Az elmúlt másfél évben pszichodrámára jártam havi egy hétvégi napon. Tegnap volt az utolsó alkalom, úgyhogy most már beszámolok róla. Azért döntöttem úgy 2016 őszén, hogy kipróbálom, mert úgy gondoltam, segíteni fog megérteni bizonyos történéseket az életemben és segíteni fog előre lépni. Hosszú folyamat volt ez a másfél év, miközben nagyon sok minden történt - nem velem, hanem bennem. Egy darabig nem voltam biztos benne, hogy tényleg segíteni fog. Jól elszórakoztam az alkalmakon, de nem éreztem, hogy bármi változna. Aztán végre beindult bennem valami az ott átéltek hatására, és elértem, amit szerettem volna.
A lényeg, hogy nagyon jó döntésnek bizonyult végigjárnom egy pszichodráma tanfolyamot. Már eleve az, hogy sikerült - nem is nehezen - beilleszkednem 9 másik felnőtt idegen ember közé, megértette velem, hogy nem vagyok reménytelen eset, nem vagyok olyan életképtelen, mint gondoltam. Aztán pedig a másfél év alatt annyi pozitív visszajelzést kaptam a többiektől, hogy végre meggyőződtem arról, hogy sokat érek én is. Csak eddig nem mondta senki... Magamtól meg nem tudtam. Van ilyen, aki nem tudja...
Az jutott még eszembe, hogy mennyire jót tett volna szegény anyukámnak is egy ilyen tanfolyam valamikor élete során... Mennyit segített volna neki megérteni, hogy miért olyan ő, amilyen, és hogyan tudna vagy mennyire kell-e változtatnia. Szegény egész életében nulla önbizalommal küszködött és sose értette meg, hogy miért. Ez derül ki a jegyzeteiből, amit a halálos ágyán írt...
Tegnap már nem "drámáztunk", hanem egész nap arról beszéltünk különböző feladatok során, hogy mit sikerült elérnünk, mit gondolunk a többiekről és milyen élményeink voltak az előző másfél év során. Sok mindent mondtak nekem a többiek, amiktől ragyogtam. :) Összegyűjtök itt néhányat ezekből, hogy sose felejtsem el. :)
31 éves nő:
"Bármikor lennék a kislányod helyében. Nagyon jó anyának tartalak."
35 éves férfi:
"Csak remélni tudom, hogy én is olyan erővel és határozottsággal tudok majd fellépni, ha egyszer meg kell védenem valakit."
Ez arra vonatkozott, hogy egyszer az volt a feladatom, hogy letépjek valakiről "álarcokat". Az "álarcokat" a többiek személyesítették meg, akik lógtak a főszereplőn. Lerángattam őket és kiabáltam közben a mondatokat, amiket a számba adott a főszereplő.
34 éves férfi:
"Leveszel a lábamról, amikor mosolyogsz. Tudom, hogy nem ez a célod, de akkor is." Mondtam neki, hogy nem is. :D De természetesen ez is jólesett.
25 éves férfi:
Vele egy hónapja a konyhában (szünetben) vitatkozunk és azt emlegette fel tegnap. Akkor többek közt elmondtam, hogy számomra az is örömöt ad, ha az emberiség elér valamit az űrkutatásban, mivel én is ember vagyok. Akkor ő azt mondta, hogy számára csak az istenben való hite adhat értelmet az életének. Tegnap azt mondta, hogy eszébe jutott párszor, amit mondtam, és elgondolkodott, ő miért is nem tud örülni olyasminek, amit az emberiség ért el, miért csak azzal foglalkozik, ami a saját életében történik. Azt mondta, megismert általam egy egész más gondolkodásmódot, mint ami neki van, és ez neki tetszik.
Azt is elmondta, hogy a dráma során, ha arra volt szüksége, hogy fizikai fájdalmat érezzen, akkor tudta, hogy engem kell választania az adott szerepre. Egyszer a csuklóját kellett szorítanom olyan erővel, hogy fájjon neki. Azt mondta, később az adott neki erőt, amikor fel kellett lépnie a főnökével szemben, hogy kiharcoljon egy fizetésemelést. Eszébe jutott a fájdalom, amit okoztam, dühében berontott a főnökéhez, és olyan határozottan tudott fellépni, hogy megkapta az emelést. :)
37 éves nő:
"Minden rád osztott szerepet átéléssel és átérzéssel adtál elő."
Tényleg csak ajánlani tudom a pszichodráma kipróbálását mindenkinek, aki valamiért elakadt az életében. Meg azoknak is, akik még nem akadtak el, de nem is akarnak elakadni. Szerintem annak megelőzésére is jó lehet a pszichodráma, hogy hülye döntéseket hozzon az ember életében vagy hülyén viselkedjen fontos helyzetekben és kapcsolatokban. Én most egyelőre nem folytatom, de simán el tudom képzelni, hogy kb. 5 év múlva megint végigcsinálok egy ilyet, bármilyen is lesz akkor éppen az élethelyzetem.
- Megbocsátottam anyukámnak. Ez még tavaly történt. Az egyik alkalmon "beszélgethettem" vele. Nyilván valaki más alakította anyukámat, vele igazából nem lehet már beszélgetni, de ez majdnem ugyanolyan jó volt.
- Megbocsátottam önmagamnak. Ez nehezebb volt a fentinél és csak idén sikerült. Végre megszabadultam az önvádtól.
- Megtanultam, hogy nem kell mindenkinek megbocsátani, mert van, aki nem érdemli meg.
- Felépítettem az önbizalmam. Ez a megbocsátással ellentétben nem egyik napról a másikra történt, hanem egy folyamat, ami most is tart. De a nulla önbizalom helyett, amivel indultam, most van bennem egy nagy adag.
A lényeg, hogy nagyon jó döntésnek bizonyult végigjárnom egy pszichodráma tanfolyamot. Már eleve az, hogy sikerült - nem is nehezen - beilleszkednem 9 másik felnőtt idegen ember közé, megértette velem, hogy nem vagyok reménytelen eset, nem vagyok olyan életképtelen, mint gondoltam. Aztán pedig a másfél év alatt annyi pozitív visszajelzést kaptam a többiektől, hogy végre meggyőződtem arról, hogy sokat érek én is. Csak eddig nem mondta senki... Magamtól meg nem tudtam. Van ilyen, aki nem tudja...
Az jutott még eszembe, hogy mennyire jót tett volna szegény anyukámnak is egy ilyen tanfolyam valamikor élete során... Mennyit segített volna neki megérteni, hogy miért olyan ő, amilyen, és hogyan tudna vagy mennyire kell-e változtatnia. Szegény egész életében nulla önbizalommal küszködött és sose értette meg, hogy miért. Ez derül ki a jegyzeteiből, amit a halálos ágyán írt...
Tegnap már nem "drámáztunk", hanem egész nap arról beszéltünk különböző feladatok során, hogy mit sikerült elérnünk, mit gondolunk a többiekről és milyen élményeink voltak az előző másfél év során. Sok mindent mondtak nekem a többiek, amiktől ragyogtam. :) Összegyűjtök itt néhányat ezekből, hogy sose felejtsem el. :)
31 éves nő:
"Bármikor lennék a kislányod helyében. Nagyon jó anyának tartalak."
35 éves férfi:
"Csak remélni tudom, hogy én is olyan erővel és határozottsággal tudok majd fellépni, ha egyszer meg kell védenem valakit."
Ez arra vonatkozott, hogy egyszer az volt a feladatom, hogy letépjek valakiről "álarcokat". Az "álarcokat" a többiek személyesítették meg, akik lógtak a főszereplőn. Lerángattam őket és kiabáltam közben a mondatokat, amiket a számba adott a főszereplő.
34 éves férfi:
"Leveszel a lábamról, amikor mosolyogsz. Tudom, hogy nem ez a célod, de akkor is." Mondtam neki, hogy nem is. :D De természetesen ez is jólesett.
25 éves férfi:
Vele egy hónapja a konyhában (szünetben) vitatkozunk és azt emlegette fel tegnap. Akkor többek közt elmondtam, hogy számomra az is örömöt ad, ha az emberiség elér valamit az űrkutatásban, mivel én is ember vagyok. Akkor ő azt mondta, hogy számára csak az istenben való hite adhat értelmet az életének. Tegnap azt mondta, hogy eszébe jutott párszor, amit mondtam, és elgondolkodott, ő miért is nem tud örülni olyasminek, amit az emberiség ért el, miért csak azzal foglalkozik, ami a saját életében történik. Azt mondta, megismert általam egy egész más gondolkodásmódot, mint ami neki van, és ez neki tetszik.
Azt is elmondta, hogy a dráma során, ha arra volt szüksége, hogy fizikai fájdalmat érezzen, akkor tudta, hogy engem kell választania az adott szerepre. Egyszer a csuklóját kellett szorítanom olyan erővel, hogy fájjon neki. Azt mondta, később az adott neki erőt, amikor fel kellett lépnie a főnökével szemben, hogy kiharcoljon egy fizetésemelést. Eszébe jutott a fájdalom, amit okoztam, dühében berontott a főnökéhez, és olyan határozottan tudott fellépni, hogy megkapta az emelést. :)
37 éves nő:
"Minden rád osztott szerepet átéléssel és átérzéssel adtál elő."
Tényleg csak ajánlani tudom a pszichodráma kipróbálását mindenkinek, aki valamiért elakadt az életében. Meg azoknak is, akik még nem akadtak el, de nem is akarnak elakadni. Szerintem annak megelőzésére is jó lehet a pszichodráma, hogy hülye döntéseket hozzon az ember életében vagy hülyén viselkedjen fontos helyzetekben és kapcsolatokban. Én most egyelőre nem folytatom, de simán el tudom képzelni, hogy kb. 5 év múlva megint végigcsinálok egy ilyet, bármilyen is lesz akkor éppen az élethelyzetem.