Elkezdtem rajzolni Dodó portréját szénceruzával.


Már egy ideje tervezem, hogy ha ez kész, akkor kipróbálom a ValdorArt online pasztell tanfolyamát.

Nemrég ez a rajz került fel a ValdorArt blogba: Hobbitház. Tetszik, szeretnék ilyen képeket alkotni, de ami ennél is jobban tetszik, azok a festői képek. Van két kortárs pasztell művész, akiket már régóta figyelek, két amerikai művésznőről van szó, a nevük Karen Margulis és Gail Sibley. Előbbi főleg tájképeket és virágokat szeret festeni, utóbbi tárgyakat, csendéleteket.

Két példa:

Karen Margulis
Gail Sibley
Ha ránézek ilyen képekre, úgy érzem, tényleg ott állok egy erdőben vagy előttem van egy fényben fürdő kert vagy virágcsokor vagy éppen egy paprika, és ezt úgy érik el, hogy fényekkel, árnyékokkal és színekkel utalnak rá, hogy mi van ott, de nem tesznek oda minden egyes részletet. Főiskolán jártam egy Creative Writing kurzusra, ott tanultam meg az íróknak szóló legjobb tanácsot: "Show, don't tell". Azt hiszem, ez festőkre is vonatkozhat, elég megmutatni, hogy mi van ott, a többit a szemlélő elképzeli, és a képzeletében pont az fog megjelenni, ami oda illik. A kevesebb itt is több. Az a hobbit ház csak egy szép rajz, de nincs rajta sehol egy olyan megragadó fény- vagy színfolt, ami miatt el tudnám képzelni, hogy a valóságban is ott állok a virágok közt.

Vajon rá lehet érezni, hogyan kell festői képet alkotni bármilyen témáról vagy ez tehetség nélkül reménytelen?