Tavaly év végén láttam moziban a Ready Player One előzetesét és azonnal megjegyeztem magamnak, hogy majd megnézem. Amikor megtudtam, hogy könyvből készült a film, akkor eldöntöttem, hogy el is fogom olvasni. Aztán az egyik kollégnőm (már csak volt kolléganőm, szüpp...) mondta, hogy neki annyira tetszett a könyv, hogy már többször is kiolvasta. Erre azonnal megvettem és elolvastam még a film megnézése előtt. A film bemutatója március 29., már alig várom. :)
Az egyik kedvenc témám a jövő, és szeretek fiction és non-fiction könyveket is olvasni róla. A Ready Player One az előbbi, és amikor elkezdtem olvasni, először nem tetszett túlzottan, de rájöttem, hogy a véleményemet befolyásolják azok a non-fiction könyvek, amiket a témában olvastam. A jövő ebben a regényben nyomorúságos, már ami a valóságot illeti, mert ami a virtuális valóságot illeti, az viszont csodálatos. Namármost szerintem a jövőben az igazi valóság se lesz nyomorúságosabb, mint a jelenben, sőt, egyre kevesebb nyomor lesz, erről meggyőztek a non-fiction futurology témájú könyvek, amiket olvastam. Úgyhogy ha egy jövőben játszódó könyv vagy film úgy kezdődik, hogy az egész Föld egy nyomortanya, akkor én már forgatom a szemem meg sóhajtozok. :) Mivel szerintem a non-fiction könyvek írói jobban értenek a jövő megjóslásához, mint az akármilyen sci-fi regényeket írogató emberek, amennyiben utóbbiak nem ásták bele magukat eléggé a témába.
A RPO 2045-ben játszódik, pont abban az évben, amikorra Ray Kurzweil a szingularitást teszi, és valószínűbbnek tartom, hogy egy Google-nél dolgozó feltaláló jóslata válik valóra, mint egy halbelező kisegítő szakácsé, tudniillik a RPO írója ilyen háttérrel büszkélkedhet. Nincs ezzel semmi gond, összességében nagyon jó könyvet írt, csak a könyvének bizonyos részletei furák. Például említi, hogy mennyire elszabadult a globális felmelegedés, majd pár oldallal később arról ír, hogy mennyire fázik a főszereplő... Nyilván a kettő egyszerre is lehetséges akár, csak ez így hülyén jött ki, pár lappal később. Aztán energiaválság is van, annak ellenére, hogy az elektromos autók elterjedtek és többször említi, hogy sok napelemet használnak, a tetőket is azzal fedik. Mindez semmit se segített az energiaválság elkerülésében? Persze ez is elképzelhető végülis. Említ egy tízéves laptopot, ami "bulky" és "heavy". Sejtem, hogy arra akar rámutatni, hogy olyan gyors a fejlődés addigra, hogy ami tízéves, az már elavultnak számít (ez mondjuk már most is így van), de 2035-ben bármilyen is lesz egy laptop, elképzelhetetlennek tartom, hogy a "bulky" és "heavy" jelzők illenek majd rá. Aztán még azt is írja, hogy gép ellen játszani még mindig könnyű, mert buta az AI. 2045-ben??? Aztán meg pizzát rendel. Miért nem nyomtat magának egyet? A legfejlettebb virtuális valóság interface meg olyan, hogy be kell öltözni egy testhezálló kezeslábasba, aminek a levétele után ott marad a bőrődön az összes kis érzékelő nyoma. A brain-computer interface hol van ilyenkor? Jó, ezek akár apróságnak is mondhatók, de amin legjobban fennakadtam, mert nagy melléfogásnak tűnik, hogy mindenki nagyon vallásos a leírás szerint. (Példákat aztán nem kapunk erre egyébként, hogy ez miben nyilvánul meg, csak a jövőbeli társadalom leírásában szerepel.) De hogyan lehetséges ez? Az internettel mi lett? Azon bárki elérheti az információt arról, hogy semmiféle isten nem létezik. Hogy lehet az, hogy a könyv főszereplője csak fiatal felnőttként jött rá erre?
Viszont minél tovább olvastam a könyvet, annál jobban tetszett. A benne leírt virtuális valóság, ami lényegében átvette az internet helyét 2045-re, nagyon jól ki van találva. Jelenleg az interneten lehet tanulmányokat végezni, szórakozni, vásárolni, vállalkozást működtetni, stb. A könyv szerint a jövőben egy virtuális valóságban lehet majd mindezeket megtenni. Hogy mindez hogyan működik és milyen szabályok érvényesek benne, azt alaposan átgondolta az író. Többször is támadt olyan gondolatom, hogy igen, ez így tényleg jobb lenne, mint ami most van. Ahogy a könyv főszereplője meséli, virtuális iskolába járni először is biztonságosabb. Nem kell kimennie a veszélyes környékre, ahol lakik, csak felveszi a kesztyűket és a szemüveget, amivel a virtuális valóságban tájékozódni tud, és nyugodtan tud tanulni egy biztonságos búvóhelyen. A tanárnak pedig nem kell fegyelmeznie, csak tanítania, mert a virtuális iskolában a diákok avatarjai ülnek, és egy szoftver akadályozza meg, hogy elhagyják a helyüket, belebeszéljenek a tanár mondandójába, mással szórakozzanak a tanóra alatt vagy egymást bántsák. A tanár valódi megjelenése pedig nem befolyásolja a diákok róla alkotott véleményét, mert az avatarja úgy néz ki, ahogy ő akarja. Ha a valóságban mondjuk törpenövésű vagy kifejezetten ronda vagy bármi más okból előítéletekkel kéne küzdenie, a virtuális iskolában lehet tekintélyt parancsoló, őszes hajú professzor, és csak az fog számítani, hogy mit tud tanítani, nem az, hogy igazából milyen a külseje. Szerintem jobb lenne egy ilyen iskola diákoknak és tanároknak egyaránt.
Én már nem tanulok, de imádnék virtuális munkahelyen dolgozni, mert rengeteg időt spórolnék meg, ha nem kéne utaznom naponta összesen két órát csak azért, hogy egy irodában üljek. Az otthonról dolgozást már próbáltam, évekig teljes munkaidőben dolgoztam úgy, és imádtam azt a részét, hogy reggel elég volt kicsivel a munkaidő kezdete előtt felkelni, enni, (felöltözni minek?), leülni dolgozni, aztán munka után azonnal otthon voltam és csinálhattam, amit akartam. A virtuális munkahely ennek lenne egy új szintje. A mozgás persze fontos, de mennyire jó lenne egy virtuális valóságban edzeni! Imádnék egy olyan edzőtermet, ahol futhatnánk egy tengerparton vagy egy szép erdőben, de miért állnánk meg itt, lehetne kocogni akár a Mars felszínén vagy az űrben galaxisok közt! Vagy TRX-ezhetnénk egy gyönyörű fennsíkon vagy Pandorán vagy egy díszes teraszon Rivendellben... Egyszerűen semmi se lenne lehetetlen és biztos vagyok benne, hogy jobban motiválna ez szinte mindenkit, mint egy valódi edzőteremben a többi izzadó embert nézni vagy a falat vagy egy hülye tévét...
Visszatérve a regényre, a végkövetkeztetése az, hogy ha a virtuális valóság kiszorítja az emberek életéből a valódi valóságot, mert előbbi sokkal vonzóbb, az végeredményben nem normális. Gondolkoztam ezen is, és az jutott eszembe, hogy hiszen természetes emberi tulajdonság, hogy vágyunk egy kitalált világba, mert az mindig izgalmasabb, mint a valóság. Ezért születtek a mesék nem létező, csodálatos lényekről meg varázslatos világokról, hogy az emberek kiszabadulhassanak a sokszor unalmas vagy adott esetben szörnyűséges valóságból. Most filmek és videojátékok léteznek arra a célra, ha el akarunk rugaszkodni a valóságtól és egy elképzelt vagy elmúlt vagy jövőbeli világban akarunk egy kis időt tölteni, a virtuális valóság pedig ezeknek lesz a következő szintje. Nehezebb lesz megtalálni az egyensúlyt a valódi életünk és egy teljesen körbeölelő virtuális valóság közt? Lehet. De igazából mióta ember az ember, szeretett nem létező világokról álmodozni, mégis - sőt, szerintem pont ezért! - még mindig itt vagyunk és többségünk a szürke valóságban is elboldogul.
Az egyik kedvenc témám a jövő, és szeretek fiction és non-fiction könyveket is olvasni róla. A Ready Player One az előbbi, és amikor elkezdtem olvasni, először nem tetszett túlzottan, de rájöttem, hogy a véleményemet befolyásolják azok a non-fiction könyvek, amiket a témában olvastam. A jövő ebben a regényben nyomorúságos, már ami a valóságot illeti, mert ami a virtuális valóságot illeti, az viszont csodálatos. Namármost szerintem a jövőben az igazi valóság se lesz nyomorúságosabb, mint a jelenben, sőt, egyre kevesebb nyomor lesz, erről meggyőztek a non-fiction futurology témájú könyvek, amiket olvastam. Úgyhogy ha egy jövőben játszódó könyv vagy film úgy kezdődik, hogy az egész Föld egy nyomortanya, akkor én már forgatom a szemem meg sóhajtozok. :) Mivel szerintem a non-fiction könyvek írói jobban értenek a jövő megjóslásához, mint az akármilyen sci-fi regényeket írogató emberek, amennyiben utóbbiak nem ásták bele magukat eléggé a témába.
A RPO 2045-ben játszódik, pont abban az évben, amikorra Ray Kurzweil a szingularitást teszi, és valószínűbbnek tartom, hogy egy Google-nél dolgozó feltaláló jóslata válik valóra, mint egy halbelező kisegítő szakácsé, tudniillik a RPO írója ilyen háttérrel büszkélkedhet. Nincs ezzel semmi gond, összességében nagyon jó könyvet írt, csak a könyvének bizonyos részletei furák. Például említi, hogy mennyire elszabadult a globális felmelegedés, majd pár oldallal később arról ír, hogy mennyire fázik a főszereplő... Nyilván a kettő egyszerre is lehetséges akár, csak ez így hülyén jött ki, pár lappal később. Aztán energiaválság is van, annak ellenére, hogy az elektromos autók elterjedtek és többször említi, hogy sok napelemet használnak, a tetőket is azzal fedik. Mindez semmit se segített az energiaválság elkerülésében? Persze ez is elképzelhető végülis. Említ egy tízéves laptopot, ami "bulky" és "heavy". Sejtem, hogy arra akar rámutatni, hogy olyan gyors a fejlődés addigra, hogy ami tízéves, az már elavultnak számít (ez mondjuk már most is így van), de 2035-ben bármilyen is lesz egy laptop, elképzelhetetlennek tartom, hogy a "bulky" és "heavy" jelzők illenek majd rá. Aztán még azt is írja, hogy gép ellen játszani még mindig könnyű, mert buta az AI. 2045-ben??? Aztán meg pizzát rendel. Miért nem nyomtat magának egyet? A legfejlettebb virtuális valóság interface meg olyan, hogy be kell öltözni egy testhezálló kezeslábasba, aminek a levétele után ott marad a bőrődön az összes kis érzékelő nyoma. A brain-computer interface hol van ilyenkor? Jó, ezek akár apróságnak is mondhatók, de amin legjobban fennakadtam, mert nagy melléfogásnak tűnik, hogy mindenki nagyon vallásos a leírás szerint. (Példákat aztán nem kapunk erre egyébként, hogy ez miben nyilvánul meg, csak a jövőbeli társadalom leírásában szerepel.) De hogyan lehetséges ez? Az internettel mi lett? Azon bárki elérheti az információt arról, hogy semmiféle isten nem létezik. Hogy lehet az, hogy a könyv főszereplője csak fiatal felnőttként jött rá erre?
Viszont minél tovább olvastam a könyvet, annál jobban tetszett. A benne leírt virtuális valóság, ami lényegében átvette az internet helyét 2045-re, nagyon jól ki van találva. Jelenleg az interneten lehet tanulmányokat végezni, szórakozni, vásárolni, vállalkozást működtetni, stb. A könyv szerint a jövőben egy virtuális valóságban lehet majd mindezeket megtenni. Hogy mindez hogyan működik és milyen szabályok érvényesek benne, azt alaposan átgondolta az író. Többször is támadt olyan gondolatom, hogy igen, ez így tényleg jobb lenne, mint ami most van. Ahogy a könyv főszereplője meséli, virtuális iskolába járni először is biztonságosabb. Nem kell kimennie a veszélyes környékre, ahol lakik, csak felveszi a kesztyűket és a szemüveget, amivel a virtuális valóságban tájékozódni tud, és nyugodtan tud tanulni egy biztonságos búvóhelyen. A tanárnak pedig nem kell fegyelmeznie, csak tanítania, mert a virtuális iskolában a diákok avatarjai ülnek, és egy szoftver akadályozza meg, hogy elhagyják a helyüket, belebeszéljenek a tanár mondandójába, mással szórakozzanak a tanóra alatt vagy egymást bántsák. A tanár valódi megjelenése pedig nem befolyásolja a diákok róla alkotott véleményét, mert az avatarja úgy néz ki, ahogy ő akarja. Ha a valóságban mondjuk törpenövésű vagy kifejezetten ronda vagy bármi más okból előítéletekkel kéne küzdenie, a virtuális iskolában lehet tekintélyt parancsoló, őszes hajú professzor, és csak az fog számítani, hogy mit tud tanítani, nem az, hogy igazából milyen a külseje. Szerintem jobb lenne egy ilyen iskola diákoknak és tanároknak egyaránt.
Én már nem tanulok, de imádnék virtuális munkahelyen dolgozni, mert rengeteg időt spórolnék meg, ha nem kéne utaznom naponta összesen két órát csak azért, hogy egy irodában üljek. Az otthonról dolgozást már próbáltam, évekig teljes munkaidőben dolgoztam úgy, és imádtam azt a részét, hogy reggel elég volt kicsivel a munkaidő kezdete előtt felkelni, enni, (felöltözni minek?), leülni dolgozni, aztán munka után azonnal otthon voltam és csinálhattam, amit akartam. A virtuális munkahely ennek lenne egy új szintje. A mozgás persze fontos, de mennyire jó lenne egy virtuális valóságban edzeni! Imádnék egy olyan edzőtermet, ahol futhatnánk egy tengerparton vagy egy szép erdőben, de miért állnánk meg itt, lehetne kocogni akár a Mars felszínén vagy az űrben galaxisok közt! Vagy TRX-ezhetnénk egy gyönyörű fennsíkon vagy Pandorán vagy egy díszes teraszon Rivendellben... Egyszerűen semmi se lenne lehetetlen és biztos vagyok benne, hogy jobban motiválna ez szinte mindenkit, mint egy valódi edzőteremben a többi izzadó embert nézni vagy a falat vagy egy hülye tévét...
Visszatérve a regényre, a végkövetkeztetése az, hogy ha a virtuális valóság kiszorítja az emberek életéből a valódi valóságot, mert előbbi sokkal vonzóbb, az végeredményben nem normális. Gondolkoztam ezen is, és az jutott eszembe, hogy hiszen természetes emberi tulajdonság, hogy vágyunk egy kitalált világba, mert az mindig izgalmasabb, mint a valóság. Ezért születtek a mesék nem létező, csodálatos lényekről meg varázslatos világokról, hogy az emberek kiszabadulhassanak a sokszor unalmas vagy adott esetben szörnyűséges valóságból. Most filmek és videojátékok léteznek arra a célra, ha el akarunk rugaszkodni a valóságtól és egy elképzelt vagy elmúlt vagy jövőbeli világban akarunk egy kis időt tölteni, a virtuális valóság pedig ezeknek lesz a következő szintje. Nehezebb lesz megtalálni az egyensúlyt a valódi életünk és egy teljesen körbeölelő virtuális valóság közt? Lehet. De igazából mióta ember az ember, szeretett nem létező világokról álmodozni, mégis - sőt, szerintem pont ezért! - még mindig itt vagyunk és többségünk a szürke valóságban is elboldogul.