom ajit, ami nagyobb volt, mint ő. Erre jók az ilyen bulik. :)
A gyerekek utána folytatták az őrültködést a játszóházban, Noéval kávézni mentünk a kávézórészbe, aztán megint leültünk négyen, pogácsákat ettünk, telefonokat nyomkodtunk és beszélgettünk. Eddig nekünk is tetszett a buli. Igaz, néha odajött egy égetnivaló, hogy "van még százasotok???" mert valami játékgépbe akarta dobálni. Háromszázat kaptak tőlem összesen, nem tudom, a többiektől még mennyit. Amikor eljött a buli vége, kettő kivételével minden gyerekért rendben megérkezett egy felnőtt. A két nyakunkon maradt potyagyerek, Jojó, Dodó, Dodó uncsitesója és a barátnő kisfia maradt még négyünk fennhatósága alatt ezután. És akkor kezdtünk várni a potyagyerekek szüleire, egyre türelmetlenebbül, ahogy teltek az órák. Igen, konkrétan majdnem két órát tespedtünk még ott a játszóház éttermében, mialatt Noénak egyetlen üzenet se jött, hogy most akkor hol tartanak vagy mégis mikor érnek oda... Ő meg hiába írt nekik, semmi válasz tök sokáig...
Pizzákat és sok limonádét vettünk meg gyerekitalokat, amiből a lányoknak nem volt jó a Transformerses, mert az fiús, de lányos nem volt, csak Minyonos, na jó, azzal kiegyeztek... Anyatársaim megbeszélték, hogy van egy új anya (a községben, ahol élnek), aki creepy szinten nyomulós, állandóan hívogat mindenkit, hogy mikor mehetnek át játszani a gyerekkel, szó nélkül és hívatlanul beállít a házakba, szóval tiszta Született feleségek... Jó nekem, értettek egyet, mert hogy ilyen problémák is csak vidéken vannak. :D Lazultunk volna ott a kaja fölött, de folyton odajöttek a kölykök különféle problémákkal, úgyhogy azokat egyesével mentünk megoldani. Noéból előjött az anyatigris, amikor egy náluk kétszer nagyobb hülyegyerek bántani merészelte a mieinket. Engem arra kértek, hogy pörgessem őket a mókuskerékben, úgyhogy rendeztem nekik egy jó kis űrhajóskiképzést. Röhögtek, ahogy csak bírtak. A potyagyerekek szülei még mindig sehol...
Véégre aztán csak előkerült az egyik! Maradt egy darab potyagyerek, azzal már elindultunk hazafelé, mert Noénak sikerült kommunikálnia a gyerek 30 éves nővérével, hogy ő megy érte, mert az apjuk a három unokájára vigyáz... Jól olvastátok, miért, szerintetek csak a kétanyás család fura vagy mi? :D
A barátnőtől elbúcsúzás után már csak három gyerek maradt, egyik ugyebár Dodó unokatesója, mert Noé nővére egy kis nyugalomra vágyott, így felküldte velünk a tetőtérbe. Egy évben született ez a három gyerek egyébként, még a régi blogom idején. 2009... Mozgalmas év volt! Kezdtem én februárban Jojóval, aztán Noé néhány hetes terhesen végignézte a nővére császármetszését, aztán novemberben megszülte Dodókát. "Dehát ez headshot volt!!" - mérgelődött Noé, miközben feszültséglevezetés céljából a Tom Clancy's The Division-t nyomta a PS4-en. A három gyerek engem nyúzott, rám másztak, igyekeztek megölni... "Menjetek ki a képből légysziiii!" - ez megint Noé volt persze. :) Hagytam pihenni, átmentünk Dodó szobájába a szajréval (értsd: Dodó ajándékai) és mindent kibontottunk.
Ezek vagyunk mi. #genxparents #genzkids :)
Ma hajnalok hajnalán jöttünk be négyen busszal, hogy Noé dolgozni menjen Dodóstul. Megint közeleg a karácsony, megint kelendő a Lego, és a Westendbe csak reggel 8-ig szabad árut vinni, magyarázta Noé. Az Árpád hídnál váltak el útjaink.
Jojó és én meg ma egy újságíróval ebédeltünk, mert annyira érdekes az életünk. :)