Kriszta kisbabát vár. Hogy jutottunk ide?
Amikor megismerkedtünk, azt mondta, még nem szeretne gyereket. Később azt mondta, valószínűleg soha nem is akar majd, aztán ez egyre erősödött abba az irányba, hogy tényleg nem hiányzik neki. Pontosan nem tudom, hogy mikor és miért, de meggondolta magát. Tavaly év elején elmondta, hogy mégis szeretne anya lenni. Elkezdte tervezni a dolgot és tavaly nyár elején ismertük meg azt a férfi párt, aminek az egyik tagja lett a kisbabája édesapja. Róla csak annyit, hogy vietnámi és nagyon de nagyon okos. :)
Amíg a fentiek megtörténtek, én nem szóltam bele az ő dolgába, és igyekeztem nem terelni semmilyen irányba. Azt akartam, hogy azt tegye, ami neki a legjobb. De persze örülök, hogy végül így döntött. :) Egy rendkívül nehéz de mégis csodálatos időszak áll előttünk, amit semmi pénzért nem hagynék ki. Boldog vagyok, hogy a részese lehetek.
Az, hogy mindez egybeesett életem legsúlyosabb betegségével, végeredményben jó. Szándékosan írom, hogy a legsúlyosabb, mert remélem, hogy ennél komolyabb betegséget nem kell átélnem. Kriszta ezerszer megkérdezte, amikor kiderült, hogy komoly műtét vár rám, hogy ne halassza-e el a gyerekvállalást, de mindig azt mondtam, semmiképpen ne tegye. Ez a betegség sok szenvedéssel járt nekem, ő viszont egy egészséges kismama, így az életünkben a rossz dolgok mellett jók is történnek.
Szerdán lett 12 hetes terhes, ez az az időpont, amikor már valószínűleg megmarad a baba. Úgyhogy ki is tettem jobbra a számlálót. Utoljára ilyen számlálók 2008/2009-ben voltak a blogomban, amikor Jojó és utána Dodó voltak úton. Hihetetlen ez az egész... Hogy most ez van. Volt már az életemben olyan is, hosszú évek teltek el úgy, hogy attól féltem, társ nélkül maradok. Jojó felnövésével véglegesnek tűnt az is, hogy többé nem gondozok kisbabát, nem tanítok kisgyereket járni és beszélni... És most ez van...
A műtétem következményeként én már ha akarnék se tudnék több gyereket szülni... a barátnőmnek viszont csináltam egy kisbabát.*
Ez az én életem, szeretem, ahogy van, és nem cserélnék senkivel. :)
Ahogy az én terhességem első három hónapja alatt, úgy Kriszta terhessége alatt is írtam titokban a fontos eseményekről addig is, amíg nem tettem közzé a hírt. Most feltettem ezeket a bejegyzéseket ide.
Jojónak tegnap mondtuk el a hírt. Szegénykét elsőre kicsit sokkolta a dolog, de ez érthető. Azt mondta, hogy jó ez a hír, csak még emésztenie kell. Aztán pár óra múlva már nagyon lelkesen ugrálta körbe Krisztát és kérdezgette. Féltünk a reakciójától, mert olyan nagy gyerek már. Egyik este olvasgattam olyan fórumot, ahol ez volt a téma, hogyan mondjuk el egy tizenéves gyereknek, hogy kisbaba érkezik a családba. Jojó úgy reagált, ahogy a legtöbb ekkora gyerek, váratlanul érte és megdöbbent. De a tapasztalat szerint a nagyobb gyerekek nagyon megszeretik a kisebbet. Kivéve akkor, ha a szülők a nagyobbtól elvárnak olyasmit, ami nem az ő dolga lenne, pl. ellátni a kicsit, vigyázni rá rendszeresen, stb., de természetesen ilyet sose várnánk Jojótól. Hagyni fogjuk, hogy annyira vegye ki a részét, amennyire szeretné, és szerintem nagyon jó, hogy ilyen értékes élettapasztalatot gyűjt ennyire fiatalon. Még csak 13 és fél éves lesz, amikor Kriszta babája megszületik. Ma már azt kiabálta, hogy "nekem is lesz kistesóm!" :) Gondolom, Dodó nem elég kicsi kistesónak, mert csak 9 hónap van köztük. :)
*Vagy ő saját magának... Nem lehetünk biztosak benne, mert nem tudtam minden próbálkozásnál itthon lenni sajnos a heti három nap irodába járás miatt. De végeredményben már mindegy. :)
Amikor megismerkedtünk, azt mondta, még nem szeretne gyereket. Később azt mondta, valószínűleg soha nem is akar majd, aztán ez egyre erősödött abba az irányba, hogy tényleg nem hiányzik neki. Pontosan nem tudom, hogy mikor és miért, de meggondolta magát. Tavaly év elején elmondta, hogy mégis szeretne anya lenni. Elkezdte tervezni a dolgot és tavaly nyár elején ismertük meg azt a férfi párt, aminek az egyik tagja lett a kisbabája édesapja. Róla csak annyit, hogy vietnámi és nagyon de nagyon okos. :)
Amíg a fentiek megtörténtek, én nem szóltam bele az ő dolgába, és igyekeztem nem terelni semmilyen irányba. Azt akartam, hogy azt tegye, ami neki a legjobb. De persze örülök, hogy végül így döntött. :) Egy rendkívül nehéz de mégis csodálatos időszak áll előttünk, amit semmi pénzért nem hagynék ki. Boldog vagyok, hogy a részese lehetek.
Az, hogy mindez egybeesett életem legsúlyosabb betegségével, végeredményben jó. Szándékosan írom, hogy a legsúlyosabb, mert remélem, hogy ennél komolyabb betegséget nem kell átélnem. Kriszta ezerszer megkérdezte, amikor kiderült, hogy komoly műtét vár rám, hogy ne halassza-e el a gyerekvállalást, de mindig azt mondtam, semmiképpen ne tegye. Ez a betegség sok szenvedéssel járt nekem, ő viszont egy egészséges kismama, így az életünkben a rossz dolgok mellett jók is történnek.
Szerdán lett 12 hetes terhes, ez az az időpont, amikor már valószínűleg megmarad a baba. Úgyhogy ki is tettem jobbra a számlálót. Utoljára ilyen számlálók 2008/2009-ben voltak a blogomban, amikor Jojó és utána Dodó voltak úton. Hihetetlen ez az egész... Hogy most ez van. Volt már az életemben olyan is, hosszú évek teltek el úgy, hogy attól féltem, társ nélkül maradok. Jojó felnövésével véglegesnek tűnt az is, hogy többé nem gondozok kisbabát, nem tanítok kisgyereket járni és beszélni... És most ez van...
A műtétem következményeként én már ha akarnék se tudnék több gyereket szülni... a barátnőmnek viszont csináltam egy kisbabát.*
Ez az én életem, szeretem, ahogy van, és nem cserélnék senkivel. :)
Ahogy az én terhességem első három hónapja alatt, úgy Kriszta terhessége alatt is írtam titokban a fontos eseményekről addig is, amíg nem tettem közzé a hírt. Most feltettem ezeket a bejegyzéseket ide.
Jojónak tegnap mondtuk el a hírt. Szegénykét elsőre kicsit sokkolta a dolog, de ez érthető. Azt mondta, hogy jó ez a hír, csak még emésztenie kell. Aztán pár óra múlva már nagyon lelkesen ugrálta körbe Krisztát és kérdezgette. Féltünk a reakciójától, mert olyan nagy gyerek már. Egyik este olvasgattam olyan fórumot, ahol ez volt a téma, hogyan mondjuk el egy tizenéves gyereknek, hogy kisbaba érkezik a családba. Jojó úgy reagált, ahogy a legtöbb ekkora gyerek, váratlanul érte és megdöbbent. De a tapasztalat szerint a nagyobb gyerekek nagyon megszeretik a kisebbet. Kivéve akkor, ha a szülők a nagyobbtól elvárnak olyasmit, ami nem az ő dolga lenne, pl. ellátni a kicsit, vigyázni rá rendszeresen, stb., de természetesen ilyet sose várnánk Jojótól. Hagyni fogjuk, hogy annyira vegye ki a részét, amennyire szeretné, és szerintem nagyon jó, hogy ilyen értékes élettapasztalatot gyűjt ennyire fiatalon. Még csak 13 és fél éves lesz, amikor Kriszta babája megszületik. Ma már azt kiabálta, hogy "nekem is lesz kistesóm!" :) Gondolom, Dodó nem elég kicsi kistesónak, mert csak 9 hónap van köztük. :)
*Vagy ő saját magának... Nem lehetünk biztosak benne, mert nem tudtam minden próbálkozásnál itthon lenni sajnos a heti három nap irodába járás miatt. De végeredményben már mindegy. :)