Megtaláltam! :) Azt az embert, akit már hosszú évek óta kerestem. :) Pontosabban, ha úgy vesszük, ő talált meg engem, mivel ő írt nekem először március vége felé. A pontos napot sajnos nem tudom, mert történetesen az az ismerkedős oldal, ahol először írt nekem, eltűnt a netről... Nem is értem, valami hibaüzenet jön elő rajta, pedig nem egy új oldalról volt szó. Na, mindegy.
Az első emailjeink legalább megvannak. Március 24. a dátum rajtuk. Írtunk ketten összesen 150 emailt egymásnak 3 hét alatt, közben egyszer találkoztunk. Aztán jött a "viberezünk napi 12 órában" szakasz, amit egy újabb randi után felváltott a "viberezünk napi 24 órában" szakasz. Az a második randi volt az, amikor mindkettőnket megcsapott a tavasz szele, hogy úgy mondjam. :D Aznap 14 kilométert gyalogoltunk mindenfelé a városban - nem egyvégtében. Számokban ennyi a megismerkedésünk története. :))))
Pontosabban még mindig csak ismerkedünk, hiszen egészen megismerni valakit az vagy lehetetlen vagy egy élet kell hozzá, még nem tudom. Egyelőre amennyi időt lehet, együtt töltünk. Tekintettel arra, hogy nekem itt van Jojóka, ez nem lehetséges minden nap, de mivel van ez a nagyon jól bejáratott kéthetente apás hétvégénk és suliszünetekben is sokat van Jojóka az apjánál, jut idő egymásra is. Azt már az elején írtam neki persze, hogy egyedül vagyok egy gyerekkel, tehát ha velem szeretne ismerkedni, sok türelemre lesz szüksége. Egyelőre tart a türelme. :) Volt azóta egy harmadik randink, az nagyon jó volt - hogy ne essek túlzásokba. :))))) Legközelebb szombat délután találkozunk és mivel semmi más dolgunk nincs vasárnap estig, szerintem nem is fogunk addig elválni egymástól, mert minek. :) Most ez így jó, ahogy van, a továbbiakon nem gondolkozok.
Róla csak annyit, hogy Krisztának hívják. Semmi mást nem írok ide róla inkább, mert egyrészt nem tartom illendőnek, másrészt ha írnék, meg lehetne találni könnyen neten, mivel nem átlagember. Bár ő annak tartja magát. Pedig nagyon nem az, semmilyen szempontból. :))
Inkább arról akarok írni, hogy milyen manapság neten ismerkedni, mert szerintem ez egy nagyon érdekes téma. Először is tudni kell, hogy én a főiskolán kommunikáció szakon tanultam és a diplomamunkám témája a netes barátkozás volt. Az általunk ma ismert net hajnala volt akkor az ezredfordulón. Voltak fórumok, és ott barátkoztam. Az első igazi barátaimat találtam meg a neten, akik hozzám hasonlóan X-akták mániások voltak. Olyan extrém zárkózott embereknek, mint amilyen én vagyok, a net megszületése egy áldás volt. Az összes fontos embert az életemben neten ismertem meg - az amerikai levelező barátnőmet, később Noét és az ő kis X-es csapatát, aztán Jojóka és Dodóka apáit is ott szedtük össze.
Noéval 15 éve először hosszú emailekben ismerkedtünk. Freemailen írogattunk egymásnak, mert Gmail még nem volt. Ezenkívül cseteltünk doboznyi monitorok előtt ülve és rövid, színtelen sms-eket írtunk egymásnak a vaskos kis Nokia telefonjainkon. Ennyi volt a szívecske <3 és ez volt a mosoly :) Az említett telefonokat szorongatva aludtunk, mert azok kötöttek össze minket, amikor nem lehettünk együtt. Beszélgettünk elalvásig, jó éjt és jó reggelt sms-t küldtünk egymásnak. Nem hiszem, hogy sok képüzenetet kaptam tőle, az nem volt olcsó. Egyre emlékszem és arra mindig is emlékezni fogok. A pici kijelző piszkoszöld hátterén egy szürke pixelekből kirakott szomorú, szerelmes szamárka ült. Abból tudtam meg, hogy belém esett és hiányzok neki. :) Biztos vagyok benne, hogy hasonló élményei vannak mindenkinek, aki azokban az időkben ismerkedett valakivel.
Most egy kicsit máshogy megy az ismerkedés. Már az emailezés is intenzívebb, hiszen útközben telefonról is lehet emailt írni. Rövidebb egy email, de sokkal többet írunk belőlük. Aztán jön az üzengetés általában Messengeren vagy Viberen. Előbbihez két olyan ember kell, akik fenn vannak Facebookon és nem bánják feltálalni új ismerősüknek életük elmúlt évtizedének részletesen illusztrált történetét. Kriszta keveset Facebookozik, úgyhogy mi Viberen kezdtünk üzengetni. Reggeltől estig és éjszaka is párszor. Mozgó gifek, színes rajzok, nagy felbontású fotók egy pillanat alatt odaérnek a másikhoz. Itt ülök a munkahelyemen, itt kávézok a teraszon, ezt a kádból írom, felébredtem és rólad álmodtam... Fel lehet így húzni egymást rendesen. :) És mikor végre élőben találkozunk és már nincs köztünk két telefon és nem választ el semmi, az valami robbanásszerűen jó érzés. :) Ezek az élmények gondolom mind ismerősek azoknak, akik manapság ismerkednek valakivel.
Kriszta új telefont vett magának akkor, amikor éppen 2718 sor Viber üzenetnél tartottunk. Örült az új bébinek, nyilván küldött is róla fotókat minden irányból, amikor kicsomagolta :D de sajnálta, hogy a korábbi üzeneteinket már nem látja. Megkért, hogy töltsem le és küldjem el neki őket. Fontos információ az a továbbiakban, hogy előtte melyik nap hánykor indultam el munkába és mit ettem ebédre? Persze, hogy nem. Meghatott és romantikusnak találtam, hogy nem akarja elveszteni ezeket az üzeneteket? Hogy a fenébe ne? :)
Tudom, hogy ahányszor megrezzen a telefon, aktiválódik az agyunkban a jutalomközpont és kapunk egy dopamin löketet. Ezért ilyen jó érzés üzenetet kapni és ezért addiktív az üzenetírogatás, tisztában vagyok ezzel. Arról is lehet olvasni, hogy egészségtelen telefonnal aludni, pláne az éjjel közepén az arcunkba világítani a képernyőjével, hogy megnézzük az üzeneteinket és írjunk egy párat. De tudjátok mit? El se tudom mondani, mennyire nem érdekel, hogy mi egészségtelen ezekben! :)))
Más téma, de ide tartozik: Budapest egy csoda! Azon belül a Gellért-hegy is egy hihetetlen csoda. Régóta így gondolom, és nem tudom megunni azt a látványt, ami elém tárul, ahányszor felmegyek oda. A kis kiugró kilátók és üldögélőhelyek, a rengeteg elbújt, kanyargózó utacska, lépcsők és padok mind tökéletesen ki vannak találva. Felmentünk a Citadellához április 30-án este és addig néztük a várost, amíg ki nem gyúltak a fényei. Közben felváltva fotóztuk a turistákat, akik erre minket megkértek. :D Aztán lejjebb mentünk a hegyen és találtunk egy korláttal védett utacskát, ami a hegy oldalában vezet végig. Nagy, rózsaszín telihold lógott a Szabadság híd fölött, a távolban villámok cikáztak és kifejezetten meleg volt tavaszi késő estéhez képest. Első csókhoz ennél tökéletesebb helyszín nem is létezik. :)))) Később lesétáltunk a hegyről és amíg vártuk a villamost a megálló teteje alatt, leszakadt az ég és egy kisebb tömeg gyűlt össze ott összebújva. Tíz perc volt az egész és abban a pillanatban, ahogy megérkezett a villamos, elállt az eső. Pontosan mintha egy nyálas romantikus filmben lettünk volna. De az a valóság volt. :))
Hogy az a kis zöld dombocska Budapest közepén mennyi mindent láthatott már! :)
Végül még azt szeretném leírni, hogy egyértelmű összefüggést látok aközött, hogy ennyi év után pont idén találtam társat és aközött, hogy idén ért véget a pszichodráma tanfolyam, amit elvégeztem. Segített elérni, amit szerettem volna, ahogy itt írtam, és így történhetett meg, hogy amikor megismertem egy csodálatos embert, akkor meg tudtam látni benne, amit kell, és ugyanakkor belőle is ki tudtam váltani azt a hatást, amit kell. Biztos vagyok benne, hogy ha akár csak egy éve találkoztunk volna, ez nem így lett volna! Akkor még tartott a tanfolyam, és a tavalyi év végén éreztem először, hogy végre helyretett.
Most éppen nagyon boldog vagyok. :)))) Ha ez a fentiekből nem derült volna ki. ;)
Az első emailjeink legalább megvannak. Március 24. a dátum rajtuk. Írtunk ketten összesen 150 emailt egymásnak 3 hét alatt, közben egyszer találkoztunk. Aztán jött a "viberezünk napi 12 órában" szakasz, amit egy újabb randi után felváltott a "viberezünk napi 24 órában" szakasz. Az a második randi volt az, amikor mindkettőnket megcsapott a tavasz szele, hogy úgy mondjam. :D Aznap 14 kilométert gyalogoltunk mindenfelé a városban - nem egyvégtében. Számokban ennyi a megismerkedésünk története. :))))
Pontosabban még mindig csak ismerkedünk, hiszen egészen megismerni valakit az vagy lehetetlen vagy egy élet kell hozzá, még nem tudom. Egyelőre amennyi időt lehet, együtt töltünk. Tekintettel arra, hogy nekem itt van Jojóka, ez nem lehetséges minden nap, de mivel van ez a nagyon jól bejáratott kéthetente apás hétvégénk és suliszünetekben is sokat van Jojóka az apjánál, jut idő egymásra is. Azt már az elején írtam neki persze, hogy egyedül vagyok egy gyerekkel, tehát ha velem szeretne ismerkedni, sok türelemre lesz szüksége. Egyelőre tart a türelme. :) Volt azóta egy harmadik randink, az nagyon jó volt - hogy ne essek túlzásokba. :))))) Legközelebb szombat délután találkozunk és mivel semmi más dolgunk nincs vasárnap estig, szerintem nem is fogunk addig elválni egymástól, mert minek. :) Most ez így jó, ahogy van, a továbbiakon nem gondolkozok.
Róla csak annyit, hogy Krisztának hívják. Semmi mást nem írok ide róla inkább, mert egyrészt nem tartom illendőnek, másrészt ha írnék, meg lehetne találni könnyen neten, mivel nem átlagember. Bár ő annak tartja magát. Pedig nagyon nem az, semmilyen szempontból. :))
Inkább arról akarok írni, hogy milyen manapság neten ismerkedni, mert szerintem ez egy nagyon érdekes téma. Először is tudni kell, hogy én a főiskolán kommunikáció szakon tanultam és a diplomamunkám témája a netes barátkozás volt. Az általunk ma ismert net hajnala volt akkor az ezredfordulón. Voltak fórumok, és ott barátkoztam. Az első igazi barátaimat találtam meg a neten, akik hozzám hasonlóan X-akták mániások voltak. Olyan extrém zárkózott embereknek, mint amilyen én vagyok, a net megszületése egy áldás volt. Az összes fontos embert az életemben neten ismertem meg - az amerikai levelező barátnőmet, később Noét és az ő kis X-es csapatát, aztán Jojóka és Dodóka apáit is ott szedtük össze.
Noéval 15 éve először hosszú emailekben ismerkedtünk. Freemailen írogattunk egymásnak, mert Gmail még nem volt. Ezenkívül cseteltünk doboznyi monitorok előtt ülve és rövid, színtelen sms-eket írtunk egymásnak a vaskos kis Nokia telefonjainkon. Ennyi volt a szívecske <3 és ez volt a mosoly :) Az említett telefonokat szorongatva aludtunk, mert azok kötöttek össze minket, amikor nem lehettünk együtt. Beszélgettünk elalvásig, jó éjt és jó reggelt sms-t küldtünk egymásnak. Nem hiszem, hogy sok képüzenetet kaptam tőle, az nem volt olcsó. Egyre emlékszem és arra mindig is emlékezni fogok. A pici kijelző piszkoszöld hátterén egy szürke pixelekből kirakott szomorú, szerelmes szamárka ült. Abból tudtam meg, hogy belém esett és hiányzok neki. :) Biztos vagyok benne, hogy hasonló élményei vannak mindenkinek, aki azokban az időkben ismerkedett valakivel.
Most egy kicsit máshogy megy az ismerkedés. Már az emailezés is intenzívebb, hiszen útközben telefonról is lehet emailt írni. Rövidebb egy email, de sokkal többet írunk belőlük. Aztán jön az üzengetés általában Messengeren vagy Viberen. Előbbihez két olyan ember kell, akik fenn vannak Facebookon és nem bánják feltálalni új ismerősüknek életük elmúlt évtizedének részletesen illusztrált történetét. Kriszta keveset Facebookozik, úgyhogy mi Viberen kezdtünk üzengetni. Reggeltől estig és éjszaka is párszor. Mozgó gifek, színes rajzok, nagy felbontású fotók egy pillanat alatt odaérnek a másikhoz. Itt ülök a munkahelyemen, itt kávézok a teraszon, ezt a kádból írom, felébredtem és rólad álmodtam... Fel lehet így húzni egymást rendesen. :) És mikor végre élőben találkozunk és már nincs köztünk két telefon és nem választ el semmi, az valami robbanásszerűen jó érzés. :) Ezek az élmények gondolom mind ismerősek azoknak, akik manapság ismerkednek valakivel.
Kriszta új telefont vett magának akkor, amikor éppen 2718 sor Viber üzenetnél tartottunk. Örült az új bébinek, nyilván küldött is róla fotókat minden irányból, amikor kicsomagolta :D de sajnálta, hogy a korábbi üzeneteinket már nem látja. Megkért, hogy töltsem le és küldjem el neki őket. Fontos információ az a továbbiakban, hogy előtte melyik nap hánykor indultam el munkába és mit ettem ebédre? Persze, hogy nem. Meghatott és romantikusnak találtam, hogy nem akarja elveszteni ezeket az üzeneteket? Hogy a fenébe ne? :)
Tudom, hogy ahányszor megrezzen a telefon, aktiválódik az agyunkban a jutalomközpont és kapunk egy dopamin löketet. Ezért ilyen jó érzés üzenetet kapni és ezért addiktív az üzenetírogatás, tisztában vagyok ezzel. Arról is lehet olvasni, hogy egészségtelen telefonnal aludni, pláne az éjjel közepén az arcunkba világítani a képernyőjével, hogy megnézzük az üzeneteinket és írjunk egy párat. De tudjátok mit? El se tudom mondani, mennyire nem érdekel, hogy mi egészségtelen ezekben! :)))
Más téma, de ide tartozik: Budapest egy csoda! Azon belül a Gellért-hegy is egy hihetetlen csoda. Régóta így gondolom, és nem tudom megunni azt a látványt, ami elém tárul, ahányszor felmegyek oda. A kis kiugró kilátók és üldögélőhelyek, a rengeteg elbújt, kanyargózó utacska, lépcsők és padok mind tökéletesen ki vannak találva. Felmentünk a Citadellához április 30-án este és addig néztük a várost, amíg ki nem gyúltak a fényei. Közben felváltva fotóztuk a turistákat, akik erre minket megkértek. :D Aztán lejjebb mentünk a hegyen és találtunk egy korláttal védett utacskát, ami a hegy oldalában vezet végig. Nagy, rózsaszín telihold lógott a Szabadság híd fölött, a távolban villámok cikáztak és kifejezetten meleg volt tavaszi késő estéhez képest. Első csókhoz ennél tökéletesebb helyszín nem is létezik. :)))) Később lesétáltunk a hegyről és amíg vártuk a villamost a megálló teteje alatt, leszakadt az ég és egy kisebb tömeg gyűlt össze ott összebújva. Tíz perc volt az egész és abban a pillanatban, ahogy megérkezett a villamos, elállt az eső. Pontosan mintha egy nyálas romantikus filmben lettünk volna. De az a valóság volt. :))
Hogy az a kis zöld dombocska Budapest közepén mennyi mindent láthatott már! :)
Végül még azt szeretném leírni, hogy egyértelmű összefüggést látok aközött, hogy ennyi év után pont idén találtam társat és aközött, hogy idén ért véget a pszichodráma tanfolyam, amit elvégeztem. Segített elérni, amit szerettem volna, ahogy itt írtam, és így történhetett meg, hogy amikor megismertem egy csodálatos embert, akkor meg tudtam látni benne, amit kell, és ugyanakkor belőle is ki tudtam váltani azt a hatást, amit kell. Biztos vagyok benne, hogy ha akár csak egy éve találkoztunk volna, ez nem így lett volna! Akkor még tartott a tanfolyam, és a tavalyi év végén éreztem először, hogy végre helyretett.
Most éppen nagyon boldog vagyok. :)))) Ha ez a fentiekből nem derült volna ki. ;)