Szóval most már nekünk is van itthon VR szemüvegünk. Bár az egyik legizgalmasabb találmány, amit valaha láttam, azért nem vettem eddig itthonra, mert vártam egy olyan játékra, amit tényleg szívesen játszanék VR-ban. Kedvenc videojátékaim azok, amilyenekről itt írtam, amiknek története van és egy jól felépített világban játszódnak. Bár egy darabig elszórakoztatnak az olyan játékok is, ahol táncolni kell vagy felénk repülő gyümölcsöket karddal széjjelvágni, ezeket azért hamar megunom. Ugyanakkor a horrort és az ijesztgetős játékokat sem csípem annyira. Eddig egyetlen zombis játékot játszottam végig, a The Last of Us-t, mert előtte azt olvastam róla, hogy az egyik legjobb történet, ami videojáték formájában létezik és ez igaz! A háttere egy zombi apokalipszis, de egyébként egy csodálatos apa-lánya történet, és ezek személyes okból nagyon megérintenek. Egy percig se bánom, hogy végigjátszottam, de az tény, hogy hetekig égő lámpánál aludtam, amíg azt játszottam, mert annyira féltem a sötétben a zombiktól. :D A kedvenc videojátékom, a The Witcher 3, szintén apa-lánya történet, nem mellesleg még mindig az egyik legjobb videojáték, ami létezik, minden szempontból. Az például az egyik álmom, hogy legyen egy Witcher játék VR-ban, de nincs olyan. Amíg meg nem jelent tavaly a PlayStation VR2, addig csak olyan játékokkal találkoztam VR termekben meg ismerősök VR szemüvegén, amik vagy számomra hamar megunható játékok voltak, vagy olyanok, amiket inkább ki se próbáltam, mert az biztos, hogy a virtuális zombiktól is valóságos szívinfarktust kapnék! :) Van viszont két olyan játék, egyik a másik folytatása, amiket nagyon szeretünk (én, Kriszta és Jojó is), és azoknak egy spinoffja jelent meg a PlayStation új VR szemüvegével együtt tavaly. A Horizon Zero Dawn az első játék és a Horizon Forbidden West a folytatás. A főszereplő történetesen itt is egy olyan lány, akit egyedül nevelt fel a nevelőapja, de nem csak ezért tetszik. Nagyon izgalmas világban játszódik, ezer évvel a jövőben, ahol gépszörnyek járják a Földet és az emberiség a mai világ romjai közt ismét úgy él, ahogyan az őskorban. És akkor most létezik egy játék, a Horizon Call of the Mountain, ahol életnagyságban láthatjuk ezeket a gépszörnyeket, felénk rohannak, lőnek ránk, elrepülnek felettünk, és nekünk kell egy szál íjunkkal meg csúzlinkkal legyőzni őket! Ezenkívül pedig szédítő (szó szerint) magasságokból csodálhatjuk a gyönyörű tájat! Ezt már nem akartam kihagyni és örülök, hogy befizettem rá. :) Érdekes felfedezést tettem egyébként akkor, amikor először találtam a játékban széjjelhagyott tárgyakat, amikkel azt csinálhattam, amit akartam. Cserépedényeket vettem fel az asztalról, szándékosan a földre ejtettem őket, csak hogy lássam, melyik törik el, minden ládát kinyitottam, belenéztem, kipakoltam, a csörgő-zörgő hangszerekkel lármáztam, a festékkel összemázoltam a legközelebbi falat, a gyümölcsöket megrágtam, aztán elhajítottam őket a szakadékba... Vagyis pontosan úgy viselkedtem, ahogy Riki a valóságban! :) És rájöttem, hogy milyen izgalmas egy számunkra ismeretlen világban kísérletezni az ilyesmivel, és eszembe jutott, hogy a Rikihez hasonló kisgyerekek pontosan azért csinálják ezeket a számunkra sokszor zavaró és idegesítő dolgokat, a dobálást, lármázást, pakolást, stb., mert nekik a valódi valóság még olyan új élmény, mint amilyen nekünk a virtuális valóság. Nagyon érdekes volt ezt megtapasztalni.

Ebben a videóban az látható, hogy Kriszta talál két rumbatököt és azokat rázogatja, aztán sziklafalakra mázol és közben elejti az ecsetét, én meg nyilazok egy gépszörnyet. :)