Kedden lettem 45 éves. Idén csak egy kívánságom volt szülinapomra, hogy semmi se fájjon aznap, és ez megvalósult! Úgyhogy elkészülhetett aznap ez a videó. És a nyavalyáim helyett, amiket ignorálok ameddig csak lehet, inkább arról fogok írni, mióta szeretem a táncolós videojátékokat.
Mindig is szerettem zenére mozogni - táncnak azért nem nevezném, amit csinálok. :D Noénak volt egy első generációs PlayStation-je (a mostani PS5 ükunokája) és hozzá egy táncszőnyege és pár táncos játéka, amiket 2003-ban kölcsönadott. Már akkor is elég öregnek számított az a konzol, hiszen '94-ben jelent meg, de engem órákon át elszórakoztatott azokon a nyilakon ugrálni! A '99-ben megnyílt Westendben akkor még volt egy játékterem és pont a bejáratnál két táncolós gép, de azoknak szinte a közelébe se mertem menni. Elképesztően profik ugráltak rajtuk állandóan, akiket csak messziről, tátott szájjal bámultam, ahányszor arra jártam. Számomra csak pénznyelő lett volna az a gép, annyira béna vagyok az ilyen játékokhoz. Egyetlen egyszer el is indítottam, de talán egy percig se bírtam követni a nyilakat, kidobott. És akkor egyszercsak otthon lett egy ilyen kölcsön táncszőnyegem, amin bénázhattam, amennyit akartam. :) Mivel korlátlanul gyakorolhattam, persze egy idő után már egész jól ment. Tényleg órákig képes voltam ugrálni, fiatal voltam még és fürge. :) Összekötöttem a konzolt a nappalinkban álló böhöm CRT tévénkkel, a táncszőnyeget kiterítettem, az ablakot kitártam, mert tudtam, hogy rövidesen nagyon melegem lesz, és a zoknimat levettem, hogy el ne csússzak. Később beszereztem csúszásgátlós zoknit is, az volt a legmegfelelőbb a célra.
Évekkel később, mikor már együtt laktunk Noéval, beszerzett egy PlayStation 2-t. Ahhoz is volt táncszőnyeg és táncos játék, és nem tudtam megunni. Még a terhesség sem tántorított el attól, hogy ugráljak - igaz, nekem a terhesség eleje még teljesen tünetmentesen telt. Aztán amikor már nagy hasam lett és nem tudtam ugrálni, csak lépkedtem. Abba a játékba bármilyen számot be lehetett tenni, nem csak azokra lehetett táncolni, amik alapból benne voltak, sőt, még a nyilakat is mi magunk találhattuk a ki az új számokhoz, így egyrészt végtelenül bővíthető volt, másrészt a táncok nehézségi szintjét is mi alakíthattuk. Még Jojó megszületése sem jelentette azt, hogy leszoktam a táncszőnyegről, dehogy! Magamra kötöttem valami bébihordozóban, és nem ugráltam, persze, hanem lépkedtem és dülöngéltem a zenére, ami neki és nekem is nagyon szórakoztató volt. :) Végül aztán Jojó megtanult mászni és ott áldozott le a táncszőnyeges korszaknak.
Eltelt néhány év, vettem egy Xbox One konzolt és egy lapostévét, Jojóka meg közben ovis lett. Nagyon viszketett már a talpam valami táncos játékra, úgyhogy beszereztem a Just Dance éppen aktuális kiadását. Az a játék azóta is minden évben megjelenik egy újabb kiadással, új számokkal és néhány új funkcióval. Az utolsó, amit megvettem, talán a 2016-os volt. Táncszőnyeg helyett egy kamera figyelte a kezünk mozgását tánc közben, nyilakon lépkedés helyett pedig a képernyőn táncoló emberkék mozgását kellett utánozni. A lábunk mozgása teljesen érdektelen volt a kamerának, nem aszerint pontozott. Néhány évig ezekkel is játszottunk, lehetett egyszerre többen is, legfeljebb négyen. Munkahelyi csapatépítőt is szerveztem vele, ami nagyon jó móka volt. És a kis Jojó is imádta, rengeteget ugrabugrált előtte, képes volt a kedvenc számait tízszer egymás után végigjátszani, amivel az őrületbe kergetett. :)
Miután végül meguntuk a Just Dance-ezést, eltelt újabb néhány év, mire tavaly megvettem első VR szemüvegünket, a PlayStation 5-höz köthető PSVR2-t. Hogy miért nem vettem előbb VR-t, arról itt írtam. Egészen új élmény így táncolni, felénk repülő gömböket ütögetni, száguldó falak elől elhajolni és lebukni. Ha nekimegyünk valaminek, rezeg a kontroller és a szemüveg. Néhány számhoz létezik olyan verzió, amiben úgy érezhetjük, az űrben repülünk vagy mindenféle varázslatos helyen száguldunk keresztül. A VR-t lehetetlen videón visszaadni (nem hiába léteznek VR szemüvegek), szóval itt csak kívülről látszik az egyik ilyen. Csak a kezed mozgása alapján pontoz ez is. Ugrálni felesleges, meg túl nagyokat ugrálni több mint félkilós szerkentyűvel a fejünkön nem is annyira tanácsos. :) Nem utolsósorban közben 45 éves lettem és ha ugrálok, bepisilek, mit szépítsem? :D De nagyon szeretnék még sokáig játszani ilyen játékokat!
Amit a jövőtől várok: Ne kelljen már fél kilóval a fejünkön táncikálni. :D Nem mintha érezném azt a fél kilót, amikor egy pillanat alatt belefeledkezek a játékba, de azért remélem, hogy a jövőben a VR szemüvegek kisebbek és kényelmesebbek lesznek. Meglátjuk. :)
Mindig is szerettem zenére mozogni - táncnak azért nem nevezném, amit csinálok. :D Noénak volt egy első generációs PlayStation-je (a mostani PS5 ükunokája) és hozzá egy táncszőnyege és pár táncos játéka, amiket 2003-ban kölcsönadott. Már akkor is elég öregnek számított az a konzol, hiszen '94-ben jelent meg, de engem órákon át elszórakoztatott azokon a nyilakon ugrálni! A '99-ben megnyílt Westendben akkor még volt egy játékterem és pont a bejáratnál két táncolós gép, de azoknak szinte a közelébe se mertem menni. Elképesztően profik ugráltak rajtuk állandóan, akiket csak messziről, tátott szájjal bámultam, ahányszor arra jártam. Számomra csak pénznyelő lett volna az a gép, annyira béna vagyok az ilyen játékokhoz. Egyetlen egyszer el is indítottam, de talán egy percig se bírtam követni a nyilakat, kidobott. És akkor egyszercsak otthon lett egy ilyen kölcsön táncszőnyegem, amin bénázhattam, amennyit akartam. :) Mivel korlátlanul gyakorolhattam, persze egy idő után már egész jól ment. Tényleg órákig képes voltam ugrálni, fiatal voltam még és fürge. :) Összekötöttem a konzolt a nappalinkban álló böhöm CRT tévénkkel, a táncszőnyeget kiterítettem, az ablakot kitártam, mert tudtam, hogy rövidesen nagyon melegem lesz, és a zoknimat levettem, hogy el ne csússzak. Később beszereztem csúszásgátlós zoknit is, az volt a legmegfelelőbb a célra.
Évekkel később, mikor már együtt laktunk Noéval, beszerzett egy PlayStation 2-t. Ahhoz is volt táncszőnyeg és táncos játék, és nem tudtam megunni. Még a terhesség sem tántorított el attól, hogy ugráljak - igaz, nekem a terhesség eleje még teljesen tünetmentesen telt. Aztán amikor már nagy hasam lett és nem tudtam ugrálni, csak lépkedtem. Abba a játékba bármilyen számot be lehetett tenni, nem csak azokra lehetett táncolni, amik alapból benne voltak, sőt, még a nyilakat is mi magunk találhattuk a ki az új számokhoz, így egyrészt végtelenül bővíthető volt, másrészt a táncok nehézségi szintjét is mi alakíthattuk. Még Jojó megszületése sem jelentette azt, hogy leszoktam a táncszőnyegről, dehogy! Magamra kötöttem valami bébihordozóban, és nem ugráltam, persze, hanem lépkedtem és dülöngéltem a zenére, ami neki és nekem is nagyon szórakoztató volt. :) Végül aztán Jojó megtanult mászni és ott áldozott le a táncszőnyeges korszaknak.
Eltelt néhány év, vettem egy Xbox One konzolt és egy lapostévét, Jojóka meg közben ovis lett. Nagyon viszketett már a talpam valami táncos játékra, úgyhogy beszereztem a Just Dance éppen aktuális kiadását. Az a játék azóta is minden évben megjelenik egy újabb kiadással, új számokkal és néhány új funkcióval. Az utolsó, amit megvettem, talán a 2016-os volt. Táncszőnyeg helyett egy kamera figyelte a kezünk mozgását tánc közben, nyilakon lépkedés helyett pedig a képernyőn táncoló emberkék mozgását kellett utánozni. A lábunk mozgása teljesen érdektelen volt a kamerának, nem aszerint pontozott. Néhány évig ezekkel is játszottunk, lehetett egyszerre többen is, legfeljebb négyen. Munkahelyi csapatépítőt is szerveztem vele, ami nagyon jó móka volt. És a kis Jojó is imádta, rengeteget ugrabugrált előtte, képes volt a kedvenc számait tízszer egymás után végigjátszani, amivel az őrületbe kergetett. :)
Miután végül meguntuk a Just Dance-ezést, eltelt újabb néhány év, mire tavaly megvettem első VR szemüvegünket, a PlayStation 5-höz köthető PSVR2-t. Hogy miért nem vettem előbb VR-t, arról itt írtam. Egészen új élmény így táncolni, felénk repülő gömböket ütögetni, száguldó falak elől elhajolni és lebukni. Ha nekimegyünk valaminek, rezeg a kontroller és a szemüveg. Néhány számhoz létezik olyan verzió, amiben úgy érezhetjük, az űrben repülünk vagy mindenféle varázslatos helyen száguldunk keresztül. A VR-t lehetetlen videón visszaadni (nem hiába léteznek VR szemüvegek), szóval itt csak kívülről látszik az egyik ilyen. Csak a kezed mozgása alapján pontoz ez is. Ugrálni felesleges, meg túl nagyokat ugrálni több mint félkilós szerkentyűvel a fejünkön nem is annyira tanácsos. :) Nem utolsósorban közben 45 éves lettem és ha ugrálok, bepisilek, mit szépítsem? :D De nagyon szeretnék még sokáig játszani ilyen játékokat!
Amit a jövőtől várok: Ne kelljen már fél kilóval a fejünkön táncikálni. :D Nem mintha érezném azt a fél kilót, amikor egy pillanat alatt belefeledkezek a játékba, de azért remélem, hogy a jövőben a VR szemüvegek kisebbek és kényelmesebbek lesznek. Meglátjuk. :)