Ma megfordult a fejemben, hogy megint abbahagyom a blogolást. Már többször is volt ilyen életemben, hogy volt egy blogom, szerettem bele írni, aztán történt valami, amitől képtelen voltam folytatni, mert nem szeretek sötét dolgokról írni, másról meg nem tudtam volna. Gondolkoztam, bőgtem, gondolkoztam még, és azt hiszem, most az a jó döntés, ha nem rúgom fel azokat a szokásaimat, amiket szeretek csinálni. Úgyhogy továbbra is fogok ide írni, ha éppen eszembe jut valami. Egyébként annyi van, hogy az apám megőrült és képes tönkretenni az életemet, az se érdekli. Régóta szenvedek miatta, semmi se javít a helyzeten. Amennyire lehet, próbálok normálisan élni Jojó miatt, pedig nem egyszerű így évek óta egyedül. Apám csak tetézi a gondjaimat. A testvéreim mellettem állnak, ez jó, de sajnos senki se pótolhat egy társat, aki nekem már régóta nincs, akivel meg lehetne osztani a felnőtt gondolataimat minden nap. Jojókával persze nem lehet, neki az a dolga még, hogy gyerek legyen. Tudom, sok embernek jutottak különböző mértékben rossz szülők. Vannak, akiknek sokkal rosszabbak, mint nekem. Talán azt mondhatnám, nekem közepesen rossz szülők jutottak. Anyám is sok szenvedést okozott azokban az években, amikor egyébként a legboldogabb lehettem volna, de aztán észhez tért. Aztán meghalt. Neki már megbocsátottam egyébként, nem is régen, csak idén sikerült egy bizonyos folyamat hatására. Apámnak szerintem soha nem fogok megbocsátani, de nem is kell. Aki nem érdemli meg, annak nem kell megbocsátani.