Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2025
Köszönet azoknak a tízezreknek százezreknek, akik részt vettek ma a budapesti Pride-on! :) Bár kettesben vagyunk ezen a hétvégén Krisztával és kimehettünk volna, lustaságból nem mentünk. Kimerítőek a hétköznapjaink - nyilván nem csak nekünk - ezért inkább itthon henyéltünk. Szóval csak azt akartam írni ide ma, hogy minden tiszteletem azoké, aki mentek és miattuk lett az idei az eddigi legnagyobb budapesti Pride! 🏳‍🌈
Kitört az idei vakáció! Egy hete volt az utolsó tanítási nap. Jojó nagyon szép eredménnyel zárta a tanévet. Összesen 4 db négyese van: irodalom, magyar nyelv, matek, fizika. Minden más ötös. A szakmai tantárgyakból tehát csupa ötös, ezek közül a programozás dicséretes ötös. Szintén dicséretet kapott angolból, dehát ez nem újság. :) Osztályzatai ellenére persze nem egészen igaz, hogy jobban tud angolul, mint magyarul. :D Igazából mindkettőből vannak erősségei és gyengeségei és kb. ugyanolyan szinten áll belőlük. Ha angolul beszél, amerikainak nézik, ha magyarul, akkor meg egyértelmű, hogy magyar. Bár viccből ilyen borzalmas magyaros kiejtéssel szoktunk angolul beszélgetni egymással, mert... nem is tudom, miért, csak mert vicces. Angoltanárja, aki egyben osztályfőnöke, javasolta, hogy következő tanév végén felsőfokú nyelvvizsgára menjen már el. Az évzárón egy ajándékkönyvet is kapott (ezt: 50 Ideas You Really Need to Know: The Future ) "jó tanulmányi eredményéért és egész éves közö...
Tavaly az október 23-ai ünnep szerdára esett és ahogy itt írtam , azzal töltöttem azt a napot, hogy Jojóval kettesben mindenfelé rollereztünk a városban és közben beszélgettünk. Jojónak eközben támadt az az ötlete, hogy egyszer próbáljuk ki, hogy egy nap alatt Budapest minden kerületébe ellátogatunk. (Nem rollerrel persze.) Nagyon jó ötletnek találtam, és így született meg az általunk "23 kerület challenge"-nek keresztelt kihívás ötlete. A lényege, hogy egy nap alatt tömegközlekedéssel el kell jutni mind a 23 kerület egy-egy érdekes látnivalójához. A látnivalók és az indulási időpont szabadon választható, de aznap éjfélig végig kell járni a kiválasztott helyszíneket ahhoz, hogy a kihívás sikeresnek minősüljön. A megvalósítással meg akartuk várni idén tavasz végét, hogy a világos órák száma minél nagyobb legyen, de a kánikula még túl nagy ne legyen. Az első próbálkozásunk egy hete volt és sajnos kudarcba fulladt. Jojó nagyon el volt keseredve, sírt is, de elhatároztuk, hogy ...