Noj Blogja

Rikike 2 éves lett tegnapelőtt! Egészen angyali mostanában és rengeteget fejlődött másfél éves kora óta. Először is zseniálisan beszél. Az anyanyelvén (magyar) olyan tökéletesen ragoz, hogy egy óvodás is megirigyelhetné. Apanyelvén (vietnámi) is gagyog, de ennek helyességét megítélni nem tudjuk. :) Ami szerintem figyelemreméltó, hogy nem csak olyasmit tud kifejezni szavakkal, hogy éppen mi történik vagy mit lát, hanem az érzelmeiről is beszél. Például nemrég Jojóval játszott utóbbi ágyán ülve, ahol Riki imád lenni, mert magasított ágy, létrán lehet feljutni, és egy lufit dobáltak ott egymásnak. Riki nagyon nevetgélt, aztán egyszercsak ezt mondta: "Ez tetszik!" De hallottam már tőle ezeket a mondatokat is a megfelelő helyzetben: "baba boldog", "örülök neki", "baba is szereti anyát". A kétéves kort tartják ugye a legvészesebbnek hisztizés szempontjából, nos, Riki ezt nem bizonyítja, persze változhat még a helyzet, de mostanában semmi gond vele. O

Felteszek képeket a magaslesen éjszakázásról, a fájlnevek által megőrzött időpontokkal együtt. 19:16, megérkeztünk. 21:05, Kriszta véletlen lőtt egy Blair Witch Project stílusú képet. :D 21:06, látszólag egy verandán iszogatom a Mountain Dew-mat, de valójában a magaslesről nézek a sötét erdőség felé, csak abból a képen nem látszik semmi. 5:45-5:54, jó reggelt kívánunk! Bár a fészkünk ilyen perspektívából aprónak tűnik, ez megtévesztő, valójában 175-180 centi hosszú lehet a padló, hiszen Kriszta a maga 173 centijével is bőven elfért rajta. És ezzel újabb pontot pipálhatok ki a bakancslistámon, eltöltöttem egy egész éjjelt egy magaslesen. :)

Amikor szombaton koraeste elindultunk be az erdőbe a motyónkkal, az tűnt fel, hogy csend van. A madarak már elmentek aludni, a tücskök viszont még nem kezdték el a muzsikát. Mint már többször említettem, nem vagyunk túl bátrak, így igencsak szedtük a lábunkat, hogy minél előbb a biztonságot jelentő magasleshez érjünk. Félve nézegettünk körbe, ahányszor reccsent egy ág a fák közt. Találkoztunk egy jól megtermett szarvasanyával és a kicsinyével. Ők nem féltek, elég messze voltunk ahhoz. Csak szép nyugodtan átsétáltak előttünk az úton és mentek a dolgukra. Most persze nem az itt megtett útvonalon mentünk a leshez, amikor először véletlenül rábukkantunk, hanem célirányosan haladtunk. Este negyed 8 körül érkeztünk oda, felmásztunk, lecuccoltunk, tisztálkodtunk. Így augusztus végén még forrók a nappalok, de naplemente után hamar elkezd hűlni a levegő, minderre felkészültünk tisztálkodó kendőkkel és meleg ruhával. Amíg még melegünk volt, hiányos öltözetben üldögéltünk, nézelődtünk, rágtuk

A balatonberényi szabadstrandról jelentkezem. Egy nyugágyban heverek és a telefonomon pötyögöm ezt. Már úszkáltam egy kicsit, nagyon kellemes a víz. Jojó még Svájcban, Riki apáival balatonozik valahol, Kriszta és én itt használjuk ki a nyár utolsó teljes hétvégéjét. Kivettük szabinak a pénteket és a hétfőt, így tegnap kényelmesen jöhettünk és nem kell holnap hazarohanni. Tegnap érkezés után a zalai ház kertjében medencéztünk, - Kriszta szülei elsősorban Riki miatt állítottak ott fel egy kis 1 méter mély medót - a vízben ülve kávéztunk és fánkot ettünk. :) Most itt strandolunk, aztán uzsi után irány vissza a házikóba és felkészülünk arra, hogy ma az itt említett magaslesen éjszakázzunk. Este 6 körül tervezünk indulni az erdőbe hálózsákokkal, polifómmal, fejlámpával, meleg ruházattal, chipsszel, üdítőkkel, vagyis mindennel, ami a kényelemhez szükséges. :)

A reptérről metrózok hazafelé. Jojót kísértem ki, aki életében először egyedül repül. Pontosabban egy 13 éves kislánnyal utazik, aki meg életében először repül, úgyhogy Jojónak kell ügyesnek lennie. A fiatalabb gyerkőc húgom pasijának az unokahúga. Zürichbe tartanak húgomékhoz, és egy hetet lesznek ott. Azon izgulunk, hogy ne kelljen órákat várniuk. Eddig 40 perc késés van beígérve. Ha szerencséjük van, a levegőből fogják látni a tűzijátékot. Ha nincs szerencséjük, úgy járnak, mint mi Krisztával június végén . UPDATE: Na, Jojóék 1 óra 40 perc késéssel rajtoltak el, a tűzijáték meg (az ilyenkor szokásos vihar miatt) 1 óra késéssel most kezdődik, úgyhogy nem látnak belőle semmit. :) De a lényeg, hogy repülnek. :)

Még egy utolsó bejegyzés a szlovákiai utunkról , egy Jojó engedélyével megosztott videó, amit ő rakott össze: A Tengerszem-csúcs megmászása egy mai 15 éves szemszögéből :)

Most van időm feltenni képeket a múlt vasárnapi szlovákiai túráról is. Aznap Jojó és Dodó a szálláson maradtak kipihenni ezt a túrát , én és Kriszta viszont mindenképpen ki akartuk használni azt a napot is arra, hogy a természetben lehessünk. Annak ellenére, hogy nekem már reggel fájtak a lábaim. A túra, amit választottunk, a leírás alapján az előző napinál sokkal rövidebb volt, és ahogy olvastuk, ennyi volt a feladat: Libegőzz egy kicsit, menj fel egy völgyben, kelj át egy hágón, menj le egy másik völgyben, ülj vissza az autódba és menj haza. Nos, valójában a feladat ez volt: Libegőzz fel 1840 méterre, aztán mássz fel 2300 méterre traktorméretű sziklákon át, aztán majdnem függőleges falakon láncokon csüngve, az életedért küzdve mássz fel, majd le, aztán 1000 métert tegyél meg lefelé először újabb traktorméretű sziklákon át, később sűrű fenyőerdőben, de siess, mert ha nem érsz ki estig, akkor jönnek a medvék! (A lenti táblával csak az erdőből kiérkezés után szembesültünk...) A leír

Itt vannak képek a szlovákiai útról . Kriszta fotózta a lentit pénteken indulás előtt, láthatóan nagy örömmel és izgatottsággal vágtunk neki az útnak. De jó is volt! :) Majdnem 6 órával később, hegyek!!!! :) Kilátás a szállásunk erkélyéről: Első szelfi a hegyekkel: Kriszta és én szobám: Jojó és Dodó szobája: Első este, a Csorba-tó körül: Ezt a táblát nehezen tudtuk értelmezni és a felirat se segít. :D Úgy tűnik, tilos a gyereked fejéhez vágni egy megrágott almát, miközben ő piros kiflivel kínál egy kacsát, akit néz egy róka, akit megrúg egy szarvas, akit fenéken paskol egy medve. Medveinformáció: Képek szombatról, amikor megmásztuk a Tengerszem-csúcsot: Frissen, vidáman indultunk a parkolóból. Illetve Jojó a nap végén azon röhögött, hogy én egész nap minden képen ugyanúgy nézek ki, egyáltalán nem látszik rajtam az eltelt órák, kilométerek, fáradtság és fájdalom nyoma. Dehát ANNYIRA boldog voltam! :)) Finom patak! A fenyők közt a Poprádi-tó ké