A térdfájásról, amitől Angliában kezdtem szenvedni: Sose múlt el ott egészen, csak már nem akartam ezt a témát taglalni ott. Aztán valamikor ezen a héten, már itthon, észrevettem, hogy elmúlt. Még ott történt, hogy a nagybátyám feleségével is beszélgettem lábfájdalmakról. Elmesélte, hogy ő a sarkait tette tönkre úgy, hogy nem megfelelő cipőben járt kutyákat sétáltatni a köves tengerpartra. Most már állandóan fájnak a sarkai, talpbetéttel tudja enyhíteni a fájdalmat és egy görgős talpmasszírozója is van, ami valamennyit segít, de sose múlik el egészen. Hasznos, amit mondott, mert addig eszembe se jutott az a lényeges tény, hogy a londoni túrát és a két nappal utáni városi sétámat - bár rövidebbek voltak, mint a tavaszi kirándulásunk - vékonytalpú utcai cipőben aszfalton tettem meg, a kirándulást meg túracipőben erdőben! Úgyhogy azonkívül, hogy ki fogom próbálni a glükózamin szedést, amit unokatesóm ajánlott, ezentúl olyan hülyeséget se fogok csinálni, hogy átlagos cipőben indulok neki átlagosnál sokkal hosszabb utcai sétáknak...

Amit viszont továbbra is fogok csinálni, az az edzés. Abban biztos vagyok, hogy nem szabad abbahagyni a mozgást, csak mert valami néha fáj, és ha szeretnék életem utolsó napján is mozgásképes lenni, akkor életem minden napján a lehető legtöbbet kell mozognom. Ez egy átlagos munkanapon nem sok, de amikor van lehetőség többet, akkor többet kell. Úgyhogy a heti két TRX marad. :) Ma azzal indítottam itthon reggel, és nem is ártott meg, egyáltalán nem fáj most semmiféle térdem. :) Előtte hűsítő lóbalzsammal szoktam bekenni a térdeim és a bokáim. Ezt vettem még nyár elején a Decathlonban: Domyos funkcionális heveder cross traininghez. És ezt az appot töltöttem le hozzá a telómra, hogy valaki mondja, mit csináljak: Suspension Workouts by Fitify. Ja, és közben ilyen fajta zenéket hallgatok. :)