Az elmúlt hétvégén összesen 27 kilométert túráztunk Zala megyében, Kriszta és én. 19-et szombaton és még 8-at tegnap. Bárcsak gyakrabban lehetne ilyen! De csodaszámba megy az, hogy nincs se túl meleg, se túl hideg, se munkanap, se más dolgunk...
Április 30-án volt az ötödik évfordulónk, ezért péntek este először is sushi lakomával ünnepeltük meg ezt az eseményt. Kriszta ideszállíttatta a sushit péntek délutánra és a munkanap végeztével a hétvégi holmikkal és hűtőszatyorba csomagolt sushival indultunk útnak. Másnap tökéletes időjárásra ébredtünk Zala megyében.
Kedvenc túráim azok, ahol járatlan utakon, vadcsapásokon mindig arra megyünk, amerre éppen a leghívogatóbb az erdő vagy a mező, vagy a legérdekesebbnek ígérkezik arrafelé valami. Soha nem csalódtam még az ilyen túrákban, mindig egymást érik az izgalmas látnivalók, rengeteg állattal találkozunk, gyönyörű helyeket fedezünk fel, és egyetlen idegen ember se jön szembe.
Szombaton ilyen túránk volt. Félórányi autóútra a kis háztól Kriszta úgy ítélte, hogy biztonságos helyet talált az autókájának, úgyhogy ott leparkoltunk. Egy tábla jelezte, hogy autóval továbbmenni csak erdészeknek szabad, de gyalog már mehettünk, amerre láttunk. Felfedeztünk édes illatú, élénkzöld erdőt és karácsony-illatú, kopár aljú fenyvest, páfrányost, mocsarat, tisztásokat.
Egy erdő, ahol csak mi jártunk aznap és az őzek, akiket sokszor csak hallottunk, de néha meg is pillantottunk a távolból, ahogy átszökdeltek a bozótoson.
Egy darabig még az erdészek itt-ott leállított gépeivel találkoztunk, amíg mélyebbre nem tévedtünk az erdőbe. A távolban néha felzúgó gépekről elképzeltük, hogy egy Horizon játékban járunk.
Itt már csak ezer madár csivitelését hallottuk.
Találtam egy fácántollat.
Új Facebook profilkép.
Nagy, kényelmes, tiszta és erős magaslest találtunk. Ritka az ilyen tágas magasles, ennek kényelmesen végig lehet feküdni az alján. Jó állapotban is volt. Nagyon tetszett a hely, és régi vágyam, hogy egyszer egy magaslesen éjszakázzak. (Tudom, tilos, de lehet, hogy egyszer mégis elég bátrak leszünk hozzá.)
Egy avarral borított erdőben bóklászott ez a béka. Felvettem, hogy elvigyük a legközelebbi olyan helyre, ahol sok a víz. Gondoltam, hogy onnan kószálhatott el. Remélem, hogy nem tettem vele rosszat.
Találtunk egy mocsarat, amiben egymillió béka él. Ide ugrasztottam be az eltévedt békát.
Ez a mocsár közelében van.
Ebben a széles, sekély patakban HATALMAS halak lubickoltak.
Végtelenül szabadnak érzem magam, amikor ilyen helyen járok.
Lesifotó egy őzről. Rókalyukakat is láttunk és Kriszta egy rókát is.
Ez a lepke percekig utazott Kriszta telefonján.
Meglátogattunk egy erdészházat, aminek gyönyörűen gondozott parkjában leültünk eszegetni és a kerti csapból feltöltöttük a vizesflakonjainkat. A nagy épület is tökéletes állapotban volt, de zárva állt és rajtunk kívül egy lélek se járt sehol. Épp befejeztük az eszegetést, amikor megdördült az ég.
Innentől már célirányosan az autónk felé vettük az irányt. Szerencsére a vihar közepe elkerült minket, csak jól megáztunk, de előtte olyan meleg volt, hogy nem is zavart.
Fáradtan érkeztünk az autóhoz. A telefonom állítása szerint az aznapi túra 19 kilométeresre sikeredett.
A cipőm szárad este a kandalló előtt.
Másnap még egy rövidebb, 8 kilométeres túrára volt idő a délutáni hazaindulás előtt. Zalaegerszeg fölött egy kijelölt túrautat jártunk be, részben sárban, részben fülledt melegben és szúnyogoktól kísérve, részben hűs erdőben. Bár a szombatihoz nem fogható, azért jó kaland volt az is.
Repceszezon van, úgyhogy ilyen tájakon autóztunk.
Április 30-án volt az ötödik évfordulónk, ezért péntek este először is sushi lakomával ünnepeltük meg ezt az eseményt. Kriszta ideszállíttatta a sushit péntek délutánra és a munkanap végeztével a hétvégi holmikkal és hűtőszatyorba csomagolt sushival indultunk útnak. Másnap tökéletes időjárásra ébredtünk Zala megyében.
Kedvenc túráim azok, ahol járatlan utakon, vadcsapásokon mindig arra megyünk, amerre éppen a leghívogatóbb az erdő vagy a mező, vagy a legérdekesebbnek ígérkezik arrafelé valami. Soha nem csalódtam még az ilyen túrákban, mindig egymást érik az izgalmas látnivalók, rengeteg állattal találkozunk, gyönyörű helyeket fedezünk fel, és egyetlen idegen ember se jön szembe.
Szombaton ilyen túránk volt. Félórányi autóútra a kis háztól Kriszta úgy ítélte, hogy biztonságos helyet talált az autókájának, úgyhogy ott leparkoltunk. Egy tábla jelezte, hogy autóval továbbmenni csak erdészeknek szabad, de gyalog már mehettünk, amerre láttunk. Felfedeztünk édes illatú, élénkzöld erdőt és karácsony-illatú, kopár aljú fenyvest, páfrányost, mocsarat, tisztásokat.
Egy erdő, ahol csak mi jártunk aznap és az őzek, akiket sokszor csak hallottunk, de néha meg is pillantottunk a távolból, ahogy átszökdeltek a bozótoson.
Egy darabig még az erdészek itt-ott leállított gépeivel találkoztunk, amíg mélyebbre nem tévedtünk az erdőbe. A távolban néha felzúgó gépekről elképzeltük, hogy egy Horizon játékban járunk.
Itt már csak ezer madár csivitelését hallottuk.
Találtam egy fácántollat.
Új Facebook profilkép.
Nagy, kényelmes, tiszta és erős magaslest találtunk. Ritka az ilyen tágas magasles, ennek kényelmesen végig lehet feküdni az alján. Jó állapotban is volt. Nagyon tetszett a hely, és régi vágyam, hogy egyszer egy magaslesen éjszakázzak. (Tudom, tilos, de lehet, hogy egyszer mégis elég bátrak leszünk hozzá.)
Egy avarral borított erdőben bóklászott ez a béka. Felvettem, hogy elvigyük a legközelebbi olyan helyre, ahol sok a víz. Gondoltam, hogy onnan kószálhatott el. Remélem, hogy nem tettem vele rosszat.
Találtunk egy mocsarat, amiben egymillió béka él. Ide ugrasztottam be az eltévedt békát.
Ez a mocsár közelében van.
Ebben a széles, sekély patakban HATALMAS halak lubickoltak.
Végtelenül szabadnak érzem magam, amikor ilyen helyen járok.
Lesifotó egy őzről. Rókalyukakat is láttunk és Kriszta egy rókát is.
Ez a lepke percekig utazott Kriszta telefonján.
Meglátogattunk egy erdészházat, aminek gyönyörűen gondozott parkjában leültünk eszegetni és a kerti csapból feltöltöttük a vizesflakonjainkat. A nagy épület is tökéletes állapotban volt, de zárva állt és rajtunk kívül egy lélek se járt sehol. Épp befejeztük az eszegetést, amikor megdördült az ég.
Innentől már célirányosan az autónk felé vettük az irányt. Szerencsére a vihar közepe elkerült minket, csak jól megáztunk, de előtte olyan meleg volt, hogy nem is zavart.
Fáradtan érkeztünk az autóhoz. A telefonom állítása szerint az aznapi túra 19 kilométeresre sikeredett.
A cipőm szárad este a kandalló előtt.
Másnap még egy rövidebb, 8 kilométeres túrára volt idő a délutáni hazaindulás előtt. Zalaegerszeg fölött egy kijelölt túrautat jártunk be, részben sárban, részben fülledt melegben és szúnyogoktól kísérve, részben hűs erdőben. Bár a szombatihoz nem fogható, azért jó kaland volt az is.
Repceszezon van, úgyhogy ilyen tájakon autóztunk.