A kéthetes téli szünet első hete van. Mármint iskolásoknak kéthetes, nekem csak erre a hétre +1 nap futja a szabimból, de így is tíz egybefüggő napom van, amikor nem kell dolgoznom. Mennyei. :)
Múlt héten már nem sok történés volt a suliban, így bevállaltunk egy nap kialvatlanságot és szerdán késő este megnéztük hármasban, Kriszta, Jojó, meg én a legújabb Avatar filmet. Majd külön írok róla. <3
Jojó aztán szombaton dolgozott, de vasárnap nem, úgyhogy Dodó szombat este érkezett. Az aznap esti program az volt, hogy megnéztük a Carl Sagan-féle Kozmosz című sorozat második részét. Carl Sagan a hősöm, ezt már említettem egyszer ebben a blogban. A Kozmosz című tudományos sorozata, ahogy rajtam kívül még nagyon sok embernek, hatással volt az egész világnézetemre. Az eredeti sorozat nagyon régi, 1980/81-ben mutatták be Amerikában. Én az 1990-es évek legelején láthattam, amikor Apával néztem a tévében, felsős általános iskolásként. Valamikor megvettem a DVD-kiadást, azt kezdtük el nézni. Ez tartalmazza az 1990 körül felvett hozzáadott jeleneteket, amiken egy őszülő Carl Sagan beszél az 1980 és '90 közt történt tudományos felfedezésekről és azt az előszót is, amit a DVD-k kiadásakor, 2000 körül vettek fel. Ott Ann Druyan beszél, Carl Sagan felesége, hiszen Sagan bácsi túlságosan is korán, mindössze 62 évesen meghalt 1996-ban. Emlékszem a napra, amikor Apa mondta, hogy olvasta valahol (akkor még nem az interneten, nem volt még otthon olyanunk), hogy meghalt. Nagyon lesújtott a hír, sírtam is. Véletlenül úgy esett, hogy napra pontosan a halála 29. évfordulóján néztük meg ezt a részt előző szombaton. Mikor az első részt néztük, két hete, arról Dodó lemaradt, mert ahelyett a hétvége helyett jött most. Remélem, hogy vele is sikerül megismertetni és megszerettetni ezt a sorozatot. Örültem, hogy azt mondta, nagyon érdekesen és érthetően beszélt a bácsi, és ha a biológia tanárja is úgy tudna beszélni, akkor sokkal szívesebben figyelne az órákon. :) Mondtam is neki, hogy pontosan ezért lett híres Carl Sagan: Átlagember számára is érthetően tudott egyébként felfoghatatlan témákat elmagyarázni.
Vasárnap a Természettudományi Múzeumba mentünk, de csak délután, mert Dodó kis túlzással átalussza a fél napot. :)
Hétfőn, vagyis tegnap, pedig egy nagy meglepetésben lett volna részük a kölyköknek, de ez nem valósulhatott meg. :( Mind az öten, Kriszta, Jojó, Dodó, Riki és én is mentünk volna valahova (még mindig titok, hogy hova) autóval, ahol van sok hó. Csakhogy tegnap sehol, ahova Budapestről el lehetne jutni néhány óra alatt autóval, nem volt semennyi hó - leszámítva a mesterségesen előállított havat a sípályákon, de az minket nem érdekel. Még reménykedünk, hogy valamikor ezen a télen megvalósulhat ez a terv mégis. Gyerekkorom és kamaszkorom teleiről olyan emlékeim vannak, hogy mély hóban húztuk a szánkót, hóembert építettünk, hógolyóztunk és jéggé fagytak a lábujjaim a csizmában. A klímaváltozás egyértelmű bizonyítéka, hogy a 2009-ben Magyarországon született és azóta is itt élő kamaszaink egy kezükön meg tudják számolni, hány hóembert építettek életükben, és nincs téli csizmájuk, mert egyszerűen semmi szükség rá. Sajnálatomra Dodó leszavazta, hogy kimenjünk a természetbe (Kékestetőt javasoltam), Jojó pedig azt, hogy ugrálni menjünk valami benti trambulinparkba, hogy mozogjanak egy kicsit. Tudom, hogy Dodó korcsolyázni nem tud, azt azért nem is javasoltam. Jojó azért nem akart ugrálni, mert inkább pihentetni akarta a lábát, ez mondjuk jogos, ma is egész nap talpon volt munkában. Így hát megint moziban kötöttünk ki. Jojó és én másodszorra, Dodó pedig először látta az új Avatar filmet, ami nekem elsőre tetszett, másodszorra meg nagyon tetszett. :)
Dodó aztán a mozizás után hazament, hogy ott folytassa a téli szünetelést. Ha lesz hó és tudunk menni megnézni, akkor biztos hívjuk majd őt is, és remélem, hogy lesz ideje és kedve velünk tartani.
Múlt héten már nem sok történés volt a suliban, így bevállaltunk egy nap kialvatlanságot és szerdán késő este megnéztük hármasban, Kriszta, Jojó, meg én a legújabb Avatar filmet. Majd külön írok róla. <3
Jojó aztán szombaton dolgozott, de vasárnap nem, úgyhogy Dodó szombat este érkezett. Az aznap esti program az volt, hogy megnéztük a Carl Sagan-féle Kozmosz című sorozat második részét. Carl Sagan a hősöm, ezt már említettem egyszer ebben a blogban. A Kozmosz című tudományos sorozata, ahogy rajtam kívül még nagyon sok embernek, hatással volt az egész világnézetemre. Az eredeti sorozat nagyon régi, 1980/81-ben mutatták be Amerikában. Én az 1990-es évek legelején láthattam, amikor Apával néztem a tévében, felsős általános iskolásként. Valamikor megvettem a DVD-kiadást, azt kezdtük el nézni. Ez tartalmazza az 1990 körül felvett hozzáadott jeleneteket, amiken egy őszülő Carl Sagan beszél az 1980 és '90 közt történt tudományos felfedezésekről és azt az előszót is, amit a DVD-k kiadásakor, 2000 körül vettek fel. Ott Ann Druyan beszél, Carl Sagan felesége, hiszen Sagan bácsi túlságosan is korán, mindössze 62 évesen meghalt 1996-ban. Emlékszem a napra, amikor Apa mondta, hogy olvasta valahol (akkor még nem az interneten, nem volt még otthon olyanunk), hogy meghalt. Nagyon lesújtott a hír, sírtam is. Véletlenül úgy esett, hogy napra pontosan a halála 29. évfordulóján néztük meg ezt a részt előző szombaton. Mikor az első részt néztük, két hete, arról Dodó lemaradt, mert ahelyett a hétvége helyett jött most. Remélem, hogy vele is sikerül megismertetni és megszerettetni ezt a sorozatot. Örültem, hogy azt mondta, nagyon érdekesen és érthetően beszélt a bácsi, és ha a biológia tanárja is úgy tudna beszélni, akkor sokkal szívesebben figyelne az órákon. :) Mondtam is neki, hogy pontosan ezért lett híres Carl Sagan: Átlagember számára is érthetően tudott egyébként felfoghatatlan témákat elmagyarázni.
Vasárnap a Természettudományi Múzeumba mentünk, de csak délután, mert Dodó kis túlzással átalussza a fél napot. :)
Hétfőn, vagyis tegnap, pedig egy nagy meglepetésben lett volna részük a kölyköknek, de ez nem valósulhatott meg. :( Mind az öten, Kriszta, Jojó, Dodó, Riki és én is mentünk volna valahova (még mindig titok, hogy hova) autóval, ahol van sok hó. Csakhogy tegnap sehol, ahova Budapestről el lehetne jutni néhány óra alatt autóval, nem volt semennyi hó - leszámítva a mesterségesen előállított havat a sípályákon, de az minket nem érdekel. Még reménykedünk, hogy valamikor ezen a télen megvalósulhat ez a terv mégis. Gyerekkorom és kamaszkorom teleiről olyan emlékeim vannak, hogy mély hóban húztuk a szánkót, hóembert építettünk, hógolyóztunk és jéggé fagytak a lábujjaim a csizmában. A klímaváltozás egyértelmű bizonyítéka, hogy a 2009-ben Magyarországon született és azóta is itt élő kamaszaink egy kezükön meg tudják számolni, hány hóembert építettek életükben, és nincs téli csizmájuk, mert egyszerűen semmi szükség rá. Sajnálatomra Dodó leszavazta, hogy kimenjünk a természetbe (Kékestetőt javasoltam), Jojó pedig azt, hogy ugrálni menjünk valami benti trambulinparkba, hogy mozogjanak egy kicsit. Tudom, hogy Dodó korcsolyázni nem tud, azt azért nem is javasoltam. Jojó azért nem akart ugrálni, mert inkább pihentetni akarta a lábát, ez mondjuk jogos, ma is egész nap talpon volt munkában. Így hát megint moziban kötöttünk ki. Jojó és én másodszorra, Dodó pedig először látta az új Avatar filmet, ami nekem elsőre tetszett, másodszorra meg nagyon tetszett. :)
Dodó aztán a mozizás után hazament, hogy ott folytassa a téli szünetelést. Ha lesz hó és tudunk menni megnézni, akkor biztos hívjuk majd őt is, és remélem, hogy lesz ideje és kedve velünk tartani.