Ma a két cicánkról írok. :) Május elsején volt az első születésnapjuk, tehát már felnőtt macskának számítanak. Hozzánk két hónapos korukban kerültek tavaly nyáron, és bár nem sokszor írok itt róluk, az az igazság, hogy azóta fontos részei lettek az életünknek. :) Lelkesen üdvözölnek minket, amikor hazaérünk a nap végén és hangosan követelik* a reggelit minden reggel.
*Valójában csak az egyikük hangoskodik mindkettejük nevében, de erről majd mindjárt írok. :)
Hubának és Miszinek hívjuk őket most már, minden más becenév lekopott róluk. Ha Miszi rosszaságot csinál, csak akkor szoktam rákiáltani a teljes nevén, hogy "Artemisz!" és Hubát csak akkor illetem fejcsóválva azon a néven, hogy "Hubertusz...", amikor esetlenkedik. Ezzel el is árultam valamit a személyiségükről. :)
Gyerekkoromban, amikor már a családi házunkban laktunk, mindig voltak macskáink, akik csak annyira voltak a mieink, hogy a mi ajtónk elé is jöttek enni. Mindegyik macskánknak úgy lett vége, hogy egy nap már nem jöttek oda enni... Soha nem laktam eddig együtt macskákkal, nem tudtam, hogy valójában mennyire különleges kis lények, akiknek saját személyiségük van. És most szomorúan gondolok azokra a néhai macskákra, akiket sose ismertünk meg igazán...
Beírtam gugliba a cicáink születési nevét, amit a macskamentők adtak nekik, és így megtaláltam a babakori fotóikat, amiket először láttam meg az állatmenhely oldalán. Lementem őket ide, hogy meglegyenek nekem is.
Artemisz és Hubertusz körülbelül egy hónapos korukban:
Az anyukájukról is találtam képet, őt utolsó értesüléseim szerint egy Svájcban élő gazdi fogadta örökbe:
És ilyenek most, egy évesen:
Nem győzök csodálkozni azon, hogy amikor először találkoztunk velük, már akkor kiütközött, hogy mennyire másmilyenek és mennyire egyediek ezek a cicatesók. Azóta se változtak. :) Vagyis már másfél hónaposan megvolt a maguk kis személyisége. Aznap, amikor hazavittük őket néhány héttel később, Miszi egész úton hazafelé az autóban hangosan nyávogott, Huba pedig csendesen, megszeppenve lapult. Otthon Miszi azonnal bátran birtokba vette a lakást, mindig ott aludt, ahol a közelünkben lehetett, Huba pedig úgy elbújt, hogy képtelenek voltunk megtalálni, végül magától jött elő, amikor már eleget pihent.
Azóta is Miszi a szóvivő. Állandóan mindent kommentál és ő az, aki reggel hangosan nyávog, amíg meg nem kapják a reggelit. Huba legfeljebb nyekken egyet néha. Ő azonban a dorombolásban jeleskedik, hangosan, hosszan, elégedetten dorombol, ha simogatjuk. Miszi sokkal halkabb dorombolással jutalmaz minket, amikor kényeztetjük. Huba hamar leszokott az elbújásról egyébként, ő is szívesen jön oda hozzánk, de a mai napig szereti a sötét, nyugodt helyeket, mint amilyen a cicavár odúja és - amíg könnyebben elfért benne - a mosógép dobja.
Miszi a kíváncsi, mindenhova felugrik, mindent meg akar figyelni, semmiről nem akar lemaradni. Ha a bejárati ajtót nyitjuk, mindig figyelni kell rá, hogy ki ne szökjön. Huba esetében ettől nem kell félni, ő az ajtó nyitására annyival reagál, hogy megnézi, ki jött, majd lustán eldől és nagyot nyújtózik a padlón, hogy a vörös pettyes hasát simogatásra kínálja. :)
Mindketten szeretnek minket, ezt kimutatják minden nap. :) Huba gondosan "tisztára" nyalogatja a kezünket, Miszi belebújik a kis puha fejével a tenyerünkbe, és Miszi persze itt nem áll meg, ő egyenesen a hátunkra ugrik majd pedig leül, ha lehajolunk a közelében. :)
Miszi kifejezetten okos és ügyes, Hubát nem az eszéért szeretjük. :) Kipróbáltam velük olyan játékokat, amikkel a problémamegoldó képességüket lehet próbára tenni, pl. beleszórtam kajadarabkákat egy mélyedésekkel teli műanyag tartóba. Miszi azonnal a mancsával nyúlt a darabkák felé és ügyesen kiszedegette őket, Huba drága meg sikertelenül próbálta az orrocskáját beledugni a résekbe, és eszébe nem jutott volna megemelni a mancsát... :) Vettem nemrég egy automata etetőt arra az esetre, ha hirtelen akaránk elutazni egy hétvégére, de Miszi mellett nem vált be, amit vettem, valami bonyolultabb szerkezet kell. (Eddigi utazásaink idejére mindig megkértünk valakit, hogy jöjjön etetni a cicákat, de egy hétvégére egyébként egyedül lehetne hagyni őket egy ilyen etetővel.) Szóval kipróbáltam az etetőt, amiről a webshop oldalán azt olvastam, hogy több kutya- és macskagazdinak bevált, csak egy okos komondor gazdája írta, hogy az ő kutyusa bizony megtanulta kinyitni. Most mondjam azt, hogy Miszi olyan okos, mint egy komondor? Másodpercek alatt kinyitja azt a vacakot... :)
Azt is megfigyeltük, hogy a szőrük is egész más, nem tudom, hogy azért-e mert lány és fiú. Miszi szőre mindig is puhább volt, egészen selymes a tapintása, Hubáé meg olyan pokróc-szerű, bár az is tiszta.
Az sem változott, hogy jó tesók, és biztos vagyok benne, hogy így jó nekik, együtt. Szeretnek összebújva aludni, nyalogatva tisztogatják egymást, és ha verekednek, azt csak játékból, hogy a vadászatot gyakorolják.
*Valójában csak az egyikük hangoskodik mindkettejük nevében, de erről majd mindjárt írok. :)
Hubának és Miszinek hívjuk őket most már, minden más becenév lekopott róluk. Ha Miszi rosszaságot csinál, csak akkor szoktam rákiáltani a teljes nevén, hogy "Artemisz!" és Hubát csak akkor illetem fejcsóválva azon a néven, hogy "Hubertusz...", amikor esetlenkedik. Ezzel el is árultam valamit a személyiségükről. :)
Gyerekkoromban, amikor már a családi házunkban laktunk, mindig voltak macskáink, akik csak annyira voltak a mieink, hogy a mi ajtónk elé is jöttek enni. Mindegyik macskánknak úgy lett vége, hogy egy nap már nem jöttek oda enni... Soha nem laktam eddig együtt macskákkal, nem tudtam, hogy valójában mennyire különleges kis lények, akiknek saját személyiségük van. És most szomorúan gondolok azokra a néhai macskákra, akiket sose ismertünk meg igazán...
Beírtam gugliba a cicáink születési nevét, amit a macskamentők adtak nekik, és így megtaláltam a babakori fotóikat, amiket először láttam meg az állatmenhely oldalán. Lementem őket ide, hogy meglegyenek nekem is.
Artemisz és Hubertusz körülbelül egy hónapos korukban:
Az anyukájukról is találtam képet, őt utolsó értesüléseim szerint egy Svájcban élő gazdi fogadta örökbe:
És ilyenek most, egy évesen:
Nem győzök csodálkozni azon, hogy amikor először találkoztunk velük, már akkor kiütközött, hogy mennyire másmilyenek és mennyire egyediek ezek a cicatesók. Azóta se változtak. :) Vagyis már másfél hónaposan megvolt a maguk kis személyisége. Aznap, amikor hazavittük őket néhány héttel később, Miszi egész úton hazafelé az autóban hangosan nyávogott, Huba pedig csendesen, megszeppenve lapult. Otthon Miszi azonnal bátran birtokba vette a lakást, mindig ott aludt, ahol a közelünkben lehetett, Huba pedig úgy elbújt, hogy képtelenek voltunk megtalálni, végül magától jött elő, amikor már eleget pihent.
Azóta is Miszi a szóvivő. Állandóan mindent kommentál és ő az, aki reggel hangosan nyávog, amíg meg nem kapják a reggelit. Huba legfeljebb nyekken egyet néha. Ő azonban a dorombolásban jeleskedik, hangosan, hosszan, elégedetten dorombol, ha simogatjuk. Miszi sokkal halkabb dorombolással jutalmaz minket, amikor kényeztetjük. Huba hamar leszokott az elbújásról egyébként, ő is szívesen jön oda hozzánk, de a mai napig szereti a sötét, nyugodt helyeket, mint amilyen a cicavár odúja és - amíg könnyebben elfért benne - a mosógép dobja.
Miszi a kíváncsi, mindenhova felugrik, mindent meg akar figyelni, semmiről nem akar lemaradni. Ha a bejárati ajtót nyitjuk, mindig figyelni kell rá, hogy ki ne szökjön. Huba esetében ettől nem kell félni, ő az ajtó nyitására annyival reagál, hogy megnézi, ki jött, majd lustán eldől és nagyot nyújtózik a padlón, hogy a vörös pettyes hasát simogatásra kínálja. :)
Mindketten szeretnek minket, ezt kimutatják minden nap. :) Huba gondosan "tisztára" nyalogatja a kezünket, Miszi belebújik a kis puha fejével a tenyerünkbe, és Miszi persze itt nem áll meg, ő egyenesen a hátunkra ugrik majd pedig leül, ha lehajolunk a közelében. :)
Miszi kifejezetten okos és ügyes, Hubát nem az eszéért szeretjük. :) Kipróbáltam velük olyan játékokat, amikkel a problémamegoldó képességüket lehet próbára tenni, pl. beleszórtam kajadarabkákat egy mélyedésekkel teli műanyag tartóba. Miszi azonnal a mancsával nyúlt a darabkák felé és ügyesen kiszedegette őket, Huba drága meg sikertelenül próbálta az orrocskáját beledugni a résekbe, és eszébe nem jutott volna megemelni a mancsát... :) Vettem nemrég egy automata etetőt arra az esetre, ha hirtelen akaránk elutazni egy hétvégére, de Miszi mellett nem vált be, amit vettem, valami bonyolultabb szerkezet kell. (Eddigi utazásaink idejére mindig megkértünk valakit, hogy jöjjön etetni a cicákat, de egy hétvégére egyébként egyedül lehetne hagyni őket egy ilyen etetővel.) Szóval kipróbáltam az etetőt, amiről a webshop oldalán azt olvastam, hogy több kutya- és macskagazdinak bevált, csak egy okos komondor gazdája írta, hogy az ő kutyusa bizony megtanulta kinyitni. Most mondjam azt, hogy Miszi olyan okos, mint egy komondor? Másodpercek alatt kinyitja azt a vacakot... :)
Azt is megfigyeltük, hogy a szőrük is egész más, nem tudom, hogy azért-e mert lány és fiú. Miszi szőre mindig is puhább volt, egészen selymes a tapintása, Hubáé meg olyan pokróc-szerű, bár az is tiszta.
Az sem változott, hogy jó tesók, és biztos vagyok benne, hogy így jó nekik, együtt. Szeretnek összebújva aludni, nyalogatva tisztogatják egymást, és ha verekednek, azt csak játékból, hogy a vadászatot gyakorolják.
